Felébredek  és egy darabig olyan, mintha minden a régi lenne. Utána elromlik szépen csendesen és lassan. Ma itthon vagyok, háziruhában és dolgozni próbálok, és elhatároztam, hogy ha bőgnöm kell, hát csak bőgjek, hátha akkor kimegy a feszültség.
Nem tudom, hogy beválik-e.
A szomszédok már unhatják ezt hallgatni.

És nem bírom abbahagyni, és írok neki, hogy akkor mi lesz, erre felhív szegény, mert írni utál ( egyébként is, azzal a fos telefonnal meg pláne), és kierőszakolom, hogy majd találkozzon velem valamikor; a végén megígéri , hogy akkor mikor kábé, meg hogy majd hív, és gondolom a pokolba kíván, hogy mi a kurva anyámért nem értem meg, hogy vége és tűnök el a süllyesztőben.
Erre ma, amikor egyedül vásárolok a Spárban - elkezdek bőgni, nem tudok elmenni a pénztárig, hanem bebújok egy sarokba, és írok neki kettő üzenetet, amiket kitörlök hősiesen, de a harmadikat persze elküldöm.
Már tényleg nem tudom, mit csinálok.
Tegnap, amikor beszéltünk elég aggasztó képet festett a jövőjéről, a munkahelyéről és hogy mi lesz vele, de mindezt egy zakatoló vonaton. Én persze megnyugszom, ha hallom a hangját, és csak hajnalban ébredek fel arra, hogy uramisten, mi lesz vele, hol fog lakni, meg mit fog dolgozni, és akkor ezzel elvagyok délelőttig, amikor meg az jön, hogy lehet, hogy van új csaj és majd azzal megoldja, de legalábbis az új csajjal van szombaton délelőtt is, amikor én mosogatok és bőgök.

Abba kapaszkodom, hogy múlt vasárnap azt mondta, majd felhív. Persze nem tette. Én meg idáig bírtam és írtam neki egy esemes, hogy megkérdezzem, beszélünk-e ezen a hétvégén. És most meg a válaszra várok.
Írom a végtelen levél-naplómat neki, meg írok ide.
Ma egyébként már egész jól ment a másra figyelés, csak most így este nem bírom tovább.
Már nem idézgetem föl a múltat, csak egyszerűen rettegek a jövőtől.
Ebből jó már nem fog kisülni, meg kéne próbálni méltósággal elengedni az egészet.
Tudom, hogy ebben marha nagy adag önsajnálat van, és ha majd azt fogom látni, hogy ez csak egy valami volt, nem minden, akkor jobb lesz már. Nézzük reálisan: nem is lehetett minden, -ahhoz rövid volt (Melinda), -látszott, hogy nem az volt ( Franciska), -csak egy jópofa kis nyár volt ( több nő).

Ez a kierőszakolt gyors gyógyulás is nagyon fáj.
Szedem a gyógyszert, nem merek sokat. Így a fél pirulától nem sírok annyit és nem alszom el állva.
És még mindig reménykedem, hogy felhív, hogy beszélünk, hogy ír valamit, hogy találkozunk, hogy szeret még. Majd ha már nem is reménykedem, az lesz egy új fázis. Egy olyan szívettépős.

Visszerek a lábamon, kis kemény izék a combom külsején, lötyögős bőr a karomon, száraz öreg bőr a kezemen.Táskák a szemem alatt, új ránc a szám mellett. Törött körmök.
Sóvárgó vacak test.

