Vérvételről jöttem hazafelé, amikor kitaláltam, mi legyen a 2014-gyel.
Kurva jól akarok kinézni, felszegett fejjel menni az utcán, belenézni mindenki szemébe. Besöpörni a visszajelzéseket.
Nem szeretni mélyen - csak kedvelni, megkívánni, eltölteni vele egy éjszakát, meghallgatni - szórakoztasson el. Gyönyörködtesse a szememet, mulattasson - na ehhez kell kurva jól kinézni, mert anélkül persze nem fog menni.
Időt szánni magamra, de durván: napirend, és csak addig dolgozni meg csinálni bármit, hogy szépen beleférjen a futásom, vagy a nagy sétám, vagy hogy megfőzzek magamnak, vagy felüléseket végezzek, mit tudom én.
Sminkelni, hajat fésülni, öltözni. Mindig. Aludni, kialudni magamat. Arcot ápolni - nem hazárdjátékozni vele, azt ebben a korban már nem lehet. Inni - vizet inni, teát, hidratálni. Feszesíteni a lötyögős karomat. Körmöt festeni. Leszedni a bajuszt. Mindig.
Pénzt keresni és félretenni - utazásra, nyaralásra, magamra. Megfogni a pénzt, keményen bánni vele, eladni, rábeszélni, nem nagyvonalúnak lenni erre a kevésre.
Férfiak körében forogni nem csak a nőkében.
Moziba járni, színházba, kiállításokra - akár egyedül is. Egyedül is meglenni de úgy, hogy közben nézek - mindenki szemébe. Andalogva , magas sarkún billegve, laposban is lustán sétálni. Nézni. Megmutatni magamat.
Nincs pozitív gondolatok, nincs elengedés, nincs megbocsájtás, nincs képzelgés. Kevesebbet a fantáziának többet a tetteknek. Minden jó, amit tenni fogok, akkor is, ha szar. Nem megúszni. Nem olyanokra gondolni, amitől könnyek szoktak szökni a szép szemembe, hogy engem nem szeret senki, meg hogy nem érdemlem meg, meg hogy nem voltam elég jó neki. Elég jó voltam - jobb voltam, mint azt el tudta volna valaha is képzelni, és ha van elég mersze akkor bekopog hozzám és újra megkaphatja tőlem.
Horoszkóp helyett arcpakolás, meditáció helyett gyaloglás, fantáziálás helyett pontos tervek.

Jesszusom, visszafelé haladva olvasgatok meg bőgök, pedig készülnöm kell, megyek az altatóorvoshoz.

Megint megpróbáltam nyitni valami új krapek felé, de egyelőre ezek az esetek csak abban erősítenek meg, hogy A. a legjobb. ( Tudom, tudom, majd elmúlik. Mint minden a világon.)
Na jó, ez külsőre is kurvára közömbös nekem - nem úgy, mint R., akitől kissé viszolyogtam, mert kövérkés és alacsony, vagy B., aki ugyan magas, de lompos leszarom ruhákban jár. Ez a Zs. volt a semmilyen elsőre. De belül, háháháháháháháháhááá! Soha életemben nem láttam közelről ilyet, hihetetlen! Klisék, rossz klisék - első találkozásra megtudtam a sarkalatos pontokat ( ügyvéd, motorozik, borokat kóstol, blablabla), de felmentem hozzá a GELLÉRTHEGYI LAKÁSOM VAN-ra, és óriási! A kégli egylégterű és nem túl nagy, mennyezetén repedés, az egészben disznóól, berendezése a tipikus, és festményeket gyűjt, bazmeg, van neki kettő.
Az, hogy megpróbált tapizni meg megcsókolni már nem is elmesélhető kategória.
Tanulságos volt, na! R. előre szólt, hogy nem fog megdugni sokáig és két hónap alatt adta fel, B. három nap után, és igen, Zs. szeretett volna megdugni, mert mindenkit megdug, akit lehet - kábé ennyi. Szomorú dolgok ezek ám.
Majd ha belátom egyszer, hogy A. sem különb - na az lesz a jó, a gyógyulás. Addig kurva rossz még.

Csak ne lenne ennyire okos! Meg szellemes egy rövid levélkében is!
Meg magas, meg szőke, meg kék szemű, meg szőrös karú, meg

Fuldoklom a szerelemtől, nem kapok levegőt.
Nem az lesz az újévi fogadalmam, hogy ne szeressem, mert basszus, nem szégyenlem, hogy ennyire imádom. Az lesz, hogy belássam, hogy ez nem kölcsönös . Tényleg érdekes évkezdet lesz a műtéttel és az utána megváltozó mindennel, de az "agyamat neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeem, azt nem adom!" - ahogyan megénekelték az URH-ban. Ez van.

Pár nap múlva karácsony, jó sok dolgom van. Azután meg új év, mindenféle új dologgal. Csak erősen menni előre, kialakítani újra a belevaló (magányos ) nőt - nem könnyű, de nem sok választásom van.

Teljesen megbuggyantam tegnap ettől a névnapi valamitől, elemzem, bazmeg, mikor írta, mikor válaszolt, hol lehet, mit gondolt - micsoda baromság! Este nem bírtam tovább és megírtam neki ( képet is küldtem mellé), hogy az egyik naptárban felhasználtam egy fotót róla, amin persze nem látszik. Egyszavas választ és szmájlit kaptam cserébe.
Most nézhetem.

Eljött a névnapom is, egész nap be voltam rezelve, hogy fog-e írni , és ha nem, akkor gyűlölhetem-e ezentúl, vagy el fogom könyvelni szórakozott mérnöknek; vagy ő is sms-t ír majd és akkor én is csak odalökök majd egy köszit, de a facebookon írt, nem nyilvánosan, hanem üzenetet. Jópofa volt olvasni a szakításra előkészítő mondatok után a kis cseverészését. Nem, nem volt jópofa.
Szóval írt, mert jól nevelt. Kimérve patikamérlegen az udvarias mondatok, hiszen csak nem kell utálnunk egymást pusztán azért, mert nem szeret, ugye nem?
Mondtam már, mennyire gyűlölök majdnem-mindent-megélt-felnőttnek lenni?

A facebook csodája: koncerten van éppen.

hujjuu
Miért állítódtak el a betűk az előbbinél?

"soha nem álmodom  <(") -nel ( amit szoktam is sajnálni), erre ma hajnalban arra ébredek, hogy majd' kiesek az ágyból egy rémes álom után, amiben ott volt ő, és valami olyanról szólt, hogy amíg velem aludt, addig kirabolják a lakásomat, nem ezt, hanem a panelt,a kelenföldit, a bejárati ajtót tárva-nyitva találom reggel, eltűnik a nehezen összespórolt kis pénzecském, látom, hogy hozzányúltak a cuccaimhoz, de ez csak hab a tortán, mert az egész együttlét olyan rémes,sok sírás van benne, mesél a tragikus mostani kapcsolatáról meg ...ó, ezt nem is részletezem, de ordítok vele és tudom, hogy most fogom végleg befejezni az egészet. Álmomban."

beemelem ide, mert első félálmos lendületemmel leírtam már a fb-re, a titkos csajoknak. Jesszusom, itt meg éjszaka megváltozott a nézet, a betűk kicsikék, a sorközök óriásiak - na mindegy.

Szóval rémes volt, tényleg rémes, ölelgetett, de nem akart megdugni ( jó,ezt láttuk már) és ordítok vele, hogy nekem így nem jó, meg emleget valami mostani kapcsolatát, amiben a lány orvoshoz jár, mert kicsit bolond meg nincs pénzük, amire azt mondom neki, persze, csináljatok még egy gyereket is, mire sírni kezd. Meg beszél valami Krisztináról, aki középvezető volt, klassz autóval és elegáns külsővel, de hogy akkor is találkoztunk mi ketten, a Szigeten, és szőlőt ettünk és hogy emlékszem-e, hogy  egy csaj mellettünk feküdt valami pokrócon és bólogatott, mire azt kérdeztem hogy és akkor mi van, azt hallgatózta hogy két barát beszélget? Rákérdezek, hogy csak akkor jön-e hozzám, ha bajban van, és azt mondja, igen. Közben nézegetem a betörés jeleit és egye dühösebb vagyok, mászkálok meg rágyújtok, azon gondolkodom, ezt el is mondom neki, hogy felhívom S.-t és segítséget fogok kérni tőle

Érzem a súlyát, amikor rajtam fekszik, érzem a vacak kis szőkés haját az ujjaim közt.

Rémes volt, tényleg rémes.

 

Harmadik napja vásározom, fáradt vagyok és sírós. Mellettem ül egy pasas és udvarol vagy úgy tesz vagy mit tudom én, nem érdekel. Egész nap azt várom, hátha bejön hozzám A., mert egyszer bejött. Nevetséges. Barátnők jönnek-mennek és aki régen nem látott már az azt mondja, remekül nézek ki - és ez jó hír, mert akkor még tart a vakolat. Belül ugyanis összedőlt az egész.

Horoszkópokat olvasni előre egész decemberre és azt leszűrni belőle, hogy van valakije bár kicsit nyűglődik. Mondanám, hogy ez már a vég, de hol van az még?

Oké, talán mégis a hormonok. Meg a jogos félelem a műtéttől. Meg a tél. Meg a sok munka - kevés kimozdulás, kevés napocska, kevés friss levegő.
Nem lehet más, nem lehet a szerelem. Az nyugtalanító lenne és megmagyarázhatatlan.
Névnapra írtam sms-t, mérsékelten mesterkéltet. Órák múlva jött egy Köszi :), de aznap minden facebookos ilyenre ugyanezt a köszit nyomta. Nem mondom, hogy ez jó jel vagy sem, közömbösnek fogok mutatkozni.
Ma képzeletbeli párbeszédeket folytattam vele abban a témában, hogy jövőre, mondjuk még az év elején bejelentkezik és megkérdezi, hogy hogy vagyok. Ezekben a beszélgetésekben cinikus voltam, vagy inkább pikírt? Nem is tudom, de úgy hoztam azt a szeretnivalóan geci régi formámat. Vajon tényleg leszek még olyan valaha? Főleg vele? Lesz rá egyáltalán alkalmam?
A hormonok meg a tél, az.

Névnapja lesz nemsokára,majd addig kitalálom, írjak-e neki , amitől esetleg agyvérzést kap, mármint hogy megint felbukkanok, vagy kibírom azzal a taktikázási szándékkal, miszerint tényleg kussba vagyok egy darabig és majd ő jelentkezik, ha akar. Már elsőre visszaolvasva is nettó marhaságnak tűnik.
Mindenesetre megint azzal tudok elaludni csak, hogy jövőre jelentkezik nálam. Persze szerelmesen.
Álmodom.

