Asszem ebből sem lett fékevesztett szerelem. Nálam nem sok híja van, de ügyesen elfojtom. Fojtogatom minden nap, párnát teszek az arcára.
Leveleket várok, üzeneteket, csetelni akarok, sóhajtozni meg pirulni.
Ha csak azt nem.

Oké, én is egy kínlódó-bajnok vagyok, bevallom. Most, hogy messze van, most kéne. Most, hogy sok a korkülönbség ( jó, tudom, mindig pont ugyanannyi, csak én már lassan nem vagyok szülőképes konkrétan, és ez nem elhatározás kérdése, hanem a biológiai tény. Eljátszani korábban kellett volna az egésszel.), most persze kellene. Most bánkódom, hogy amikor száz éve megtörtént, akkor olyan rátarti voltam a dologgal kapcsolatban. Pont mint S.-sel, hogy amikor futkosott utánam, akkor lepöciztem. Most meg ilyen szánalmas öregasszony lettem, aki legszívesebben ott nyivákolna a küszöbön. Olyan cikis.

Valami egészen rémeset álmodtam vele! Eljött hozzám, hogy beszéljünk mindenféléről. Volt vele egy fiatal félvér csaj, aki persze rögtön elcsacsogta nekem, amíg őrá vártunk, hogy viszonyuk van, és hogy S. valami frenetikusan szokta őt a szájával kielégíteni.
Aztán valahogy nekiindultunk a városnak, hármasban, és egy csomót beszélgettünk, hogy ő akarta folytatni ilyen könnyű viszonynak, mire mondtam, hogy én is, meg elárultam neki, hogy mindig utánanézek a Google-ban, hogy éppen miket csinál. Kicsit már rá is hajoltam a vállára, és olyan érdekes volt - nem szexis, csak olyan jó volt elmondani mindent, ami bennem rekedt 2010 januárja óta. Aztán egyszer csak odafordult a félvér csajhoz, és kisvártatva a lábai közé hasalt és ....nyalni kezdte, az meg sikongatott, én meg konkrétan kiugrottam az álomból! Felültem és 5 óra volt, és csak a hideg lelt jó darabig.
Tanulság: úgy tenni, mint a kis nő, semmi érzelmet belevinni ilyen dolgokba. Könnyedén venni, sőt: hagyni, hogy ők izmoljanak. Szerelem, érzelmek, lelki dolgok és az, hogy én kényeztessek, na az nem.
Az álmoskönyv szerint.

Milyen hülyeség, hogy ma  voltam valahol, és akkor megláttam őt, de elég messze volt. Mire összeszedtem magam a lábremegésből ( mert az futott át az agyamon, hogy körbesétál anyuval és egyszer csak odaér hozzám, és akkor majd mit fogunk mondani?!) már nem volt sehol.
Vagy szerencsétlen véletlen, vagy meglátott és elrobogott.
Már megint valami, amit soha a büdös életben nem fogok megtudni.

és hát az agy! Lebabázok, ha okos valaki! Ha kicsit udvarias is mellé, akkor nem csoda, ha meghülyülök.
De elmúlik, mint minden.

mert nem azon kéne búsonganom, hogy nem szeretnek ( miért is szeretnének?), hanem örülni annak a megtalált érzésnek, hogy még két nappal a dolog után is fel tudom idézni részletesen az egészet. Kis mozzanatokat emelek ki, és bizsergek. Régen volt már ilyen! Örülni, önzetlenül.
Az ellen még csak tudok lenni, hogy vékonyabb legyek, de a 44 ...az annyi.

Szóval kipróbáltam, összehasonlítottam, kiértékeltem. Még mindig többre tartom a ...hogy írjam nőiesen? A dugást, a testrészt a testrészben, a behatolás izgalmát, ésatöbbi ( ez azért mégsem a szvinger nő naplója, vagy mi a szösz!). Kevesebbre tartom , amikor lassan kényeztetnek, hiába van idő mindenre. Többre tartom, ha nekem is tetszik a test, bármi rajta. A szőke szőr a karon. Kevesebbre, ha én vagyok az oltári szentség, amit csodálnak, fáradhatatlanul. Ezzel a mentalitásommal milyen jó feleség lehettem volna!
Próbálok okulni. Nem rajongani, nem dumálni, nem lelkesedni. Nagyon nehéz. Viszont ha elérem egyszer - hiszen a hűségben sem hiszek, elég régóta, miért kellene a szerelemben hinnem?! -, akkor enyém lesz a pálya!