Van valaki, aki úgy él,mással, mint én vele, csak nekem vége meg rövid volt, nekik meg hosszú és tart és tartalmas. Irigykedem, mert most már tudom, hogy lehetne úgy is. Nem nekem, persze.

Rájöttem: azt az illúziómat vette el, hogy bármi megtörténhet.

tegnap volt a lánybúcsú, most jöttek a képek.
Öregszem.

lehet, hogy megkapom a kölcsönkutyát örökbe. Mondjuk...sejthető volt. Már pedzegetik, hogy nem vihetik a következő albérletbe, de őszintén szólva attól is elszomorodom, ha vihetik. Kint lakik az előszobában az a szerencsétlen, csukott ajtókat nézeget, és napi pár percet séták az udvarban.
Anyám ki fog borulni, és némileg igaza lesz. Nincs pénzem ilyesmi hobbira, mint a felelős kutyatartás.
Nem is írok most többet, töprengek. Sokat.

Amúgy meg nézzük csak, mi áll előttem: ma tárnoki okosok, csütörtökön Nimfomániás 2., szombaton Anna leánybúcsúja, vasárnap megint tárnok. Pénteken valószínűleg egy Max Mara lerakat. Futás háromszor, ma mozgás a levegőn a kutyákkal meg a lelkes önkéntesekkel.
Kéne valami távlati terv ám lassan, ami felé örömmel lehet menetelni, de nem tudok. Egyet tudok, hogy idén nem szülinapozom, de ez - bár távlati, nem örömös. Sőt, kurvára gyerekes - majd én megmutatom neki, hogy tönkretette az életemet, hahahaha.

Még mindig nem tudom belátni a szívem mélyén, hogy ha nincs semmi, akkor nincs, és jó ez így, holott mérföldekkel könnyebb lenne. Kezdem élvezni a magányos matatást itthon, de nem örülök neki. Kinti programok meg kizárólag csak nőkkel.
A hajam hosszú és nem hullik, a körmöm lemezesen törik és szinte nincs is. Nehogy má' ne legyen valami érdekes aggódnivaló.
Mindenféle lehetséges találkozás kilőve A.-val; egy darabig még F-szülinapja ürügyén izgultam csöndben, de semmi sem volt. Majd ha lesz az ő születésnapja gondolom írok.
Istenem, izgalmas életem van.

Új hét kezdődik és március közepe van. Megint az idővel vagyok elfoglalva, pedig nem kellene. Hogy például a Titkos csoport még egy éves sincs, pedig úgy tűnik, régesrégóta nyomjuk. Hogy október és június között 8 hónap van, először annyit vártam A.-ra. Annyit vártunk egymásra, na. És hogy most meg...na mindegy, szóval állandóan a naptárra vagyok kattanva, ami baromság.
Vagyis ésszel nem rossz: például előttem egy új hét, jó sok munkával.
El is kezdem.

Kevés alkalommal tapasztalok valami elképesztőt nőkkel való társalgás közben, de tegnap érdekes volt: D. ügye volt napirenden ( szakítás, elköltözés), és azt mondta a végén, ő már mindent un, mert már mindent látott. És akkor rájöttem, hogy nekem még mindig jobb, mert sóvárgom az új helyzetekre, belehalok, mennyi mindent nem csináltam még és így tovább. Ha majd elfelejtem azt is, hogy ehhez A. van nekem rendelve - na akkor igazi istennő leszek!

Mégis visszakerestem, de gyorsan, nem olvasgattam közben. Október 15.
5 hónap nagyon sok.

