Visszaolvastam mindent. Istenem, de rég volt!

Felmentem egy nyomorék társkeresős oldalra, mert olyan valaki ajánlotta, akit egy igényes, okos nőnek tartok.
Hát beszarás. Unalmasak, nem tudnak helyesen írni, kis virágokat meg szmájlikat biggyesztenek minden mondat után. A csetelés abból áll, hogy tíz percenként feltesznek egy közhelyes kérdést. Az, hogy szarul néznek ki a képeken - normális.
Rosszul vagyok az egésztől.
Tegnap elmentem koncertre ( csajokkal, persze), és előttem állt egy pasas, aki olyan S. forma volt, magasságra, alkatra és pont olyan pihés füle volt, mint neki. Sajnos ezt egy sms-ben tudattam is S.-sel. Na jó, ittam  és kétségbe vagyok esve, ez a magyarázat.
Az, hogy nem reagált rá meg az ő nagyságát mutatja.
Jesszusom, néha olyan nehéz!

nem írok mert nincs semmi. Az égvilágon semmi.

Asszem ebből sem lett fékevesztett szerelem. Nálam nem sok híja van, de ügyesen elfojtom. Fojtogatom minden nap, párnát teszek az arcára.
Leveleket várok, üzeneteket, csetelni akarok, sóhajtozni meg pirulni.
Ha csak azt nem.

Oké, én is egy kínlódó-bajnok vagyok, bevallom. Most, hogy messze van, most kéne. Most, hogy sok a korkülönbség ( jó, tudom, mindig pont ugyanannyi, csak én már lassan nem vagyok szülőképes konkrétan, és ez nem elhatározás kérdése, hanem a biológiai tény. Eljátszani korábban kellett volna az egésszel.), most persze kellene. Most bánkódom, hogy amikor száz éve megtörtént, akkor olyan rátarti voltam a dologgal kapcsolatban. Pont mint S.-sel, hogy amikor futkosott utánam, akkor lepöciztem. Most meg ilyen szánalmas öregasszony lettem, aki legszívesebben ott nyivákolna a küszöbön. Olyan cikis.

Valami egészen rémeset álmodtam vele! Eljött hozzám, hogy beszéljünk mindenféléről. Volt vele egy fiatal félvér csaj, aki persze rögtön elcsacsogta nekem, amíg őrá vártunk, hogy viszonyuk van, és hogy S. valami frenetikusan szokta őt a szájával kielégíteni.
Aztán valahogy nekiindultunk a városnak, hármasban, és egy csomót beszélgettünk, hogy ő akarta folytatni ilyen könnyű viszonynak, mire mondtam, hogy én is, meg elárultam neki, hogy mindig utánanézek a Google-ban, hogy éppen miket csinál. Kicsit már rá is hajoltam a vállára, és olyan érdekes volt - nem szexis, csak olyan jó volt elmondani mindent, ami bennem rekedt 2010 januárja óta. Aztán egyszer csak odafordult a félvér csajhoz, és kisvártatva a lábai közé hasalt és ....nyalni kezdte, az meg sikongatott, én meg konkrétan kiugrottam az álomból! Felültem és 5 óra volt, és csak a hideg lelt jó darabig.
Tanulság: úgy tenni, mint a kis nő, semmi érzelmet belevinni ilyen dolgokba. Könnyedén venni, sőt: hagyni, hogy ők izmoljanak. Szerelem, érzelmek, lelki dolgok és az, hogy én kényeztessek, na az nem.
Az álmoskönyv szerint.

Milyen hülyeség, hogy ma  voltam valahol, és akkor megláttam őt, de elég messze volt. Mire összeszedtem magam a lábremegésből ( mert az futott át az agyamon, hogy körbesétál anyuval és egyszer csak odaér hozzám, és akkor majd mit fogunk mondani?!) már nem volt sehol.
Vagy szerencsétlen véletlen, vagy meglátott és elrobogott.
Már megint valami, amit soha a büdös életben nem fogok megtudni.