Kettő és fél hónap. Nem a kapcsolat hiányzik, nem a szex, nem a programok, nem az, hogy "volt valakim". Ő hiányzik. Hogy mit gondolna és mondana erről vagy arról, hogy mi van vele, hogy mit kér enni. Hogy láthassam.
Gáz.

Talán annyi az egész, hogy ő simán hisz benne még, jöhet jobb, akármikor, míg én már ebben nem hiszek.

Eddig azon rugóztam, mennyire szeretném tudni, mit csinál általában, aztán amikor véletlenül megtudom - sokkot kapok. Most a félmaratont futotta le és akkor jön a kivel hol aludt kivel ismerkedhetett ott össze, és az albérletben kikkel lakik az egyik biztos csaj és bár nem szereti de néha megdugja meg ilyenek. Még, még, utálni akarom és lenézni, hogy gyerekes, hogy pont olyan, mint a többi!
Nem igaz, ezt nem akarom. Meg akartam állapodni: hű akartam maradni és együtt csinálni csodálatos dolgokat és főzni neki és várni rá. Nem akarta. Mondjuk a többi sem.

Megpróbáltam itt visszakeresni, hogy mit csináltam előtte, de nem tudom. Alig találtam erről bejegyzést.
Most ettem kis sós pereceket, a liszt kinyiffant, ül a hasamban, mint a kő. Inkább innom kellene, kicsit berúgni.
Ma megint hisztizek. Két hónapja vagyok hivatalosan kibaszva. Nem tudtam elmenni a boltba, mert nem tudtam magam összeszedni. Pihenésre vágytam ma és egyedüllétre de már megbántam, mert nagyon egyedül vagyok és nyomorultul. Mindenki agybajt kap már tőlem, ha meglát.

Istenem, mennyire szar elmenni moziba (film, amit vele szerettem volna megnézni, ez csak bónusz) három olyan csajjal, akik mind láttak nemrég röpdösni és most látják a szomorú pofámat. És aztán hazamenni villamoson buszon egyedül.
Mert kimozdulok néha.

Kettő hónap telt el a rémes éjszaka óta, többnek tűnik. Úgy viszont persze kevesebbnek, hogy még utórezgéseim voltak, és ha azoktól számítjuk a "kicsit most legyen nyugi pár hónapig"-ot, akkor még sehol sem vagyok.
Új udvarló ment a levesbe  - gyorsan és elég rondán , nem miattam rondán. Kisstílű volt, rosszindulatú, kicsinyes, durva meg egy csomó olyan tulajdonság még, amitől rosszul vagyok. A.-nak is voltak rossz tulajdonságai, de nem ezek; ráadásul mindig eszembe jut, amikor néztem rá, mert éppen hülye volt, de emlékszem az érzésre is, hogy tudom, hogy hülye, de szeretem miatta. Az is ő volt.
Aszondom több idő kellett volna, akkor biztosan megmutatkozott volna még több szarság meg és türelmetlenebb lettem volna, és akkor nem marad meg ez az ájult, idealizált marhaság.
Félt tőle, hogy az az idő hamar eljön, és majd nem tudja kezelni. Ahogyan én sem szoktam tudni, csak én hiszem, hogy a szerelem ezt felülírja.
Nagyon szomorú vagyok. Egyetlen örömöm, hogy tartom a súlyom, de sápadt vagyok és karikás szemű és keserű ránc van a szájam körül. Feldobott és leejtett.

Ügy szoktam belecsúszni a fájdalomba, hogy van egy ilyen első fázis, amikor tudom, hogy jön mindjárt, és akkor még el szoktam tudni téríteni gyorsan: olvasok, csinálok valami gondolkodósat. Ezt el lehet odázni egy ideig. De amikor leteszem az elterelő dolgokat, akkor azonnal jön és beborít. Akkor kell nagyon észnél lenni és kapálózni, hogy a felszínen maradjak. Vagy persze elengedni és sírni. De a sírást már nagyon unom.

Mintha tegnap már írtam volna ide valami picsogósat, de most nem látom.
Talán csak akartam.

Na jó, a sok meló nem segített, de kitaláltam mást: elképzelem, hogy még nyár van, javában "járunk", de ő "találkozgat valakivel". Na, ez nem rossz, ez be fog válni! Meg lehet variálni azzal, hogy ősz van, valaki mással filmet néz meg valaki másnál alszik.
Fog ez menni.

Halálba dolgozom magam, de ha van egy kis szabadidőm, akkor szerelmes vagyok.

Munkába ölöm. De még lélegzik, kapálózik, hörög.

És persze írtam levelet megint, mert egy akkora hülye vagyok. Most majd félek, hogy lecsesz miatta.

Az esték rosszak. Néha az egész napok azok. Reggel van egy kis idő, amikor azt hiszem, mindent magam mögött hagytam. De aztán rájövök, hogy egy fenét.
És persze, nem segít a november, a köd, a hideg - bár megnéztem volna ezt A.-val és az ő mindenféle vidám programjaival, mert mászkálhatnánk, az biztos. Még abba a kurva temetőbe is kimennék vele. Nem beszélve az itthoni összebújásokról, 5-kor már kukk sötét van. Filmet néznénk, főznék valamit, dugnánk.
Álmodik a nyomor.

És igen, azt várom, hogy F. valamit meséljen róla; mondjuk azt, hogy visszasír engem, vagy hogy már bánja, hogy vége lett és vissza akarja csinálni, ilyesmik.
Remélem csak akkor fog valami más nős sztorit elkottyintani róla, amikor kihevertem.
Ugyanezzel párhuzamosan persze azt várom, hogy A. írjon nekem valamit a facebookon, emailben , sms-ben  vagy felhívjon. Még nem pödröm végig az elképzelt visszatérést, mert sajnos kicsit hiszek abban, hogy az elképzelt történeteim a visszájára fordulnak mindig. De neki lesz hamarabb névnapja, ami cikis. Utána az enyém, aztán karácsony, újév, kórház. Egy-egy lehetséges valami. Ha addig nem jövök rendbe, és nem lesz semmi,akkor mindegyikbe bele fogok halni.
Tényleg, és mikor írhatom meg neki megint, hogy még szeretem? Vicceltem. Nem írhatom meg. Azt mondta, most hónapokig nem legyen semmi. Legalább ezért a mondatáért utálnom kéne.
És a hónapok az pontosan....utánanézek mindjárt.....szeptember 15-én találkoztunk utoljára. Akkor az másfél hónapja volt.

Szerettem volna a családja része lenni. Milyen vicces lett volna már csak F. miatt is! Most borzalmas, ha F. megemlít valami családi eseményt, akkor azon gondolkodom, A. ott volt-e, mi van vele, egyedül volt-e vagy nővel. Annyira nyomorult vagyok.

Minél hülyébb az új, annál többet gondolok a régire, ez nyilvánvaló.
Rettenetesen hiányzik sokszor. Szakítás után még az a sok fasz levélírásom valahogyan közel  - nem hozta, tartotta nekem őt, de mivel felhagytam ezzel, hát csak szenvedek, mint a kutya.
Voltam buliban a belvárosban, és egyfolytában arra gondoltam, hátha meglátom őt. Persze félelemmel gondoltam erre, mert mi van, ha csajjal lenne. De aztán nem történt semmi, semmi az égvilágon.
Halottak napja van, az anyukájára is gondolok az apukám után. Ő hisz, én nem, én elvesztettem papát teljesen, remélem ő hisz abban, hogy valamikor találkoznak majd újra. Milyen lehet felnőtt fejjel elveszíteni egy anyukát? Nem tudom még, szerencsére.
Jobban félek attól, hogy nem érzi jól magát, hogy nyűglődik, mint attól, hogy boldogan él mással.
Szeretném, ha visszajönne hozzám.

Egyre jobban bosszant szegény. Ez volt már. Minden volt már. Kirándultunk, jött lelkesen oda, ahol már voltam sokszor, én mentem és unatkoztam kissé. Oda mentünk koncertre másodszor, ahol először voltunk. És meghívott oda harmadszor is.
Nem az ő hibája, valaki annyira szeretni fogja majd ezt a mentalitást, tudom! Ő biztosan emlékszik minden dátumra majd, első levél, első csók. Miért nem szeretem ezt vajon?
Eszetlenül  negatív amúgy, és hajlamos bezzegezni is velem, amit kurvára nem bírok. Velem krapek ne versengjen, főleg ha állítólag imád. Utálom, ha jobb vagyok náluk erre megpróbálnak lehúzni.
Sokat ír, sokat ír nyafogósan is, ami persze tanulságos, mert szegény A.-nak is ontottam az ilyen leveleket. Azt nem megtörténté tenni már nem tudom. Kicsit jobban megértem most őt és megfogadom, nem leszek ilyen máskor.
Attól még persze reggel a porcelánpingvint a kezembe fogtam, melengettem és azt susogtam neki: gondold meg magad és gyere vissza hozzám.

Szóval az úgy van, hogy unom. Uncsi, keressük az összhangot, megtaláljuk, juj de jó. Te is azt? Jé, én is. Hát ezt? Ezt is , de jó. Ha valamiben meg nem egyforma az ízlésünk, akkor az jaj de rossz.
Hogy mit imádtam A.-ban? Hogy megmutatta a filmjeit. Hogy elvitt oda, ahol még nem jártam. De még a Velencei-tónál is: az északi parton sosem strandoltam. Mindig váratlan volt, amit csinált meg amit szeretett, a reggelije, a szokásai, nem tudom, minden. Minden.

Hétvégén kicsit összeomlottam megint. Mert R. nem olyan, mint ő. Miért is lenne?
Nem ez a kérdés, hanem az, hogy csak az-e a jó, ami olyan, mint ő, vagy vannak más jók is.

Azt mindenesetre elérte - ha nem is tudatosan -, hogy újra félek mindentől. Ha megmutatja a lakását és a városát, akkor Kaposvár jut eszembe és hogy rossz vége lett. És félek megnézni élőben, a képek is kiborítanak. Félni fogok a csóktól meg a fizikai kontaktustól, félek a közös programoktól. Félek a levelezéstől, összehasonlítom, igen, bár ez nagyon rossz. Marhaság is. Az lesz a nyerő, ha tényleg egészen más alapokról indulok.

