Túl sok minden passzolt egyszerre, aztán meg megbolondultam tőle. De már tényleg elhiszem meg tudom, hogy többet sose.

Reggel azon tétováztam, kitöröljem-e az ismerőseim közül. Aztán mégsem tettem meg.
Nem baj, a szándék már valami!

Aztán meg kell az nekem, hogy azon gondolkodjam, unja-e már a fejem? A csípőm, a dumám, a hajam, a főztöm, a szagom? Hogy izguljak, felbukkan-e régi nő, szimpatikus lesz-e a munkatársnő vagy a bankos kisasszony?
Amikor régen sem hittem sokáig semmiben akkor hogyan lepkéztem be ezt az embert úgy, hogy nem féltem pár hétig semmitől?

Hét hónapja van a semmi. Számmisztika.

Persze most meg végignézegettem, kinek írt vissza, és csak egy pár picsa kapott "Köszi :-) " választ. Köztük én is.
Most örüljek-e.

Tegnap volt a születésnapja és az egészet úgy oldottam meg, hogy egy rokona által neki írt picsaunalmas Boldog Születésnapothoz megjegyzésben hozzáírtam, hogy csatlakozom és én is. Nem akartam beállni a sorba a közel száz beírás mellé, nem akartam sms-t és nem akartam levelet.
Most meg szégyenlem magamat, hogy így csináltam, pedig tökéletesen tettem. Ezt akarta régóta és születésnapjára megkapta.

Még nincsenek terveim előrefelé, mert csak túlélek, és ez nem jó. De nem tudom, mik legyenek. Amik reálisak, azok untatnak.
Majd gondolkodom.

Amikor én a rosszakat álmodtam róla ő éppen megint kint volt, szép helyeken.
Amúgy hosszú napokig elvagyok anélkül, hogy gondolnék rá. És igen, ilyen havi bontásban bolondulok meg  - a hormonok dógoznak azért, ha nem is szemmel láthatóan. Érezhetően, mindenesetre.
Születésnapja lesz - itt az újabb ostoba libás dilemmám: írjak-e neki vagy sem.
Majd ösztönből, ahogy szoktam. Jó szarul. Levél mindenesetre nem lesz több.

Olyat álmodtam, amiből az derült ki, hogy rémségesen viselkedem. Az eleje szomorú volt, mert odautazom, ahol tudom, hogy van, és látom is az autóját, de valami fiatal barna lánnyal van;  a közepén mégis szeret és együtt leszünk, kis öröm, majd valaki mutat rólam neki egy felvételt, ahol éppen veszekszem valami hivatalban vagy boltban, és attól teljesen kiábrándul.
Csak egy álom, de úgy ébredtem, hogy szégyenlem az egészet, és mindent ki akarok törölni, leveleket, azt, hogy követhessen a fészbúkon, az ímélcímét.
De még várok ezekkel, mert az igazság valahol középen van. Nem volt az semmi. Semmi.
Olyan szomorú.