és hát az agy! Lebabázok, ha okos valaki! Ha kicsit udvarias is mellé, akkor nem csoda, ha meghülyülök.
De elmúlik, mint minden.

mert nem azon kéne búsonganom, hogy nem szeretnek ( miért is szeretnének?), hanem örülni annak a megtalált érzésnek, hogy még két nappal a dolog után is fel tudom idézni részletesen az egészet. Kis mozzanatokat emelek ki, és bizsergek. Régen volt már ilyen! Örülni, önzetlenül.
Az ellen még csak tudok lenni, hogy vékonyabb legyek, de a 44 ...az annyi.

Szóval kipróbáltam, összehasonlítottam, kiértékeltem. Még mindig többre tartom a ...hogy írjam nőiesen? A dugást, a testrészt a testrészben, a behatolás izgalmát, ésatöbbi ( ez azért mégsem a szvinger nő naplója, vagy mi a szösz!). Kevesebbre tartom , amikor lassan kényeztetnek, hiába van idő mindenre. Többre tartom, ha nekem is tetszik a test, bármi rajta. A szőke szőr a karon. Kevesebbre, ha én vagyok az oltári szentség, amit csodálnak, fáradhatatlanul. Ezzel a mentalitásommal milyen jó feleség lehettem volna!
Próbálok okulni. Nem rajongani, nem dumálni, nem lelkesedni. Nagyon nehéz. Viszont ha elérem egyszer - hiszen a hűségben sem hiszek, elég régóta, miért kellene a szerelemben hinnem?! -, akkor enyém lesz a pálya!

tulajdonképpen meg lehet szokni, hogy akikkel az ember lefekszik, azoknak majdnem végig heveny lelkiismeret furdalásuk van, emiatt véletlenül sem ejtenek ki a szájukon kedves dolgokat és nem tesznek a dologra utalást sem másnap, sem később.
Szar, de meg lehet szokni.

De most tök komolyan: ez is benne hagy a kétségekben, hogy miért nem akar már? Hát marha jó.

Ez a kapcsolat-félém érdeklődés hiányában marad el.

Meggondoltam magam: nem játszom.

Eddig sem volt könnyű a dologtalan szabadnapokat megtölteni normális tartalommal (a takarítást meg a kis színes képek füzetbe ragasztgatását nem tartom normálisnak, bár csinálom), de egy kicsit még rosszabb családos házibaráttal mindezt.

Könnyebb lehetett annakidején, amikor nem volt fejlett technológia. Információk. Könnyű elérése BÁRMInek. Régen is tudták a szeretők, hogy a másiknak van egy külön élete, biztosan beszéltek róla, meg elképzelték magukban, de hogy az ember konkrétan aktuális képeket lát arról, amikor a másik családi életet él...szürreális élmény! Ennek a dolognak kéne ép ésszel megszüntetni az összes félrelépést, már ha volna az embereknek ép eszük. De úgy tűnik, nincs.

Akkor megint belecsapok a szeretőzésbe.

Jó, jó, jó, megértettem, csak dugni akarnak. Akkor dugjunk. Majd társadalmi életet élek a barátnőimmel, meg azokkal beszélgetek, oké,

Különleges nő vagyok, tőlem teljes, azonnali hátraarccal távoznak a krapekok. Semmi nyavalygás, semmi kérlelés. Egyszer csak semmi.

Ha akkor akartam volna, akkor elvesz? Csinált volna gyereket nekem? Mellőlem kinek írogatott volna kis esemeseket?
Utazgatnánk meg társaságba járnánk, ahogy most csinálja? Vagy miattam van mocsár, otthonülés meg unalom?
Velem is valami jó helyen lakna, vagy ilyen pronyóparádé lenne itt a garzonban?
Nekem miért nem akarják megmutatni, hogy mire képesek? Nem hagyom? Nem érdemlem meg?

Csak a sírás meg a rívás. Nem ilyen életet akartam!

Mindig ugyanaz. Annyira szar volt, hogy el kell temetni némán, mélyre. Annyira jó volt, hogy a másik az őrület határán ténfereg, összekocódó térdekkel. Annyira semmi volt, hogy szót sem érdemel.

Mókásabb is van ám: amikor komoly kétségeim vannak, rém sokáig ellenállok, végül mégis megtörténik, de az illető hagyományos vérgecivé válik egy éjszaka alatt.
Innen szép felállni!