Néha azért még fáj, csak már egyre kevésbé engedem meg magamnak, hogy gondoljak rá. Gondoltam eleget az elmúlt hetekben, most már rakosgatom hátrébb a képeket, már teszem beljebb a leveleket. Nem dobok ki semmit még, csak nem akarom hogy a szemem odatévedjen.
Barátkozom másfelé, megölelhet más, vásárolgatok mással, pöröghetek és zsebelhetem be más pillantásait, elfogadom más szerelmét.
Nem fogja magát meggondolni, és remélem eljutok odáig, hogy én se tegyem.

Még volt egy baráti próbálkozásom, lesajnálva hárított.
Leteszem.

Jobban lettem. remélem nem csak ilyen esti teljes kimerültség. Írtam neki megint, most kedveset meg kicsit viccesebbet. Nem akarom elijeszteni teljesen, de igenis várok rá. Még egy darabig biztosan.

Eddig az volt rossz, hogy reménykedtem, most meg az, hogy nincs tovább.
Leírom a tegnapot. Nem azért, mert az megnyugtat, hanem azért, mert akkor talán másképp látom majd. Objektívebben, nem tudom.
A találkozót ő működtette: írt, hogy majd találkozunk, aztán hívott, hogy majd mikor és amikor eljött az a bizonyos nap, akkor írt, hogy tovább pontosítsuk az időt meg a helyet. Nem nálam - hogy eredetileg sem ezt tervezte-e vagy csak az én "hol?" kérdésem tántorította el, azt nem tudom. De az lett, hogy itt nálunk, a sarki étteremnél.
Késtem, írtam neki, hogy fogok. Ő szerintem pontos volt. Ez például igenis jelent valamit: A. legendás késő, és velem nem szokott. Mire megérkeztem már halálba olvasott egy hirdetőtáblát. Nem tett szemrehányást, mondjuk nem is szokott nekem.Jó, ez nem fontos.
Ki voltam rittyentve, nem tagadom. Felvettem a magastalpú csizmámat, kis fekete ruha volt rajtam, a teveszőr kabát. Elegáns voltam a magam bohém módján. Nem mondta, hogy tetszik neki.A szemén láttam. Ez most vagy fontos vagy sem.
Nem az étterembe mentünk, nem volt kedve, hanem lejjebb sétáltunk egy másikba, ahol még sosem voltunk. Úgy beszélgettünk nagyjából, mint régen - mindenféléről, amiket olvasott, állatokról, aktuális dolgokról. Okosan  és viccesen, ahogyan szoktunk.
Az étteremben -vagy söröző, mit tudom én - a belső udvarba ültünk ki, mert cigizni akartam.
Ja igen, két telefonja is volt: odafelé apa hívta, bent a sörözőben meg egy barátja. Elég hosszan beszélt, bár mindkettőt próbálta már az elején rövidebbre fogni. Ez lehet fontos meg nem: telefonál, mert bunkó, vagy telefonál, mert nincsenek titkai előttem. A barátos telefonból azt szűrtem le, hogy ő sem volt jó passzban mostanában. Hogy ez a meló, vagy hogy kicsit beteg volt nemrég, vagy hogy a szerelmi élete, azt nem tudom, sosem fogom megtudni. De azt mondta a telefonba, hogy már jobban van.
Megkérdeztem, mi van vele és elmondta és ez engem rémesen elkeserített, pedig nem kellett volna, mert az ő élete. Fent van Pesten, albérletben ( egy kibaszott szoba csak!), dolgozik, mert megpróbálja a norvég melót megtartani. Amikor arról beszél, hogy házat akar, de nem tud spórolni, akkor elsütöttem a viccet a "meg kellett volna nősülni"-t, de leszögeztem, hogy ez most nem jó vicc. Azt felelte, a nők elviszik a fele vagyont váláskor. Érdekes ez is.
Megkérdezte, jól vagyok-e, de megmondtam neki, hogy még sosem voltam ennyire szarul. És aggódott egy sort a gyógyszerem miatt is. Ez nem tudom, fontos-e vagy sem.
Bementünk, mert hideg lett, és ott el is romlott minden, mert elkezdünk kicsit fontosabb dolgokról is beszélni, de nem jutottunk sehová. Mondott olyat, hogy nézne velem filmet, majd egyszer. De azt mondtam neki, nincs majd egyszer, most lenne. Majd nincs. Ezen mintha kicsit meglepődött volna, de akkor ellibegtem pisilni. Nézett. Mindenki nézett. Kurva jól néztem ki abban a csizmában meg abban a kis ruhában. Megint nem eszem - így persze könnyű.
Beszéltem neki a sok új zenémről, mert hogy a régiek megkeseredtek. Ezt érti, de nem érzi át - ezt meg nekem kell megértenem. És persze extra fasz voltam, mert megkérdeztem, hogy holnap dolgozik-e, amire zavartan azt felelte, igen és visszakérdezett, hogy és én? És akkor azt mondtam neki, igyon ő is alkoholt, és hagyja itt az autót és aludjon nálam. Nemet mondott - nem azonnal, kicsit rágódott. Nagyon kicsit. 
És elmondtam neki megint, hogy szeretem a gyengeségeit sajnos, a rémes pulcsiját is, és megmutatta, hogy új farmert vett, olyat, amit én mondtam neki. Nem fontos.
Ő kezdeményezte, hogy menjünk.Nem engedett fizetni. Sétáltunk az autóig, elvitt haza. Már ki akart tenni, de megkértem, hogy forduljon meg az autóval, azt akartam, hogy megálljon és mégis bejöjjön. De megfordult és megállt a kapu előtt az út közepén. Meg akart puszilni de nem hagytam. Elment.
Itthon aztán azt éreztem, vége mindennek. Bekapcsoltam a gépemet és mindenkit zaklattam a rohadt bajommal, de tényleg mindenkit. Franciska felhívott, Pisti írt, a Titkos Nők levelezgettek velem.
Persze írtam neki levelet és el is küldtem, éjfél körül. És válaszolt egykor, azt írta, tudta, hogy írni fogok, és hogy ez nem baj, mert én ilyen vagyok, ő meg másmilyen, és hogy most egy darabig majd nem találkozunk.Meg kicsit viccelt is, hogy nem üt rá a kezemre emiatt a levél miatt, mert úgyis sebes ( ugyanis az étteremben észrevette, hogy megvágtam az ujjamat, pedig az kicsike seb,tudom, nem fontos.). Azt írta a végére, hogy vigyázzak magamra, Én meg azt írtam azonnal vissza, hogy köszönöm.
Aludtam pár órát. Most rosszabb, mint volt, másképp rossz.
Megint írtam neki délelőtt, hogy segítsen rajtam, nem tudom, hogyan.
Tényleg nem tudom.

Csak négy dologtól félek ma az esti találkozáskor:
- hogy nem szeret már
-hogy szeret még
-hogy már nem szeretem
-hogy még szeretem.
A többi simán fog menni.

Megígérte ezt a napot , írt is, hogy akkor akkor.
A fene egye meg, imádom ezt benne!

Ha itt lenne velem, és felém fordulva aludna, akkor most ránéznék, ahogyan alszik mellettem és megnyugodnék és tovább aludnék.
Ha itt lenne velem, és háttal lenne felém akkor hozzábújnék.
Ha itt lenne velem és hanyatt feküdne akkor addig simogatnám a farkát amíg meg nem keményedne és akkor ....akármi történhetne.
Ha itt lenne velem akkor boldogan aludnék.

Ez csodás: hétfő hajnali kettő van és felébredek. Egyrészt pompásan fogok ettől kinézni holnap, másrészt ez csak parttalan rettegés, nem tudom elmulasztani semmivel. Bekapcsoltam a tévét, bekapcsoltam ezt,de nem tudom kikapcsolni a félelmeimet.
Holnap ennek meg kell oldódnia, így nem mehet tovább.

Most szombat délelőtt van, szép napos idő. Van dolgom mára és holnapra is, de ha egy pillanatig nem olvasok vagy telefonálok vagy dolgozom vagy számítógépezek, akkor rám tör a hisztéria. Komolyan nem tudom, mi a franc ez, ilyen intenzitással.
Most már nem láttam egy hónapja. Nem írt majdnem két hete és nem telefonált 5 napja. El kéne múlnia. Basszameg, nincs is mire számítanom. Itt van Pesten és tojik rám, nem akar találkozni, nem ír, nem hív, valamit csinál, valakikkel. Nem érdekli, hogy én mit csinálok.
Leírom, elolvasom, nem segít. Nem tudom, mit csináljak.
Várom a keddet.

Konkrét szerelmi vallomást kaptam. Nem, nem tőle.
Megijedtem. Kicsit persze jó is. És persze ő is fél tőlem, meg ugyanúgy retteg a keddtől, mint én. Szerinte A. majd le akar engem fektetni, attól fél a legjobban. Én meg attól, hogy kurvára nem akar.

Tekerném előre a napokat, hogy kedd legyen. Ez nem normális érzés.
Ha túlélem, akkor nem fogok akarni többet ilyet. Vagyis de hülyeség! És ha az derülne ki, hogy ....jesszusom, még ide leírni sem bírom. Mindent elmondtam neki szóban és levélben , mindent komolyan gondoltam. Ha csak egy kicsit is elhinné, ha csak egy kicsi része is igaz lenne abból, amit utolsó éjjel mondott rólam, akkor más lehetne minden. Annyira szeretném.

Megmondjam, mi van? Rettegek a találkozástól. Mert félek, hogy megmondja újra, vagy nem is megmondja, de látom, hogy nem szeret.Meg attól is félek, hogy megmondja vagy látom rajta, hogy szeret, de nem akar velem lenni. Aztán attól is félek, hogy meglátom, és már nem is szeretem annyira. Vagy mondjuk tetszeni még tetszik, de amikor elkezd beszélni, akkor az már nem. De attól is félek, hogy még szeretem és akarom őt.

Mert beengedtem a lakásomba/ágyamba/testembe/szívembe/életembe és kirabolt.