Cecília képe a facebookon. Miért akarna bárki is velem .....bármit, bármikor? Az idő. Ellenség.
Új hét kezdődik, irgalmatlanul sok dolgom van: visszarendeztem a bútorokat, most van egy csupasz falam, ahová oda kell próbálnom az új falvédőt, a MIKOR, HA NEM MOST?! felirattal. Ha bosszant, akkor mást kitalálni. Felkészülni az októberi vásárokra, a múzeumosra is meg az enyémre. ( "Mert szerinted egy pasas csak úgy kilátogat egy iparművészeti vásárra... " Miért nem mondtál semmit?" " Feszengtünk rendesen."), mosni, kitakarítani a fürdőszobát, varrni, szőrteleníteni, bekrémezni, főzni, Updike könyveket átválogatni, pincébe menni, felmosni, táskákat varrni, babákat fényképezni, írni és telefonálni a kuncsaftoknak, nem mindig A.-ra gondolni. Nem belehalni, ha mégsem hív. Abba sem, ha találkozunk de csak a szakítás tényét erősíti meg. Túlélni.

Simán visszavárom.

Túl sokat beszélek már az egészről, közben nem gondolkodom.Meg nem dolgozom, meg nem hozom rendbe magam, meg nem eszem, meg nem rakok rendet, elég fasz dolog ez, miközben tisztán látom.
Már tudom, hogy nem szeret, mégis a találkozáson rugózom: jó lenne nekem, ha még egyszer belemondaná a szemembe, hogy eddig és ne tovább? Mert tulajdonképpen abban nem hiszek, hogy meggondolja magát. Azért akarom, hogy elmondja szépen tagoltan, hogy akkor végre felfogjam?
Meg a levél, a hosszú, naplóforma levél. Hogy elküldjem-e. Csak bántanám vele? Vagy szánalmasnak tartana miatta?
És hát most tényleg nem ezzel kéne foglalkoznom, hanem az egészségemmel. Vagy ha nagy idióta vagyok, akkor azt mondani, ha rendben leszek, visszajön.
És a türelmetlenségem. Tízen éve ismerjük egymást, jött és ment mindig. Most ment. Jöhet-e még?
Találkozzak vele és kérdezzem meg, jön-e még valaha? Akkor hová lesz a kemény, erős nő, akit szeret? Lavírozom a mi közöttünk lévő őszinteség és az általánosan beváló taktikázás között.
És ha megkérném, füllentse azt, hogy még visszacsinálhatjuk és akkor tovább tudnék élni?
Közben meg hátha lecsengene bennem. (Marhaság, tudom). Igazából azt kéne tennem, hogy most szépen várok, nem küldök semmit, és elvileg jövő héten felhív. Ha nem, akkor egyértelmű jel, hogy tényleg hagyjuk a picsába. Ha igen......fú, basszus, akkor ugyanezek újra körbekörbe.
Most nem csinálok semmit, elmegyek a dokihoz megbeszélni a továbbiakat. Majd azon izgulok. Utána meg tovább ezeken.

Most gyorsan elolvastam megint a bejegyzéseimet, és az a három hónap bizony csak három hét volt. Három kibaszott hét.
Hihetetlen.

És megérkezett az áttörés. És még annál is jobban fáj, mint az előzőek.
Hirtelen rájöttem, hogy egész hazugság volt, az én hazugságom. Amit én éreztem, azt gondoltam, hogy ő is, és belemagyaráztam és úgy láttam, és pedig nem úgy volt.
Ez most tényleg rémes, mert ettől érzem magam tökéletes idiótának, és ahhoz képest akkor ő hihetetlenül rendes, hogy nem húzta tovább.
Aztakurvamindenit!

Sajnos csak nagyon ritkán haragszom az új csaj miatt,inkább hason csúszva lemennék érte Kaposvárra és ott a hajammal törölgetném a cipőjét.

Olyan volt, mint egy film, amit szívesen megnézek itthon, párnával az ölemben, mellettem néhány zsebkendő és tetszik. Csinálni nehezebb volt.
Szóval találkozgat egy másik lánnyal.
Hát nem rém egyszerű?