3 új kép, frissek, aktuális hírekhez. Egy közeli, érzem rajta, hogy az inge ropogós és langyos a melegétől. A távoliakon látom a gesztusait. Akarom, akarom, akarom.
Honnan gondoltam, hogy túl vagyok rajta?

Updike-ot olvasok megint, egyszerűen imádom, együtt öregszem a szereplőkkel. Most azt olvastam, amelyikben a feleség 44 éves, és amelyikben a férjével együtt éppen takarítják az új, üres házukat, és akkor én is szeretnék valakivel ilyesmit csinálni. Aztán azt írja, a férfi álmodott, és az álma olyan volt, mint egy édes viszony, aminél semmi sem pezsdíti fel jobban az embert.
Mindegyik része igaz, mindegyiken sírni tudnék. Nem tudom, mit is akarok.

Esküvőt akarok, meg gyereket is. Jókor, mi?

Ha leteszem a melót, nyűglődni kezdek. Akinek tetszem, az nekem nem. Aki imád, annak van családja. Akit imádok, annak van családja, de ez egy másik ember.

Nem hogy nem volt ott, de senki nem is ígérte, hogy ott lesz. Egyszerűen félreolvastam.Tudatalatti, mi?
Most van új elalvás előttim; megvan a helyszín, a napszak, az emberek és csak oda kell fantáziálnom a többit.

Holnap, talán, holnap, csak ügyesen!

És mi van akkor, ha azért nem mer jelentkezni, mert azt hiszi megbántott, amikor szó nélkül elmaradt?

Még mindig nem írja felül a látást a vágy. Még van reményem. Vagy nincs.

Belefutottan a délelőttbe, pedig hajnalban még élénken emlékeztem az álmomra vele, ami arról szólt, hogy konferencián van, és én utazom hozzá egy hotelbe - valamiért az anyukámmal... Nagyon szép ruhákat válogatok az eseményre, szoknyát, drappot, csipkés bugyit. Amikor megjön, akkor van némi kavarodás, hogy anyukámat hová tegyük, de mindenesetre a társalgóban, egy heverőn már egymásra mászunk finoman.Még valami alkudozás is volt, hogy ez egy több napos rendezvény, ezért vele is alhatok éjszaka.
Basszus, jó álom volt!

Azért azt nem mondom, hogy nem reménykedem benne, hogy összefutunk!

Hullámokban tör rám, és megint közeledik. Már érzem. Éjjel már vele álmodtam. Most még nem pont őmiatta sóvárgok, csak egy ilyen általános, üres érzésem van.
Nem írtam neki, nem lestem meg élőben. Képeket találtam róla, meglepődtem, mert csúnyának találtam, de így is tetszett.

Persze, hogy nem tettem meg.
Mire eljött a délután, már semmi könnyedség nem volt bennem, csak rinyálás, kérés, könyörgés és sóvárgás, így meg nem lehet hozzáállni egy ilyesmihez, de igazán.
Úgy lehet, hogy Na helló, nem hettyegünk egyet? Úgy nem, hogy Szeress, léccilécci.
Vagy mit tudom én.
Még vasárnapig van rá lehetőségem, hogy láthassam. Rajtam múlik, hogy megteszem-e, rajta meg az, hogy pont jókor tartózkodjon jó helyen. És amilyen....

Dolgosan és kétségbeesve töltöttem a napot. Hol erre hol arra mozdul a mérleg nyelve. Mindenesetre ha merem, akkor kitaláltam egy elég jó dumát! Csak most meg beijedtem, hogy ha igent mond, akkor mi lesz.
Mondjuk eddig is volt valahogy, ha visszagondolok, nagyon változatos módokon volt.
Szoktam olvasni a "Hűtlenség" blogot, de ...mintha nem erről a szituációról szólna. Mi soha nem beszéltünk semmi olyasmiről, amit itt megbeszélésnek meg határoknak neveznek. Amikor Updike azt írja, hogy a szeretők közül a nőnek az a feladata, hogy ne essen teherbe, a férfinak meg az, hogy szakítson, ha kezdenek kötődni egymáshoz, nos, ennél igazabbat azóta sem olvastam a témában. Azon a blogon, azt hiszem, mindenki névtelenül idealizálja a saját szörnyűségét. Egyszer egy lány megpróbálta leírni a kétségeit, na azt meg leugatták.
Alszom rá egyet. A hétvégén valami egészen varázslatosat álmodtam vele, semmi konkrét gyönyör, csak a tudat, hogy ott volt valahol mellettem - nem is akartam felkelni, vissza-vissza aludtam és mosolyogtam, mint egy félkegyelmű.
Mondjuk tényleg egy szabad, épeszű krapekre kéne pazarolni a hormonjaimat...Na megyek, nézegetek valami társkereső oldalt, akkor szárnyakat fogok kapni a holnapi tetthez!