Amikor azt gondolom, már nem értek semmit akkor lesz valami, amit még kevésbé értek, mint az előző dolgokat. Hová lehet fokozni  vajon azt a zűrzavart, ami a fejemben van?
Mert hogy felhívott és magyarázott és az volt a vége, hogy jövő kedden délután találkozzunk. Vajon miért?
Mert egyszer megígérte, és ugyebár ő egy olyan férfi....stb.?
Mert attól fél, ha még egyszer nem mondja el, akkor tovább izélgetem? A végtelen levélben írtam ilyeneket, de csak az elején meg a közepén, a végén egyértelműen lemondtam a dologról.
Mert látni akar? Mondjuk ez nem a leghihetőbb variáció - először is, itt van egész héten és dolgozik, azt mondta. Nagyon dolgozik, határidős, hétfőre kell. Közben nem tud elszakadni egy kicsit sem, hogy találkozzunk, mert  - és akkor kezdődik a további bonyodalom  - :
mert annyira nem érdeklem, hogy kényelmetlenséget vállaljon értem?
Mert - mint ő mondta - pszichopata, ha dolgozik.?
Mert addig nem tudna úgy rám figyelni, amíg nyomasztaná a feladata?
Mert ha közben találkoznánk, akkor felidegesíteném, az meg nem tenne jót a munkájának?
És én mi a rossebnek nem mondtam, hogy nem kell? Amikor letettük, majdnem írtam rá egy üzenetet, hogy nem kell, ne törje össze magát ezzel, aztán rájöttem, hogy nem töri.
Tényleg csak én vagyok türelmetlen az egész kibaszott városban?

Amikor hisztérikusan indul a hét, na az a jó. Amikor elvileg már eljutottam a felismerésig, hogy nincs értelme semmire várnom. Amikor ugyan tudom, hogy egy ideig itt leszel munkaügyben, de azon görcsölök, hogy hol és kinél és meddig és hogyan és kivel. Meg mióta. Pedig ez a végső kudarc: mert nem nálam, az biztos. Mert hogyan indult ez az egész? Hogy alhatsz nálam, ha nincs jobb ajánlatod. Ezek szerint van.
Hétfő. Elpakolni a vásár után, kitakarítani a kutya után, sokat varrni ezen a héten, készülni a vásárokra, kedden koncertre menni, csütörtökön P., pénteken vidám vásárolgatás egy jópofa csajjal, szombaton délután program több jópofa csajjal, vasárnap a saját vásárom. Várni egy igazi levélre,átnézni a pénzügyeket,folytatni a végtelen mosást, beszűkíteni a bő dolgokat, örülni a fogyásnak, feszesíteni a lötyögést a bőrömön, vacakolni a virágokkal az erkélyen, kitalálni és rajzolgatni mindenfélét karácsonyra. Várni, hogy mikor hívsz vagy írsz, mert azt írtad, majd tudunk találkozni. Meg azt, pár hétig. És én persze tudni szeretném, hogy mikor. Mert utána már csak az lesz, hogy minek. De az a következő lépés.Addig kell valahogyan túlélnem a napokat.
Ma hétfő van. Ha ki bírok kelni az ágyból, akkor lesz délelőtt hallgatni való műsor a rádióban. Nem kell majd mindig rád gondolnom.
Ezen a héten már nem írhatok rád, tényleg nem, leírtam mindent, kijátszottam a kártyáimat, már nincs kérdező sms, már nincs sírós üzenet, nincs jópofa levélke, már mindent tudsz, és nem érdekel.
Még találok magamban mentséget neked.

Nem alszom, nem eszem, nem fürdöm, nem bírom este itthon. Nem élvezem, bár próbálom, elfoglalom magam, emberek jönnek, hogy elfoglaljanak. Esténként írok, esténként csetelek, esténként telefonálok. Lefekszem, de nem alszom. Reggel már rád gondolok. Számolom, hogy mióta és próbálom kitalálni, még meddig. Próbálom kitalálni, hogy miért. Udvarolnak nekem, feljönnek inni, hoznak rágicsát, rám telefonálnak, zenéket gyűjtenek össze nekem, számokat csatolnak, hívnak kutyázni, megkérdezik, hogy vagyok, érdeklődnek, megkérdezik a véleményemet, viccesnek tartanak, érdekesnek, szépnek, rég nem láttak, találkozni akarnak.
Nem te.
Te nem.

Ha őszinte akarok lenni, akkor az Üdv: A.  nem valami szerelemre biztató jel.
Bárcsak utálnám már.

Vannak napok -  inkább napszakok - amikor azt gondolom ha felhív, akkor nem is megyek bele a találkozóba, mert minek. Hogy azt mondom majd a telefonba, nem akarok a barátod lenni még, ne találkozzunk. És van az olyan, mint ma, hogy belemegyek és amikor meglátom majd , összeomlok és szerelmet vallok neki.
Néha azt képzelem, valami nyilvános helyen fogunk találkozni és én szomorú leszek, de keménykedni fogok vele, ő meg persze rideg lesz és tárgyilagos. És néha azt képzelem, idejön, itt is alszik, mert minden menni fog tovább.
Most egyik variáció sem tűnik valóságosabbnak  a másikoknál és egyik sem vidít. Inkább félek, masszívan félek.

Elolvasta. Majdnem éjfélkor válaszolt rá, persze másnap majdnem éjfélkor. Mit jelent ez? Jelent-e egyáltalán valamit? És mit gondolok én? Az enyém egy szerelmi regény, az övé egy semmi.
Talán így lesz vége a fejemben. Már azt sem tudom igazán, mit akarok. A levélben azt írtam, többször is, hogy majd ha kimondja, hogy vége, bele a szemembe, az segíteni fog. Ezt a részét értette meg és teljesíti a kérésemet? És amiket a szerelemről írtam neki? Szerintem alapos levél lett. Utálta? Azt gondolta, hogy egy fecsegő öregasszony vagyok? Vagy hogy egy szerencsétlen hülye? Meg fog kérni, hogy többet ne írogassak, mert zavarja?
Uramisten, mibe kezdtem bele, és vajon mi a fenének?!
Most várom, hogy hív-e, de most már rettegve.

Elmentem még egy orvoshoz, és meghoztam a döntésemet. Ezzel párhuzamosan elküldtem este a végtelen hosszú levelet.
Már nem is tudom pontosan, mi lenne a jó. Talán pont az, hogy nem gondolkodom előre. Esélyt hagyni bárminek.
Azt mondtam, hogy az is tetszett benne, amikor erős volt meg döntésképes? Igen, tetszett.

Rájöttem, hogy direkt kínozom magamat - remélem azért, hogy hamarabb múljon, nem azért, mert titkon mazochista vagyok. Elolvasom ezeket a bejegyzéseket, a végtelen el nem küldött levelet, nézem a képeinket, nézem a facebookon a nem moccanó oldalát.
Randizom. Moziba megyek vasárnap, koncertre kedden, zenei fesztiválra májusban Barcelonába.
Ma jön hozzám P. inni.
Csak A.-ra gondolok, már azt sem tudom, mi a rossebre vágyom: nem volt még olyan, hogy hideg ősz van és hétköznap és ő itt lenne velem, tehát ezt nem vizionálhatom. Olyan volt, hogy itthon vagyok de tudom, hogy hétvégén találkozom vele. Meg reméltem, hogy gondol rám. Néha írogattunk.
Most is írogathatok, másnak. Meg gondolhatok a hétvégére.
Most azt hiszem, sosem lesz vége a sírásnak.

Most úgy kezdem már felfogni. Megint másfajta szomorúság - kezdi a régi dolgokat megkérdőjelezni, ami nem jó. Még várok a dacos haragra.

Felébredek  és egy darabig olyan, mintha minden a régi lenne. Utána elromlik szépen csendesen és lassan. Ma itthon vagyok, háziruhában és dolgozni próbálok, és elhatároztam, hogy ha bőgnöm kell, hát csak bőgjek, hátha akkor kimegy a feszültség.
Nem tudom, hogy beválik-e.
A szomszédok már unhatják ezt hallgatni.

És nem bírom abbahagyni, és írok neki, hogy akkor mi lesz, erre felhív szegény, mert írni utál ( egyébként is, azzal a fos telefonnal meg pláne), és kierőszakolom, hogy majd találkozzon velem valamikor; a végén megígéri , hogy akkor mikor kábé, meg hogy majd hív, és gondolom a pokolba kíván, hogy mi a kurva anyámért nem értem meg, hogy vége és tűnök el a süllyesztőben.
Erre ma, amikor egyedül vásárolok a Spárban - elkezdek bőgni, nem tudok elmenni a pénztárig, hanem bebújok egy sarokba, és írok neki kettő üzenetet, amiket kitörlök hősiesen, de a harmadikat persze elküldöm.
Már tényleg nem tudom, mit csinálok.
Tegnap, amikor beszéltünk elég aggasztó képet festett a jövőjéről, a munkahelyéről és hogy mi lesz vele, de mindezt egy zakatoló vonaton. Én persze megnyugszom, ha hallom a hangját, és csak hajnalban ébredek fel arra, hogy uramisten, mi lesz vele, hol fog lakni, meg mit fog dolgozni, és akkor ezzel elvagyok délelőttig, amikor meg az jön, hogy lehet, hogy van új csaj és majd azzal megoldja, de legalábbis az új csajjal van szombaton délelőtt is, amikor én mosogatok és bőgök.

Abba kapaszkodom, hogy múlt vasárnap azt mondta, majd felhív. Persze nem tette. Én meg idáig bírtam és írtam neki egy esemes, hogy megkérdezzem, beszélünk-e ezen a hétvégén. És most meg a válaszra várok.
Írom a végtelen levél-naplómat neki, meg írok ide.
Ma egyébként már egész jól ment a másra figyelés, csak most így este nem bírom tovább.
Már nem idézgetem föl a múltat, csak egyszerűen rettegek a jövőtől.
Ebből jó már nem fog kisülni, meg kéne próbálni méltósággal elengedni az egészet.
Tudom, hogy ebben marha nagy adag önsajnálat van, és ha majd azt fogom látni, hogy ez csak egy valami volt, nem minden, akkor jobb lesz már. Nézzük reálisan: nem is lehetett minden, -ahhoz rövid volt (Melinda), -látszott, hogy nem az volt ( Franciska), -csak egy jópofa kis nyár volt ( több nő).

Ez a kierőszakolt gyors gyógyulás is nagyon fáj.
Szedem a gyógyszert, nem merek sokat. Így a fél pirulától nem sírok annyit és nem alszom el állva.
És még mindig reménykedem, hogy felhív, hogy beszélünk, hogy ír valamit, hogy találkozunk, hogy szeret még. Majd ha már nem is reménykedem, az lesz egy új fázis. Egy olyan szívettépős.

Visszerek a lábamon, kis kemény izék a combom külsején, lötyögős bőr a karomon, száraz öreg bőr a kezemen.Táskák a szemem alatt, új ránc a szám mellett. Törött körmök.
Sóvárgó vacak test.