Kedves naplóm! Ma sírva ébredtem 3.48-kor. 4 óra után feladtam az egyenlőtlen küzdelmet és felkapcsoltam a villanyt, pisiltem, bekapcsoltam és az ágyba vittem a laptopot, megsimogattam a macskát és leütöttem egy elég nagy pókot.
Akár itt is lehetne. Jött volna este későn, néztünk volna filmet, dugunk, alszunk, másnap  ( vagyis már persze ma) ő ment volna a legénybúcsúba én a kerti partira, vasárnap meg megint itt lennénk.
Vasárnap állítólag találkozunk. Beszélgetni akar velem. Kefélni már nem és itt aludni sem.
Nyílt, egyenes férfi, most mi ebben a baj, nem?
Visszaolvastam és az kurva jó, hogy itt írok, de ha visszaolvasnám néha meg mondjuk gondolkodnék, akkor gyönyörűen látszana már folyamatában, ahogyan baszódik el az egész. De én csak trappolok tovább, mintha jó felé menne, miközben azt mondogatom, hogy mennyire könnyedén kéne venni.
Akkora segg vagyok.
Olyan nehéz megemészteni, hogy nincs rám szükség, nem akarnak már megdugni és nem is kíváncsiak rám. 

Most basztam el, hogy az új Daft Punk albumot még meg tudjam valaha hallgatni bőgés nélkül. Ez a zene az utazás; ahogyan fekszem Trondheimben a nappaliban a sarokkanapén első éjszaka, F. horkol, A. tőlem távol, a kisszobában alszik és meg nem tudok, és fülhallgatóval hallgatom a zenét.
Meg az, amikor nálam vagyunk és én a nagyszobában hallgatom, mert A. a hálóban dolgozik.
És az, amikor Kaposváron egy étteremben eszünk és ez szól.
És az, amikor mászkálok a hegyen és a fülemben szól és A.-ra gondolok, hogy miért nem szeret.

"Hogyan éljük túl a csütörtököt?" - mintha valami vacak amerikai film címe volna.
De komolyan, kéne valami programokat szerveznem már holnap estére meg eldönteni, elmenjek-e szombaton  Hugihoz, ottalvós kerti partira. Csak ehhez jó lenne sejteni, hogy találkozunk-e.
A következő verzióim vannak:1. nem kérdezek, csak megyek mindenhová. Így ha nem jön, akkor eltöltöttem az időt kellemesen, ha jön, akkor lehet dedósan dacolni ( nem szóltál, sajnálom).
2.Nem kérdezek, nem megyek, cukkolom magam és belehalok.
3. Kérdezek és kapok egy számomra rossz választ és belehalok  4. Kérdezek és kapok egy újabb tőmondatot, amitől a kétségbeesést lehet tovább görgetni. 5. Kérdezek és kedvező választ kapok.
6. Nem kérdezek, mert ő jelentkezik és jó hírt mond.
Na most rágyúrok a két utolsóra mentálisan.

Na most valamit megértettem: itt volt nálam az ismert tévés személyiség, hogy elvigye az egyik gyerekének varrt ruhát. És összesen négy van neki. És ismert. És nagy autóval jár És nagy házban él, és van korban hozzáillő felesége vagy 15 éve, és szülői értekezletekre jár.
 És A. osztálytársa volt a gimiben.

Szép falvédő az íróasztal mellé, függönyözés a konyhába, őszi kabátok nekem, maradékos játékvásár előkészítése, októberi múzeumi vásárra való készülés, munka, munka. Bárcsak engem is lekötne annyira, hogy ne szomorkodjak mindig.
 Elalvás előtt mindenfélét felidézek, csupa jót - nem nehéz, főleg csupa jó volt. Tegnap a szexis részleteken időztem el. Mindent visz nekem a norvég éjszaka - az egész napi rákészülés, az előző napi meg heti sóvárgás miatt. Meg akkor még beszélt hozzám, kedveset is.
Aztán jó volt Balatonszemes is, a bolond és kissé részeg moteltulajdonosnál.
Ja, és imádtam Prágát a mérhetetlenül sok szorongatással, csendesen a harmadik ágy miatt.

Írtam levelet, de nem küldöm el. Még várok.Rá.