Szép idő van. Járunk futni.72 kiló vagyok. Be van festve a hajam, nincs lenövés. Összeraktam a pénzt a rezsire. Ma jönnek hárman és egyiknek sem kell fejvesztve varrni, mert már készen vannak meg újak. Vasárnap Tárnoki Okosok. Szombaton talán Doktornénik. Ma este tervezem, hogy a Nimfomániás 2.-t megnézem - egyedül -Lars von Triers - ez nem jó az optimista vonalba!!!!
Ma sok mindent fogok varrni, szépen dolgozom fel a heti adagot. Gondolkodni fogok rajta, merjek-e írni S.-nek. Megcsinálom próbára a menyasszonyi ruhát. Gondolkodom a saját ruhámon, meg a nővéremén is.
Nem tudok felkelni, utálom az egészet.
Persze felkelek, sőt, iszom még egy kávét és beveszek fél Frontint.
Nem lapozok vissza, mikor láttam utoljára.

Nem mentem el a pszichológushoz. Menjek? Vagyis: bejelentkezzek?
Szedjem egyszerűen a Frontint rendszeresen? Most is ki vagyok borulva, pedig itt ülök az ágyban, egy nyugodt hétfő van a láthatáron, este futni fogok menni, már vasárnapra is van programom. És nincs erőm elkezdeni és bőgök.
Mi az, amit tényleg szeretnék? Utazgatni a csajokkal? F. és Á. mennek Berlinbe - irigykedem, mert engem nem hívtak, de nem is lett volna rá pénzem. Ráadásul azt mondom, nem akarok nőkkel utazni megint. Ja igen, és ezt hangosan mondom, nagy eséllyel majd hamarosan megutálnak emiatt, mert ilyet kimondani nem bátorság, hanem faszság és hálátlanság. Egy csomó barát vesz körül, a földhöz kéne verdesnem a seggem emiatt.
Azt képzelem, hogy ha S. igent mondana, akkor némán belebújnék az ölelésébe és minden rendbe jönne, mert hogy panaszkodni nem akarok neki. De nem tudom, segítene-e.
Szeretik a férfiak, ha az ember segítséget kér tőlük? Kérjek A.-tól? Olyan ügyesen nem zavarom már jó ideje.
Érzem, hogy segítséget kell kérnem valakitől, de nem tudom, ki legyen az. A Hellinger semmire sem volt jó, akkor jól esett, de nem vitt sehová. A doktornéniknek most ott van D. az ő történetével, abba nem vinnyoghatok bele. Anyám elől titkolom.
Kész vagyok.

Nagyon hosszút és nagyon bonyolultat álmodtam, tele mindenhonnan utalásokkal és áthallásokkal, és félálomban romantikus végkifejlettel. Persze A. volt benne, de nem hasonlított, ráadásul zenélt. Norvégiában volt ez az egész, hideg volt és sivár. És nem beszéltem a nyelvet, és azt hittem, A. haragszik rám, és kerülni kezdtem, de közben meg kiderült, hogy imád.
Olyan gáz, hogy tulajdonképpen neheztelek F.-ra, hogy a nővére, és hogy nem sajnál engem meg nem segített. Valahogy úgy képzeltem, hogy majd ő rábeszéli A.-t, hogy szeressen engem. Milyen butaság. De F. társaságában mindig különösen boldogtalan vagyok, és ez nem valami jó. Mindig azt várom, mondjon valamit róla, meg közben rettegek is ettől. Tegnap is hallgatóztam a buszon, mert valamit mondott, amiben benne volt a határozatlan idejű szerződés meg a Norvégia, de nem nekem mesél ilyeneket. Miért is mesélne nekem? Ki vagyok én a tesójának? Egy senki.
Ha fel merném hívni S.-t akkor az egyik problémából szépen átraknám magamat egy másikba.
Vagy hagyja a csudába, majd csak meggyógyulok?

Kirándultunk. Na jó, szerettem volna, ha eljön. 5 hónapja nem láttam.
Amúgy jó volt, csak megint  csajok. De jó. Hazasétáltam a Krisztina körúttól, a Gellérthegy mellett szépen. Ez egy óra, ez is jó volt.
Láttam a buszon egy gyönyörű férfit, magas volt és szőkés és szakállas, szép szövetkabátban, kis gurulós bőrönddel. Külföldinek tűnt, szép volt.
Fel kéne hívnom S.-t.