Cecília képe a facebookon. Miért akarna bárki is velem .....bármit, bármikor? Az idő. Ellenség.
Új hét kezdődik, irgalmatlanul sok dolgom van: visszarendeztem a bútorokat, most van egy csupasz falam, ahová oda kell próbálnom az új falvédőt, a MIKOR, HA NEM MOST?! felirattal. Ha bosszant, akkor mást kitalálni. Felkészülni az októberi vásárokra, a múzeumosra is meg az enyémre. ( "Mert szerinted egy pasas csak úgy kilátogat egy iparművészeti vásárra... " Miért nem mondtál semmit?" " Feszengtünk rendesen."), mosni, kitakarítani a fürdőszobát, varrni, szőrteleníteni, bekrémezni, főzni, Updike könyveket átválogatni, pincébe menni, felmosni, táskákat varrni, babákat fényképezni, írni és telefonálni a kuncsaftoknak, nem mindig A.-ra gondolni. Nem belehalni, ha mégsem hív. Abba sem, ha találkozunk de csak a szakítás tényét erősíti meg. Túlélni.

Simán visszavárom.

Túl sokat beszélek már az egészről, közben nem gondolkodom.Meg nem dolgozom, meg nem hozom rendbe magam, meg nem eszem, meg nem rakok rendet, elég fasz dolog ez, miközben tisztán látom.
Már tudom, hogy nem szeret, mégis a találkozáson rugózom: jó lenne nekem, ha még egyszer belemondaná a szemembe, hogy eddig és ne tovább? Mert tulajdonképpen abban nem hiszek, hogy meggondolja magát. Azért akarom, hogy elmondja szépen tagoltan, hogy akkor végre felfogjam?
Meg a levél, a hosszú, naplóforma levél. Hogy elküldjem-e. Csak bántanám vele? Vagy szánalmasnak tartana miatta?
És hát most tényleg nem ezzel kéne foglalkoznom, hanem az egészségemmel. Vagy ha nagy idióta vagyok, akkor azt mondani, ha rendben leszek, visszajön.
És a türelmetlenségem. Tízen éve ismerjük egymást, jött és ment mindig. Most ment. Jöhet-e még?
Találkozzak vele és kérdezzem meg, jön-e még valaha? Akkor hová lesz a kemény, erős nő, akit szeret? Lavírozom a mi közöttünk lévő őszinteség és az általánosan beváló taktikázás között.
És ha megkérném, füllentse azt, hogy még visszacsinálhatjuk és akkor tovább tudnék élni?
Közben meg hátha lecsengene bennem. (Marhaság, tudom). Igazából azt kéne tennem, hogy most szépen várok, nem küldök semmit, és elvileg jövő héten felhív. Ha nem, akkor egyértelmű jel, hogy tényleg hagyjuk a picsába. Ha igen......fú, basszus, akkor ugyanezek újra körbekörbe.
Most nem csinálok semmit, elmegyek a dokihoz megbeszélni a továbbiakat. Majd azon izgulok. Utána meg tovább ezeken.

Most gyorsan elolvastam megint a bejegyzéseimet, és az a három hónap bizony csak három hét volt. Három kibaszott hét.
Hihetetlen.

És megérkezett az áttörés. És még annál is jobban fáj, mint az előzőek.
Hirtelen rájöttem, hogy egész hazugság volt, az én hazugságom. Amit én éreztem, azt gondoltam, hogy ő is, és belemagyaráztam és úgy láttam, és pedig nem úgy volt.
Ez most tényleg rémes, mert ettől érzem magam tökéletes idiótának, és ahhoz képest akkor ő hihetetlenül rendes, hogy nem húzta tovább.
Aztakurvamindenit!

Sajnos csak nagyon ritkán haragszom az új csaj miatt,inkább hason csúszva lemennék érte Kaposvárra és ott a hajammal törölgetném a cipőjét.

Olyan volt, mint egy film, amit szívesen megnézek itthon, párnával az ölemben, mellettem néhány zsebkendő és tetszik. Csinálni nehezebb volt.
Szóval találkozgat egy másik lánnyal.
Hát nem rém egyszerű?

Kedves naplóm! Ma sírva ébredtem 3.48-kor. 4 óra után feladtam az egyenlőtlen küzdelmet és felkapcsoltam a villanyt, pisiltem, bekapcsoltam és az ágyba vittem a laptopot, megsimogattam a macskát és leütöttem egy elég nagy pókot.
Akár itt is lehetne. Jött volna este későn, néztünk volna filmet, dugunk, alszunk, másnap  ( vagyis már persze ma) ő ment volna a legénybúcsúba én a kerti partira, vasárnap meg megint itt lennénk.
Vasárnap állítólag találkozunk. Beszélgetni akar velem. Kefélni már nem és itt aludni sem.
Nyílt, egyenes férfi, most mi ebben a baj, nem?
Visszaolvastam és az kurva jó, hogy itt írok, de ha visszaolvasnám néha meg mondjuk gondolkodnék, akkor gyönyörűen látszana már folyamatában, ahogyan baszódik el az egész. De én csak trappolok tovább, mintha jó felé menne, miközben azt mondogatom, hogy mennyire könnyedén kéne venni.
Akkora segg vagyok.
Olyan nehéz megemészteni, hogy nincs rám szükség, nem akarnak már megdugni és nem is kíváncsiak rám. 

Most basztam el, hogy az új Daft Punk albumot még meg tudjam valaha hallgatni bőgés nélkül. Ez a zene az utazás; ahogyan fekszem Trondheimben a nappaliban a sarokkanapén első éjszaka, F. horkol, A. tőlem távol, a kisszobában alszik és meg nem tudok, és fülhallgatóval hallgatom a zenét.
Meg az, amikor nálam vagyunk és én a nagyszobában hallgatom, mert A. a hálóban dolgozik.
És az, amikor Kaposváron egy étteremben eszünk és ez szól.
És az, amikor mászkálok a hegyen és a fülemben szól és A.-ra gondolok, hogy miért nem szeret.

"Hogyan éljük túl a csütörtököt?" - mintha valami vacak amerikai film címe volna.
De komolyan, kéne valami programokat szerveznem már holnap estére meg eldönteni, elmenjek-e szombaton  Hugihoz, ottalvós kerti partira. Csak ehhez jó lenne sejteni, hogy találkozunk-e.
A következő verzióim vannak:1. nem kérdezek, csak megyek mindenhová. Így ha nem jön, akkor eltöltöttem az időt kellemesen, ha jön, akkor lehet dedósan dacolni ( nem szóltál, sajnálom).
2.Nem kérdezek, nem megyek, cukkolom magam és belehalok.
3. Kérdezek és kapok egy számomra rossz választ és belehalok  4. Kérdezek és kapok egy újabb tőmondatot, amitől a kétségbeesést lehet tovább görgetni. 5. Kérdezek és kedvező választ kapok.
6. Nem kérdezek, mert ő jelentkezik és jó hírt mond.
Na most rágyúrok a két utolsóra mentálisan.

Na most valamit megértettem: itt volt nálam az ismert tévés személyiség, hogy elvigye az egyik gyerekének varrt ruhát. És összesen négy van neki. És ismert. És nagy autóval jár És nagy házban él, és van korban hozzáillő felesége vagy 15 éve, és szülői értekezletekre jár.
 És A. osztálytársa volt a gimiben.

Szép falvédő az íróasztal mellé, függönyözés a konyhába, őszi kabátok nekem, maradékos játékvásár előkészítése, októberi múzeumi vásárra való készülés, munka, munka. Bárcsak engem is lekötne annyira, hogy ne szomorkodjak mindig.
 Elalvás előtt mindenfélét felidézek, csupa jót - nem nehéz, főleg csupa jó volt. Tegnap a szexis részleteken időztem el. Mindent visz nekem a norvég éjszaka - az egész napi rákészülés, az előző napi meg heti sóvárgás miatt. Meg akkor még beszélt hozzám, kedveset is.
Aztán jó volt Balatonszemes is, a bolond és kissé részeg moteltulajdonosnál.
Ja, és imádtam Prágát a mérhetetlenül sok szorongatással, csendesen a harmadik ágy miatt.

Írtam levelet, de nem küldöm el. Még várok.Rá.

Küzdök veszettül. Mármint megpróbálom, mert hogy megéri megpróbálni. Mert hogy a nőknek kell ezt meglépniük. Meg hogy ne a rosszat lássam, a végét, hanem hogy meg lehet oldani, akármi is van.
Nem akar velem beszélgetni, dolgozik. Meg csendben van, meg tőmondatokat ír.
Csak valami biztató jelért kúszok elé, de nem kapok. Huhhhh - megfordult a fejemben, hogy minek kezdtem bele. Többféle gyógyszert szedek.

Meg fogja tudni magyarázni, mi volt vele, de nekem már elszakadtak belül dolgok és nagyon fájnak. És azt viszont sosem mesélhetem el neki. Az már olyan nyomulás meg ragadás számba megy.

Az aggódó génjeim már teljesen begörcsöltek, mert nem tudom, hol van és meddig és nincs-e valami baj vele.

Ha azt mondom, semmi sem jön meg, akkor pontosan leírom a valóságot.
Mit ne mondjak, oltári vicces lenne, ha most esnék teherbe.

Nagyon hiányzik most.

Megcsinálom a lakást úgy, hogy jobban érezze benne magát, hogy elférjen - ha csak a hétvégéken, akkor akkor. Pincerámolás, átrendezések, kidobálások, racionalizálás. Ha őszintén belegondolok, már amúgy is itt volt az ideje!
Aztán meg vissza kell térnek a munkába. Jó, a varrást eddig is csináltam, de a babás dolgokat fel kell tuningolnom. Már csak a pénz miatt is, de egyáltalán: kell.
Jó irány ez, azt hiszem.
Felnőttes.