Hehehehehehe, a heti horoszkópom szerint nosza!

Egy napom van, na jó, másfél, hogy eldöntsem, meglépem-e azt a dolgot, amit TERV-nek hívtam.
A teljes kétségbe vagyok esve miatta.
Van az, hogy megcsinálom, írok neki üzenetet és nem reagál. Ez eléggé kínos, és magában foglalja annak a lehetőségét, hogy rossz passzban úgy érezzem, meredeken tojik rám, jó passzban meg azt, csak nem kapta meg az üzenetet. Ez mondjuk hülyeség a XXI.században, de agyalni lehet rajta. Ja, meg azt is lehet gondolni, hogy nem ő kapta meg és akkor az jön, hogy a titkárnője, aki kitörölte, mert minden rajongó ilyesmit megsemmisít, ami veszélyezteti a családi békét. Vagy mondjuk anyu találja meg, na ez szimplán szar.
A második variáció hogy megírom, megkapja és udvariasan elhajt a vérbe. Ez lehet jó, mert talán elindít azon az úton, hogy megutáljam, ami nagyban megkönnyítené a további életemet. Az, hogy ez a lehetőség miért szar, talán nem kell taglalnom.Jöhet a jóízű önostorozás, hogy vacak vagyok.Mondjuk hónapokig.
Az is lehet, hogy pozitívan reagál. Megörül neki, mondjuk. Na akkor az van, hogy oké, de ha van kedve, akkor eddig miért nem állt itt az ajtómban időnként, azzal a drága mosolyával? (Erre persze nem tudok válaszolni még a találgatások szintjén sem.) És ha van kedve, mondjuk lehetek anyu meg még két alkalmi partner mellett a negyedik is? Na ez is fasza gondolat! Ez felveti annak a kérdését, féljek-e a betegségektől, mert azért hallottam már ilyet.
Ha igen, akkor ez miért jó nekem, kizárva persze a nyilvánvaló tényt, hogy imádok vele lenni.
Oké, megerősíti az önbizalmamat, hogy kellek valakinek - nem is akárkinek, ugyebár. Arra buzdít, hogy mindig fitt meg naprakész legyek, magamat és a lakást is beleértve, annak idején ez jó hatással volt rám, folyamatosan sikáltam a fürdőszobát, egy fia szőr nem nőtt a lábamon és ...á, az csak duma! Aznap jó volt, utána napokig teljes kétségbeesés. Azért még emlékszem. Csak sajnos az aktusra is emlékszem, aztán az is marha jó volt.
Gondoltam, ha leírom majd tisztába teszi a dolgokat a fejemben, de nem.

Az egész egy beszélgetéssel kezdődött. A barátnőmmel autóztam, és egy helyszínről eszembe jutott, de nem csak úgy eszembe jutott, kicsit szomorú és akkor kész, hanem konkrétan lepergett az egész film; az a nap, a piaccal, a sürgetős telefonjával, az autójával, a hazafuvarozással és mindennel, ami azután volt.
És akkor rájöttem, hogy kutya legyek, ha még egyszer nem próbálom meg!
Régebben mindent karakánul megpróbáltam, nem vele, hanem mindenkivel: telefonáltam, meg megírtam, meg megmondtam, meg odamentem. Mostanában lett belőlem ez az otthon ülős, picsogós.
Egyszóval a terv ( a TERV ) megvan!