Megőrülök az időtől. Hogy mikor fekszem és mikor kelek. Hogy hánykor kell odaérnem hová vagy hogy hozzám mikor jönnek. Hogy ki hány éves. ( Gyűlölöm ezt a 46-ot és nem is fogok csinálni rá semmiféle bulit.). Hogy ki hány éves hozzám képest. Hogy mit csináltam tavaly nyáron és pontosan hanyadikán.
Hogy mennyi van hátra.

Most nincs olyan derekam, mint amilyen nyáron volt, és ezt nehezményezem. Olyan 3 kiló van rajtam pluszban, frankón nyomaszt. Futunk hetente háromszor és egy napot meg mászkálással töltök a hétvégén.
Belegondoltam, hogy az, hogy V.-vel kövéren jöttem össze, majd miatta lefogytam 15 kilót , és hogy A.-val pont ugyanezt csináltam, és hogy egyik sem lelkendezett, amikor csinos voltam - szóval ezt azt jelenti, hogy mindegy, mert mindenhogy nagyszerű vagyok vagy azt, hogy pont leszarták az egészet?
Na sebaj, most figyelek erre a 70 körüli súlyra. Magam miatt.
Amúgy vasárnap lesz F- szülinapi kirándulása és belebolondulok, hogy mi lesz, ha A- is eljön, miközben tudom, hogy nem fog. Szóval mindenképpen szar lesz és én erre készülök egy hétig. Az önsorsrontás aranykoszorús mestere vagyok!
Amúgy gonosz is vagyok: látni akarom, látni akarom, hogy kövér és kopaszodik és furcsa szokásai vannak, látni akarom RENDESEN, nem a rohadt rózsaszín szemüvegen át. Nem tudom.

Március van. Ma rosszul megy a felejtés. Elkezdtem nézni a Híd sorozatot, na jó, nem nézni, az még rosszabb lett volna, csak hallgatni. Meg felkerült a netre ingyen az új Kiscsillag album. Az mindig ő. Nélkülem ő.

Dubarry azt írja, hogy sosem lehetünk boldogok, mert a férfi a szexet csak úgy önmagáért akarja, a nők meg akarnak mindent: szexet és hozzá intellektuális társat. És hogy ez együtt nem megy. Van rajta mit gondolkodni, bár az én példám A.-val azt mutatja, hogy létezik ilyen együttállás a csillagokban. Na jó, egyoldalúan, de akkor is. Vagyis...ha nekik mindegy, akkor csak dugni kellett volna, befogni a szájakat és nem túlbeszélni. Igen, oda jutottunk, ami be lett ígérve. Nem vagyok tőle boldog.
Plusz felveti azt a még ki nem  mondott gondomat is, hogy ezek szerint nem vagyok akkora szám az ágyban, ha a hülye fejem ezt felül tudja írni egy krapeknál. Mégis az lenne a megoldás, ha az ember befogná. Ehhez viszont nem lenne rossz vagy egy férfiaktól hemzsegő munkahely, vagy pusztán az, hogy szeressek nőkkel beszélgetni, mert akkor az irányú kívánságaim ki lennének elégítve. De nem beszélgetek férfiakkal, szinte sosem. Először az erre való sóvárgásról kéne lemondanom. Végül is a szexről már letettem.

Még mindig azzal vagyok elfoglalva, hogy "de miért nem kellettem neki", pedig a lelkem mélyén tudom, hogy tök mindegy, mert nem és kész. Szerencsére ott már nem tartok, hogy ezt megpróbáljam kiszedni belőle. Egyébként már néha  látok olyanokat magamban, hogy miért nem lett volna ez jó, de keveset és halványan és nem dolgozom ki, pedig nem ártana. Nem haragszom még eléggé.
És nem tudok álmodozni, még mindig nem, pedig nagyon kellene, mert így nem lehet élni. Az tényleg nem elég, hogy legyek túl a következő napon.
Már vannak programok, amiket vadul bejelölök de nem megyek el rá.
Eléggé tavasznak néz ki.
Leszarom.