Küzdök veszettül. Mármint megpróbálom, mert hogy megéri megpróbálni. Mert hogy a nőknek kell ezt meglépniük. Meg hogy ne a rosszat lássam, a végét, hanem hogy meg lehet oldani, akármi is van.
Nem akar velem beszélgetni, dolgozik. Meg csendben van, meg tőmondatokat ír.
Csak valami biztató jelért kúszok elé, de nem kapok. Huhhhh - megfordult a fejemben, hogy minek kezdtem bele. Többféle gyógyszert szedek.

Meg fogja tudni magyarázni, mi volt vele, de nekem már elszakadtak belül dolgok és nagyon fájnak. És azt viszont sosem mesélhetem el neki. Az már olyan nyomulás meg ragadás számba megy.

Az aggódó génjeim már teljesen begörcsöltek, mert nem tudom, hol van és meddig és nincs-e valami baj vele.

Ha azt mondom, semmi sem jön meg, akkor pontosan leírom a valóságot.
Mit ne mondjak, oltári vicces lenne, ha most esnék teherbe.

Nagyon hiányzik most.

Megcsinálom a lakást úgy, hogy jobban érezze benne magát, hogy elférjen - ha csak a hétvégéken, akkor akkor. Pincerámolás, átrendezések, kidobálások, racionalizálás. Ha őszintén belegondolok, már amúgy is itt volt az ideje!
Aztán meg vissza kell térnek a munkába. Jó, a varrást eddig is csináltam, de a babás dolgokat fel kell tuningolnom. Már csak a pénz miatt is, de egyáltalán: kell.
Jó irány ez, azt hiszem.
Felnőttes.

Hogy így tárgyilagosan kéne összegeznem, különben ma is kisírom a szememet.
Jött pénteken, hozzám, ahogy tudott. Ettünk, filmet néztünk, szerelmeskedtünk. Másnap mindkét külön kigondolt programomban benne volt kicsit: elvitt Tárnokra, meg eljött este a buliba és autóval hozott haza. Végignézte, ahogyan részegen táncolok, meg végighallgatta, ahogyan kihányom a belem itthon a piától. Most elutazott.
Beszéltünk az egészről, és nem, nem értettem félre azt, amit egy hete mondott: nem hiszi, hogy van a kapcsolatunknak hosszú távú jövője.
Amikre fény derült: szeret velem lenni; kedvesebb vagyok egy kapcsolatban, mint gondolta; nem szeret levélben ilyesmiket megtárgyalni; a gyerek dolgot nem rémesnek, hanem még kissé hízelgőnek is érezte; sok, jövőt érintő fontos dolgot kell mostanában átgondolnia - ezek mondjuk mind munkával kapcsolatosak.
Hát most nem tudom,én mit gondoljak.
Megmondtam, hogy nem biztos, hogy ha nem szerethetem ennyire, akkor kedves leszek, sőt, hogy egyáltalán bírom-e csinálni. És ez sajnos igaz. Nem tudom, ki mondta, hogy minden kapcsolatban, még egy egyéjszakásban is éreznie kellett a végtelenség ígéretét, különben nem ment neki. És mi most itt kimondtuk, hogy ennek kurvára látszik a vége. Nem tudom, mit csináljak.
Lehetne reménykednem benne, hogy mégis megszeret. Aztán abban, hogy én kiszeretek belőle, de hamar! Péntek este azt hittem, ez menni fog, annyira szokásosan hozzám-nem-érősen rideg volt, és én is kerülgettem. De másnapra meg kedvesebb lett, este meg, amikor megjött a buliba HOZZÁM, miközben a rémes udvarlóim gyűrűjében forogtam, hát az mindent vitt.
Most már tudom, hogy ne írjak neki levelet, mert minek. Ha elmegy, itt nézegetem a szétdobált cuccait, meg számolgatom, mije  maradt nálam, hogy visszajöjjön. Ez nagyon nagy baromság és fáj is.
Hogy csináltam egy hónapja? Nem így, az biztos. Sokkal jobban.