Amikor azt álmodom, hogy kicsit álmodom vele, de azután tényleg jön és mindent csinálunk, és megbeszéljük, mikor találkozunk legközelebb, az cidris, mert ugye ezt a megbeszélőset is csak álmodom. Akkor az lenne az igazságos, hogy ez a harmadik, hogy sírok és vágyom utána és blogbejegyzést írok, na ez is csak álom legyen, mert igazából meg legyen az enyém, teljesen.
Vagy takarodjon ki a fejemből!

Jesszusom, mikor ébredek már fel ebből a tetszhalott állapotból?
Azt álmodom, hogy nem dug meg a régi pasim sem, mert csúnya kövér vagyok.
Ha le akarok feküdni bárkivel is, aki szebb, mint egy tehervonat, akkor tényleg tennem kéne valamit. Rémes.

Álmomban azt duruzsolom neki, hogy kezdjük újra, járogasson fel hozzám, nem kell feleségül vennie - de bedugnám a hurokba a nyakamat még egyszer, tényleg?

Az aktuális álmom kissé összetett volt: a világvégére készültünk (minek néztem meg a Melankóliát kétszer, ugye?), az első részben mindenhol dugok vele - folyosókon, emberek előtt, kissé odébb, egy sarokban, állva, stb. (az éhes disznó, ugye?), azután meg már csak várakozás van, sok ismerős, néha fázunk, néha dohányzunk, itt-ott nagy beszélgetések folynak erről a világvégés eseményről. Ebben a részben csak várom őt, nézegetek mindenfelé a fejek fölött. És ebben a részben anyuval csevegek (minek néztem meg tegnap a google-ban, ugye?). Rémesen álmos maradtam, és még csak péntek van.

Ma nem volt jó napom. Éjszaka álmodtam: olyan volt, mint a gimiben, a haja, a ruhái, az arca. Valakinek azt magyaráztam, látod, ezért szerettem bele!
Napközben szóba került, de nem én hoztam fel.
Este megvolt az első ruhapróba, kismamának. Aki két héten belül feleségül megy egy ...exemhez? Talán nem ez a jó kifejezés rá. Valakihez, aki még nem olyan régen kedves szavakat írt nekem.
Ja, és futni sem mentem le, mert őket vártam.
Ha most nem tornázom egy kicsit a szőnyegen, akkor megérdemlem, hogy egyedül öregedjek meg!

Alec Baldwin filmeket bámulok, rém kellemetlen! Na jó, a tegnapi (marha rossz) filmje után rájöttem, hogy miért: a dús, egyenes haj, a szőrös mellkas és az a foghatós, kemény húsú alkat. Egyszerűen csak nosztalgiázom.

Utálom a hormonjaimat. Most normálisan működnek, ami annyit tesz, hogy vannak napok, amikor majdnem minden férfi tetszik nekem, aztán persze lecsökken a normális számra, amikor egész világon csak egy. Nem tudom, melyik a nagyobb szívás.

Elszoktam innen, pedig kettőt is álmodtam, az egyiket már régen, és dióhéjban annyi volt, hogy azért nem jár többé hozzám, mert anyuval együtt rendkívül vallásosak lettek...Én meg erre valami csuda cinikus viccet megeresztettem neki, amitől láttam, hogy meginog a meggyőződése. de nem volt boldog végkifejlet, sajnos.
Na, ma éjjel meg sok-sok ismerős között csak nekem beszél, cinkosan, bele néz a szemembe és azt sugallja, visszajön suttyomban hozzám. Aztán meg egész éjszaka csak vártam, de hiába.

Direkt nem írok ide, a nyafogós blogomra, hogy ne dédelgessem a dolgot. Na de mit tegyek, ha azt álmodom, hogy a nagy nyilvánosság előtt odalép hozzám, és szájoncsókol, de úgy, hogy majdnem összerogyok? Azután ide-oda hurcol a szigeten (ez valami olyan lehet, mint a Gyereksziget, mert tele van gyerekcsoportokkal, meg bungalók, meg hajók kötnek ki, azon is sok gyerek), és megpróbál valami félreeső helyen megdugni. Persze nem találunk félreeső helyet, arra ébredtem, hogy már a Dunában vagyunk és ott próbálkozunk, egy zsúfolt mólónál.
És mit ne mondjak, marha jó volt!