Egyre jobban bosszant szegény. Ez volt már. Minden volt már. Kirándultunk, jött lelkesen oda, ahol már voltam sokszor, én mentem és unatkoztam kissé. Oda mentünk koncertre másodszor, ahol először voltunk. És meghívott oda harmadszor is.
Nem az ő hibája, valaki annyira szeretni fogja majd ezt a mentalitást, tudom! Ő biztosan emlékszik minden dátumra majd, első levél, első csók. Miért nem szeretem ezt vajon?
Eszetlenül  negatív amúgy, és hajlamos bezzegezni is velem, amit kurvára nem bírok. Velem krapek ne versengjen, főleg ha állítólag imád. Utálom, ha jobb vagyok náluk erre megpróbálnak lehúzni.
Sokat ír, sokat ír nyafogósan is, ami persze tanulságos, mert szegény A.-nak is ontottam az ilyen leveleket. Azt nem megtörténté tenni már nem tudom. Kicsit jobban megértem most őt és megfogadom, nem leszek ilyen máskor.
Attól még persze reggel a porcelánpingvint a kezembe fogtam, melengettem és azt susogtam neki: gondold meg magad és gyere vissza hozzám.