Hogy így tárgyilagosan kéne összegeznem, különben ma is kisírom a szememet.
Jött pénteken, hozzám, ahogy tudott. Ettünk, filmet néztünk, szerelmeskedtünk. Másnap mindkét külön kigondolt programomban benne volt kicsit: elvitt Tárnokra, meg eljött este a buliba és autóval hozott haza. Végignézte, ahogyan részegen táncolok, meg végighallgatta, ahogyan kihányom a belem itthon a piától. Most elutazott.
Beszéltünk az egészről, és nem, nem értettem félre azt, amit egy hete mondott: nem hiszi, hogy van a kapcsolatunknak hosszú távú jövője.
Amikre fény derült: szeret velem lenni; kedvesebb vagyok egy kapcsolatban, mint gondolta; nem szeret levélben ilyesmiket megtárgyalni; a gyerek dolgot nem rémesnek, hanem még kissé hízelgőnek is érezte; sok, jövőt érintő fontos dolgot kell mostanában átgondolnia - ezek mondjuk mind munkával kapcsolatosak.
Hát most nem tudom,én mit gondoljak.
Megmondtam, hogy nem biztos, hogy ha nem szerethetem ennyire, akkor kedves leszek, sőt, hogy egyáltalán bírom-e csinálni. És ez sajnos igaz. Nem tudom, ki mondta, hogy minden kapcsolatban, még egy egyéjszakásban is éreznie kellett a végtelenség ígéretét, különben nem ment neki. És mi most itt kimondtuk, hogy ennek kurvára látszik a vége. Nem tudom, mit csináljak.
Lehetne reménykednem benne, hogy mégis megszeret. Aztán abban, hogy én kiszeretek belőle, de hamar! Péntek este azt hittem, ez menni fog, annyira szokásosan hozzám-nem-érősen rideg volt, és én is kerülgettem. De másnapra meg kedvesebb lett, este meg, amikor megjött a buliba HOZZÁM, miközben a rémes udvarlóim gyűrűjében forogtam, hát az mindent vitt.
Most már tudom, hogy ne írjak neki levelet, mert minek. Ha elmegy, itt nézegetem a szétdobált cuccait, meg számolgatom, mije  maradt nálam, hogy visszajöjjön. Ez nagyon nagy baromság és fáj is.
Hogy csináltam egy hónapja? Nem így, az biztos. Sokkal jobban.

Most úgy érzem baj van. Most úgy érzem, nincs baj. Most úgy érzem, már este idejön. Most úgy érzem, este idejön, de én nem leszek itthon. Most úgy érzem holnap jön. Most úgy érzem, holnap jön, de nem leszek itthon.Most úgy érzem, mégsem jön.

Kettőt kell aludnom ahhoz, hogy megtudjam, lapátra vagyok-e téve.
Úgyhogy kezdem a leltárt: Trondheim, Prága, Balatonszemes, Kaposvár, Balatonkenese, Délegyháza és persze Budapest, ahol három hónap alatt szerelmeskedtem vele.
Norvégia, Svédország, Dánia, Németország, Csehország ls Szlovákia, ahol voltunk.
Le kell írogatnom, mert rém feledékeny vagyok. Azt is elfelejtettem, milyen az, amikor nekimegyek valaminek könnyedén, és ott találom magamat sírva a szélén. Amikor semmi sincs, akkor ez mindig olyan jó ötletnek tűnik, aztán amikor benne vagyok, akkor már persze emlékszem, miért nem kellett volna csinálnom.
Még kettőt kell megpróbálni aludni.

Mert amikor nem beszélünk róla, hogy mi a baj/helyzet/jövő, akkor marad az, hogy a laptop bekapcsolása után AZONNAL a horoszkópjainkat olvasom. És ez elég gáz.

És nem érem el a vasárnapi kurva beszélgetés óta. Vagyis ez így nem pontos: a beszélgetés után itthon voltunk, vásárolni mentünk, vacsorát készítettünk, filmet néztünk, keféltünk egy elég nagyot és aludtunk. Aztán én írtam egy fasz levelet, amire ő írt egy barom választ, amire én meg egy flegma másikat. Aztán cseteltünk rémeseket. Most abban bízom, hogy..........................................(írja be a választ a kipontozott helyre).

A már nem is tudom hanyadik orvos szerint a többi hülye volt, de még nem esne neki a méhem kikapásának - ami kedves tőle.
Szóval kaptam még egy kis haladékot a semmihez.

Most már annyira fáj, hogy alig kapok levegőt tőle.

Egyszer az életben nekem is járna egy rohadt hazug csaló udvarlása. Aki nem mondja meg őszintén, ha nem érez semmi különöset, hanem terel. Aki szép szavakkal udvarolja le rólam a bugyit, nem azzal ér el célt, hogy hajlandó hozzám érni. Aki házasságot ígérne, meg arról beszélne, milyen lesz a közös otthonunk, meg hogy nem látott soha hozzám hasonlót, ilyeneket mondana, meg hogy velem akar megöregedni.
De szép is lenne!

Általában ügyeltem rá mindig, hogy fess krapekom legyen; nem annyira a külvilág miatt, hanem hogy tudjak áhítatosan rajongani érte négyszemközt. Persze a külvilág miatt is némiképp, de az inkább veszélyes dolog, mert ha annyira klassz, akkor óhatatlanul féltékeny is leszek miatta, amikor megnézik. Aztán volt S., akinek nem olyan volt a teste, amilyenhez szokva voltam, és akkor imádtam őt meg az is tetszett,sőt, nagyon örültem neki, hogy tudok én is olyat, hogy "nem csak a külső számít". Aztán jött utána a sok év semmi, és eszembe sem jutott, hogy valami ilyen szép jut nekem megint.
 Ezért van az, hogy bár öreg róka vagyok, csak bámulom meg simogatom, mert annyira jó. B. volt ennyire magas és arányos, és most látom, hogy mennyire szép az ennyire magas és arányos test. Hosszú lábak, kemény fenék ( nekem kábé ez az utolsó, ami fontos, ellentétben a többi nőkkel, állítólag), széles váll, erős kar. Pont szép nyak. Nagyon csinos a füle, például. Szőrök ott, ahol kellenek. Azt a képet, hogy fehér combok között barnára sült, szőke szőrös kar - az életben nem fogom elfelejteni. Ha egyszer erotikus fotókat készítő szakmunkás vagy művész leszek, ez szerepelni fog a repertoáromban.
Azért pofázok ennyit, mert rettenetesen hiányzik, és mert félek, hogy elveszítettem. Félek, hogy el fogom veszíteni.

Hétvégén már nagyon vártam, és amikor megjött, az annyira jó volt. Bekínlódta magát a kapun, a sporttáskájával meg a százkilós laptoppal, miközben a teraszról néztük többen, csajok. És nagyon magas, nagyon csinos, sötétkékben volt, szőke, kicsi szőrzet, az erős karja, a szeme, amikor mosolyog, a lassú és nyugodt hangja, nekem nagyon nagyon tetszik.
Ezt megírnám neki is, de inkább nem. Nem azért, mert elbízná magát, hanem mert most nyugiban kell lennem, hogy kiderüljön, mi lesz/mi van.

Én azt hittem, hogy ez jó.Azt hittem, hogy megtört az átok, miszerint engem nem lehet szeretni. Meg azt, hogy ha valami ilyen kellemesen megy, akkor azt akarjuk sokáig. Buta vagyok.
Majd aztán lesz hozzá képességem, hogy lecsupaszítsam és lássam a jó dolgokat benne, mert iszonyú sok jó volt. Nekem járt a szám, hogy ha csak egy jó nyaralás, akkor is nyereség. Most meg temetem.

"Én azért ezt nem is terveztem olyan hosszú távra."

Index-Velvet-Muffin : néha érdemes amatőr pornóba belenézni, mert akkor az ember rájön, hogy ő mennyire szép, gusztusos és normális. Belőlem legalábbis ezeket az érzéseket hozta ki, nem a féktelen izgalmat, de szerintem ez is jó!
Mondtam már, mennyire szeretném, ha valaki kicsit udvarolgatna, dicsérgetne? Egyszer az életben?
Na mindegy.

Ójajjajjaj, elkapkodtam a bejegyzést a boldogságról. Hacsak nem tartjuk alaptézisnek azt, hogy kellenek a rossz dolgok ellenpontnak, vagy mi.
Szóval nem, mégsem tudom kezelni a rideg hangulatait. Látom, hogy az van ( ilyenkor hozzám sem ér, de basszus, még véletlenül sem, nagyokat kerül meg elhajol, ha a lakásban ütköznénk, pedig ez kicsi lakás...), megpróbálok felülemelkedni rajta és nem tudok. Begőzölök, egyszerre leszek mérges meg szeretnék bőgni és elémegyek: még messzebb fekszem, nem nézek rá, duzzogok. Pfüfff. És nem tudok elaludni, és azt képzelem el előre, hogyan lesz vége hamarosan. Nyomasztja a melója, sokat kell vezetnie, sokba kerül ez az egész cucc. Nem tudom, mi van.
Majd lesz valami.
Olyan nehéz néha.

Extra friss élmények egy hosszú hétvége után: majd megszokom a némaságot, már istenien megy! És amikor nagyon akarok valami külön gyengédséget, szólok érte...Amúgy egy rossz szavam sem lehet és nincs is. Fiatal, friss, ropogós, keményhusú, tettrekész, okos, szórakoztató. Velem tölti a szabadidejét. A negyedik tóban mártóztunk meg rövid idő alatt, családot játszottunk egy szép kertes házban. Akármeddig és akárhogy, szép időszak ez nekem, boldogságos.

Két jó szöveg volt mostanában:
- "Pedig úgy örültem, hogy van ez a kedves, rendes fiú melletted, kár hogy pont most vannak ezek a nőgyógyászati problémáid, a férfiak nem szeretik az ilyesmit és legtöbbször lelépnek." - anyám.
-"Kértem neked időpontot az én nőgyógyászomnál. Majd mondd azt neki, a sógornőm vagy." - Franciskám.
Jó!

Amikor lecsesz valamiért, marhára meg tudok lepődni: de meg kell újra tanulnom. Együttjárás, vagy minek is hívják, ez is benne van. És néha tényleg hülyéket tudok kérdezni, meg értetlen vagyok, pedig másokban ezt hogy ki tudom figurázni!
Egyszóval jót tesz nekem ez a férfi.
Anyám amúgy hozta a formáját: valamit óvatosan lelkendeztem neki A.-ról, erre azt kérdezte, akkor miért nem csaptak még le rá a lányok... Mert rám várt eddig, ez nyilvánvaló!
Ha lesz merszem, majd elmondom a nőgyógyászomnak, mit szeretnék a továbbiakban: hogy ne maszatoljak kábé állandóan; hogy megmaradjon a kedvem; hogy ne növekedjen tovább bennem Valter diák (a myomám); és hogy ne essek teherbe. ("Két fiútestvéremnek összesen 12 gyereke van, nem vállalom a felelősséget!" - az év dumája!)

Most így hogy fogok tudni elegánsan kívül maradni a dolgon, vagy hogy drága édesanyám kifejezésével éljek: nem beleélni magam?
Hirtelen felindulásból tópartra menni autóval és kutyával, állandóan szerelmeskedni, fennmaradó időben békésen üldögélni és értelmesen beszélgetni mindenféléről?

