Ma fáj. Ma megnéztem, de nem ír semmi érdekeset. Ma erősebben kell koncentrálnom a semmire. Ma mondogatnom kell, hogy mennyire erős meg független vagyok és mennyire távol áll tőlem az az erőlködés, amit ismerős és ismeretlen nők csinálnak magukkal csak azért, hogy ne legyenek egyedül. Akiket nem épít a kapcsolat, hanem rombol, és bizonytalanok lesznek önmagukban és igyekeznek megfelelni; meg akik fogcsikorgatva viccesek és könnyedek, és azt hiszik, hogy húsz évesek; meg akik olyanokká válnak, mintha túl lennének az ötvenen, mert nem mernek csak náluk mérföldekkel szarabbat választani - biztos ami biztos alapon.
Na én meg játszom ilyenkor a megközelíthetetlen nőt, aki kivárja a neki valót. Ha nem tudnám, hogy hirtelen beeshet az ember életébe ilyen, akkor már rég feladtam volna. Most csak a peremén egyensúlyozok.
Ma nem gondolom azt, hogy az egész önáltatás lett volna, inkább azt, hogy egy idő után nem kellett neki, amit én nem vettem észre.
 Megyek inkább dolgozni.

Na jó, tényleg le tudnék azért feküdni ezzel-azzal, csak az a baj, hogy nem akarok már ilyen eleve baromira sehová sem vivő helyzeteket. Hogy akkor meg mit akarok? A fene sem tudja.
Mindenesetre tegnap kéjelegtem a szituációban, hogy az új kilóim mennyire tetszettek embereknek. Legszebb a "Te Eta! Valami kibaszottul szexi vagy!" volt.

Nem írok, mert nem érzek semmit. Nincs fájdalom, nincs vágyódás. Sok a dolgom, semmi.