Persze nem izgulok. De nem is aludtam éjszaka.
Azért nem izgulok, mert igyekszem visszaszorítani. Ezt megtanultam: nincs találkozáskor nagy ölelés, meg nem lesznek erről beszélgetések, nincs üngyümbüngyüm. Az én rohadt csillogó szemem fogja csak elárulni, hogy nehéz volt a várakozás.
És nem ma kezdtem. Köszönöm édesanyámnak, a rossz romantikus filmeknek és minden néma kacsának, akivel életem során jártam!

Fú,a tegnapi lehorgasztott, nem vagyok lelkes. Pedig hétvége. Túl sok minden történt közben meg túl kevés.
Álmomban ( mostanában alig álmodom) S. házába kellett vinnem valamit a feleségének. Őt csak messziről láttam, csíkos ingben, valakikkel fontoskodva járt-kelt, de anyunak elmagyaráztam, hogy bár már láttam egy magazinban a lakásukat, de így élőben egyáltalán nem tetszik. A gyerekszobában - minden őrült nagy hodály volt - a háttérben átsétált egy ló.

Ú, basszus, annyira tudtam, hogy ma nem lesz jó, ha beszélünk! És tényleg. Egyáltalán nem ismerem, amikor rossz kedve van és utálatos, nem tudom, mit kell vele tenni.
Na ennyit a pompás megérzéseimről - megvannak, de nem tudok bánni velük.

És miért ne viselkedhetnék úgy, mint egy átlagnő???
Vigyázat, liba-bejegyzés következik!
Ma két hónapja, hogy.........járunk? Együtt vagyunk? Hogy belekezdtünk valamibe.
Egyre többször jut eszembe ( amikor ágyazok, meg mosok vagy csak körülnézek a lakásban), hogy együtt élünk. Szép holmikkal vesszük körül magunkat. Törülközőket válogatunk egy boltban, meg ilyenek.
Megfordult a fejemben, hogy van egy kutyánk.Együtt.
(A gyerek nagyon veszélyes téma, még gondolat szintjén sem nagyon engedem meg magamnak. Na majd most, egyszer.Öreg vagyok, akkor is, ha "jaj, nem látszom annak". A testem rossz esetben olyan lenne egy ilyen késői szülés után, mint valami hajóroncs.Sokkal nagyobb lenne a kockázat sérült gyerekre. És szeretnék gondtalanul szerelmes lenni meg szerelmeskedni, amíg lehet. Ugyanakkor mindig szerettem volna gyereket. Ő nagyon fiatal, és teljesen természetes lenne, ha szeretne gyereket.Na jó, annyira fiatal, hogy lehet gyereke akkor is - természetesen mástól -, ha engem már a hőhullámok tartanak majd sakkban. Túl korai erről beszélnem vele, ugyanakkor nálam már minden nyomorult hónap számít. Jó, mi? De szerencsére ez aztán tényleg nem foglalkoztat napi szinten. Sőt, a féltékenység sem - egyelőre abszolút sikkesen viselem mind a távolságot, mind a korkülönbséget. Csak nem higgad le meg okosodik mégis az ember az idővel? Jó lenne! Ez lenne az öregedés egyetlen haszna.)

Keserves dolgom lesz A. után. Ma láttam egy csomó korban hozzám illő férfit.

csütörtök

Ilyenkor már szoktam tudni, mikor találkozunk meg hol, most meg azt tudom, hogy ezen a hétvégén nem. Mindig meglepődöm rajta, hogy lehet megszokni a jót olyan nagyon hamar, a kellemetlent meg lassan - persze azt is meg lehet, példa erre az újszerű táplálkozásom, kenyér és tészta nélkül, meg nagyon kevés édességgel. Arra is azt mondtam még pár hónapja: "kizárt, hogy elindítsam úgy a napot, hogy nem eszem valami péksüteményt!", aztán meg de. A sok év egyedüllét alatt volt ez a mantrám, mennyire jó egyedül aludni. Aha....aztán most látom.
Dolgom van, tenni lesz mit, de szerintem ez most nem lesz könnyű. Főleg úgy, hogy a gyógyszert abba kellett hagynom és érzem, ahogyan tér vissza a ...minek mondják ezt? A szép kifejezést nem találom rá, de magam alá szeretném gyűrni és csinálni. Azt.
A csajok kinevetnek, hogy a külsőségek mennyire számítanak nekem ( és hogy ezt még el is merem mondani), pedig nem volt mindig így. Ha jól belegondolok, ez az a test, ami a legeslegjobban tetszik nekem, ilyen csak B.-nek volt, 1986-ban... A többiek, az alacsony, a vékony, a csontos, a ducika, a masszív - ennek a formának a nyomába sem érnek. Szóval igenis nem figyeltem a külsőre EDDIG. Mégis jó lány vagyok.

Ha nem egy mocsárban feneklünk meg, akkor nincs szufla az autónkban, és idegen emberek bikáznak be minket itt-ott. Ha nem veszítjük el a pénztárcáját, akkor én nem viszem, és nincs nálunk annyi, amiből vehetünk kávét. Ha nem ég le a válla, akkor legalább engem összecsípnek a szúnyogok.
Minden megmozdulásunk vicces a maga nemében, és tényleg jó csapat vagyunk, mert mindent flottul megoldunk, aztán meg vihogunk rajta. Hogy ezt szeretném öreg napjaimon? A szösz tudja.
Minden együtt töltött hétvége után fáradtabb vagyok, mint egy dolgos hét után.
Újra élek.

okosan

Visszaszedni. Minden pompás, de visszaszedni kicsit. Előjött a "nehogymegtuggyák", nem megsértődni, visszavenni. Ügyesen. Meg tudom csinálni.

halhatatlan

Egy szép mondat m a reggelről: ha leszopsz, jól meg is duglak.
Hiába, ha intelligens emberek romantikusan szerelmesek, annál kevés szebb dolog van a világon.
Sokat van velem most, a közepinél járunk, szeretem.

holnap jön

Holnap jön!

női hangulatok

Hisztiztem, és ma már nem vagyok rá büszke, de akkor jogosnak éreztem. Kicsit jogos is, azt hiszem. És ne szépítsük: nagyon szépen viselte.
Azt mondtam neki, hogy persze szexelünk meg barátkozunk, de nem SZERETJÜK egymást, és hogy ezt át kell gondolnom újra. És nem azért mondtam ezt, hogy kizsaroljak valamit belőle, tényleg nem, csak úgy fájt a szívem. Pedig ha tárgyilagos akarok lenni, tényleg annyira helyes velem, és mondjuk tényleg hagyhatna a picsába, mást is meg tudna dugni, mert fiatal és helyes. Aztán meg itt küzd velem.
Haza is akartam jönni hamarabb, de nem engedett. Simán mondhatta volna, hogy oké, menj; kivitt volna szépen az állomásra és fellélegzik.
Hát, én mindenesetre nagyon szeretem.
De hogy megmagyarázzam az esetet, nem dicsérget már, meg nem mond szépeket, pedig régen ( régen....június eleje óta, háháháháá!) mondott. Meg nem lapogat az utcán. Izé, ezek a bajaim. Így leírva sekélyesnek tűnik... Tudom, türelem, meg majd meglátjuk, mit hoz a jövő.
További hétvégéket, remélem, ha el nem cseszem.

hétvégék

A múltkori  jó volt: jött, amikor ígérte; meg volt születésnapi bulim is, és ott volt; meg nálam aludt persze.
A múltkori lehetett volna jobb is: csak vasárnap jött; a bulin úgy tettünk, mintha nem lennénk együtt;másnap korán ment, sok a dolga.
Most odautazom, és bármilyen lehet.
Hét közben szoktunk írogatni, vicceseket. Tudom, én csinálom, én hozom ki belőlük. Öregasszony már nemigen változik.

mi?

Na, most az előbb írtam valamit, de nem ide, hanem egy elvetett régi babás blogba. Azt nem tudom kitörölni, de ez is állandóan változik.
Megint leírni nincs kedvem.

vasárnap előtt

Vérzek, vérzek, kicsit, de idegesítően.
És féltékeny vagyok. Tudom, hogy hol van és mit csinál, de nem tudom, mégsem. Mert nem ismerem. Mert tele vagyok rossz beidegződésekkel. Mert imádok szomorú történeteket kitalálni varrás közben, azokat kiszínezni, amíg már majdnem sírok. Mert tudom, mennyire drága, amikor alszik, meg amikor ébredezik, és belehalok, hogy ezt most ki/kik látják. Mert tudom, mit tettem októberben, és azt bárki megteheti vele.

hétvége

Ajaj, csak vasárnap jön. Ami rossz, meg jó, mert marha sok munkám van.

orvos

Na most meg reménykedhetek abban, hogy olyan férfi ő, aki szereti az elesett, problémás nőket (van ilyen, P. például sosem bánja, ha bajban vagyok, A. meg akkor is sokkot kapott, ha elsírtam magam - ő a másik véglet).
Beigazolódtak a sejtelmeim: nem olyan egyszerű az, hogy nemi életem van meg kaptam egy remek antibébit és akkor hagymennyen! Hanem szövettanom lesz, póriasabb nevén egészségügyi kaparás, meg ugye ez az antibébi megy, és ki kell találni valami mást. A doktornő spirált javasol, attól én persze rettegek, és ezt az egészet majd el kell mondanom fiatal hősömnek....brrrrrrr........

leleplezés

Azért nem mondom, hogy nem félek a vasárnapi coming-out -tól. Kicsit félek.

az állomás

Lábjegyzet az állomáshoz: ez mindig nagy vízválasztó nálam.Főleg, ha a dolog friss és főleg, ha egy kis idő eltelik két találkozás között.
Mert mi van akkor, ha a közbülső időben idealizálom az illetőt? Szélsőséges példaként ott volt szegény Jedi-lovag, akinél kábé a harmadik hosszú villamosozásom során rádöbbentem, hogy nem akarok hozzá megérkezni, nem szeretném látni azt a lelkes arcát. Gy. is idegesített, tudtam, hogy mindjárt meg fogom pillantani, és legszívesebben hanyatt-homlok elrohantam volna. Jó,a  szépeket szerettem, az könnyebb volt. V. külön kategória, ott annyira szerelmes voltam, hogy amikor a montenegrói reptéren várt, azt a mai napig kikockázva el tudom képzelni.
És ez most jó volt; hamarabb mentem oda, hogy kiélvezzem az izgulást, és amikor felbukkant a lépcsőn, akkor tudtam, hogy igen, tetszik.

hétvége

Csütörtökön már volt némi irkálás, de elkezdtem azon filózni, hogy talán nem is jön, ha nem lesz autó. És pénteken mégis megszökött korán és vonattal eljött hozzám. Állomáson vártam. Minden olyan régi minden olyan új.
Aztán elment barátokkal részegeskedni, de szombat délutántól egy napig csak az enyém volt.
Nem érzem a combom, fájnak a farizmaim; jó, kutyázni is voltam Tárnokon, az nem kis táv,gyalog. De azért mégis...
Mindenféle holmi itt, tervek előre.
Vasárnap lesz a szülinapom.
Álmos vagyok, bár nem szeretem így az ágyat. Szőke szakáll nélkül, ha oldalra nézek; kézrátétel nélkül, ha megmozdulok; dugás nélkül, ha felébred.

közepe

A szerda a legrosszabb. mert messze van a múltkoritól és még messze a következőtől.
Mondjuk dolgozhatnék serényen, időmbe belefér.

ruhák

Visszaolvastam: olyat akartam, aki jól öltözik. Na ez meg kiment szombaton a kocsijához, mert "ott még kell lennie egy gatyának.". Volt is, egy olyan koptatott és zsebes és mifenés cucc, amit amikor felvett egy pólóval, úgy nézett ki, mintha húszéves lenne. Én meg ott megyek mellette 45 évesen, klassz.
Annyira szórakozott tud lenni meg nem is tudom, milyen, hogy leeszi mindig mindenét. És én ezt aranyosnak tartom, szent egek! Meddig, kérdem én, meddig?
Vannak feszülős alsógatyái, meg rendes vásznak is. Mindkettőben remekül néz ki. Sajnos nem bírtam ki, hogy ne kezdjek öltözködési tanácsokat vagdosni a fejéhez - azt mondta, nem baj, szereti. És mivel mindenre figyel, amit mondok, és megjegyzi ( édes istenem! A. után, akinek egy viccet is el lehetett mondani naponta háromszor  akár, és nevetett rajta! Minden barátnőmnek évekig bemutatkozott. Agyhalál.), remélem a legközelebbi farmerje szűk lesz, és nem három számmal nagyobb, mint ő.
Még fegyelmezetten visszatartom magamat attól, hogy ruhákat vegyek neki. De már bennem van a kisördög. Inget akarok látni rajta, slimet, felgyűrt hosszú ujjal. Vászonnadrágot, valami visszafogottan színeset. Magas és erős, jól néz ki sportos holmiban. És informatikus, miért is tudna öltözni???
Szereti a bolond cipőimet. Ja, meg csinos vagyok szerinte. Én vak hősöm!

második címes bejegyzés ( nem akarok címeket adni, ezek nem novellák, könyörgöm, csak firkák)

10 kilót fogytam mostanában. Na jó, legyen 9, mert csak ma reggel ment a mérleg nyelve a 75 alá egy kicsit, és ez bármikor megváltozhat. Ismert már fiatalon, meg ismert soványabban meg  kövérebben is. Októberben is 84 voltam, mégis azt mondta: az volt az év eseménye neki (édesem).
Mivel azt állítja, szereti a nagy feneket - velem jó lóra tett! Még akkor is van kufferom mindig, ha vékonyabb vagyok, de persze feszesíteni kell, kedvenc pózában nem renghetek előtte ott parttalanul! Még akkor sem, ha rövidlátó a drága, én is az vagyok, azért a kiterjedést látni szoktam szemüveg nélkül.
Mondjuk azt sem gondoltam volna, hogy ilyen hamar eljutok az "Én vagyok a tapasztalt nő, kicsi fiú"-tól a "jesszusom, de jó, ezt mondjuk nem is gondoltam volna" állapotig. Élvezem, nem mondom.
Kicsit elkezdődött a fejemben a szokásos " na jó, de így aztán semmi időnk nem lesz semmire" érzés, nézem a naptárat, ha ezen a hétvégén csak szombaton jön, akkor vasárnap elmenjünk-e a múzeumba, meg miért nem már pénteken jön, meg mikor fog bulizni a barátaival, meg a családja, de basszus, ez tényleg marhaság. Nagy fiú, megoldja.
Nagy fiú...!

bejegyzés címét követelik rajtam, hát legyen. Ma.

Ó, jaj nekem! Olyanokat ír, de olyanokat! Olyan kicsit sikamlósakat, de finoman ám, meg olyan udvarlósakat, azokat is fincsin, hogy még egy ilyen nincsen.
Visszaolvastam az egészet, egy év körüli - és óriási. Adok-kapok, ízlésesen, viccesen. Óriási ez a pasas! 190 cm ennivaló.

Üres ágy. Klassz, mondhatom.

azt már mondtam, hogy állandóan dug? Meg simogat meg fogdos meg szorongat. Pont ilyet akartam egy jó ideje. És  leszarom, hogy ez hosszú távon nem fenntartható.
Egy hétig együtt voltunk folyamatosan, most még a hülye szél is feltámadt, ideges vagyok.

Hazajöttünk. Utazás volt, meg egy kis minden.
Legszívesebben részletezném is, bár azért még akad bennem a szeméremnek némi nyoma, szóval nem tehetem.
Drága naplóm! Ne hagyd, hogy szerelmes legyek, legyen elég ez a sok minden!

Magas, formás, szőrös, szőke. Potens. Okos.
Jön, dug, eszik, bort hoz, iszik, beszélget, filmet néz, ölelget, alszik. Nem horkol, de néha fulladozik -ezen még lehetne cseppet javítani.
Érzelmekről nem beszél. Nincsenek neki, vagy csak a szokásos.
Utazás a küszöbön, izgalom már a bőröm alatt.

Egyszerűen egy édes.
Valamiért teljesen oda vagyok azért, hogy betartja, amit megígér, pedig nem voltak szélsőségesen rémes másmilyen tapasztalataim, mégis, odavagyok ezért. Ha megígéri, hogy jön, akkor jön. Ha megígéri, hogy hív, akkor hív. Persze ügyes, tapasztalt nő vagyok, és nem feszítem túl a húrt; nem cseszegetem feleslegesen. Ha szerencsém van, akkor nem megrémül a ragaszkodástól, hanem jól esik neki. Majd meglátjuk.
Még előttünk a nagy utazás.

Megkérdeztem. Itt aludt. Nem is volt nehéz!
Az majd most lesz.

ma jön haza, gyáva kukac vagyok, mondani kellett volna, hogy aludjon itt. Vagy legalább kedvesen megkérdezni, hol alszik. Öreg, gyáva kukac vagyok. Kerülgetjük egymást, mint valami szánalmas táncmulatságon, két felnőtt ember, akik régen keféltek pedig, meg jól is szórakoznak együtt.

Norvégia összevissza változik - ezotériára hajlamosabb éveimben úgy gondoltam, ha fejben lejátszom valamit, akkor az juszt'sem úgy fog megvalósulni, de most már nem is tudom. Mindenesetre mégsem úgy lesz, hogy odautazunk és akkor találkozunk sok idő után, hanem innen utazunk együtt. Amúgy sokat csetelünk.
Gyógyszer megoldotta a vérbefagyást , de tökéletesen elvette a vágyat. Érdekes. Még mindig reménykedem benne, hogy rendbe jön a dolog.

Norvégia, Norvégia. Azt írtam, nem kéne magam beleélni, de aztán azt mondta az önsegélyező csoportunk, hogy már miért is ne? Szóval ebben a szellemben fogom kezelni. Tegnapelőtt flörtölt velem, ő kezdte. Nem érdekel, hogy kiéhezett és magányos a messziben, és is az vagyok itthon!
Antibébi elkezdve, mi történhet? Csak jó.

Egész héten vele álmodom. Nem kellett volna elmenni a múzeumba, meg kimondani a nevét - még abban a más vonatkozásban sem. Álmomban valahogyan végre odakeveredek hozzá és megfogom a kezét. Amikor belekezdtünk, akkor is ez volt, persze ma már nem is értem, hogy mertem megcsinálni; ezer ember volt ott (még anyu is), erre pofázás közben kézen fogom. Jó, akkor azt gondoltam, ez ilyen régi barátság vagy mi a töcs. Most meg azt, hogy egy örök nyomorult seb.
Jó lesz az a gyógyszer, amit kapok: reményeim szerint le fogja csitítani ezeket a napokat. Nem is bánom. Eszem ágában sincs vágyakozni, sóhajtozni meg epekedni teljesen feleslegesen. És ha a gyógyszer nem bánt túlságosan,akkor még újra lehet nemi életem is, vagányan.
Aztán van még az utazás is. Na abba sem kéne magam beleélni.

Álmodozni elég régóta nem tudok, de az utólagos istenien megy! Fogok egy szituációt, és beleteszem azt, ami jaj de jó lett volna. Megvan a helyszín, a szereplők - és istenien alszom is  tőle!

Szombaton rádöbbentem, hogy S. cége közelebb költözött hozzám, ráadásul már tavaly nyáron. Na ettől teljesen felháborodtam, aztán elkeseredtem aztán meg elmúlt.
Találkoztam régi emberekkel. Nagy félelmem, hogy a testi érintés hiánya valami tapadós idiótát csinál belőlem hamarosan. Nem szeretnék olyanná válni mint azok a nők, akik egy kedves mosolytól elvesztik az eszüket. Pedig jó úton járok efelé.

Egy ex képei valószínűsíthető szexpartnerrel a szilveszteri buliból.
Megtudni valakiről, hogy visszatér a régi kedveshez, és őt viszi magával, hogy új életet kezdjenek a nagyvilágban.
Egy másik ex vállalhatatlan közös családi fotói.
Töröltem magam a nyomorult társkeresőről.
Fogadalmak: kitörni az érzelmi és szexuális kómából végre. Nőgyógyász, ott fogamzásgátlás megtárgyalása.
Formába lendülni. Nem 10 meg 20 kiló mínusz meghatározott idő alatt, hanem elérni valamiféle elégedettségi szintet, szépen, egyenletesen. Nem igaz, hogy csak a belső érték számít, pont leszarom, menyire értékes nő vagyok, vagy mennyire szép a lelkem. Engem sem érdekel ezt egy puhány, hülyefejű pasasnál, akivel még csetelni sem vagyok hajlandó.
Rendszerességet vinni pár dologba: a munkát keretek közé szorítani, bizonyos mennyiségű kulturális  élményt elfogyasztani minden hónapban, lakás sose szaladjon, testmozgást - akármilyet - rutinná tenni minden napra. ( Az a terápiás-zenés órákig tartó mászkálás a városban csodákat tett a lelkemmel is, azt be kéne valahová szuszakolni!)
Ha még eszembe jut valami, jövök.