Azt mondtam már, hogy azt írta: kellemes karácsonyt, mire én azt, hogy és boldog új évet, mire ő valami közömböset még, amire nem ugrottam?
És azt mondtam, hogy még nem utálom eléggé?

Arra készülök, hogy a facebookon beállítsam magamat, hogy csak az ismerősök lássanak és egyúttal kizárjam őt a picsába. De erre úgy, mintha valami óriási dolog lenne. Mérlegelem a mellette és ellene szóló érveket, könnyezek és dühöt érzek és sajnálom magam.
Jövőre felnőttként kéne éljek, 46 vagyok könyörgöm!

hát, nem mondom, hogy nem számíottam valamiféle párbeszédre a "kellemes névnapot-köszönöm szmájli" mellet, de hát ez van.

Ma fáj. Ma megnéztem, de nem ír semmi érdekeset. Ma erősebben kell koncentrálnom a semmire. Ma mondogatnom kell, hogy mennyire erős meg független vagyok és mennyire távol áll tőlem az az erőlködés, amit ismerős és ismeretlen nők csinálnak magukkal csak azért, hogy ne legyenek egyedül. Akiket nem épít a kapcsolat, hanem rombol, és bizonytalanok lesznek önmagukban és igyekeznek megfelelni; meg akik fogcsikorgatva viccesek és könnyedek, és azt hiszik, hogy húsz évesek; meg akik olyanokká válnak, mintha túl lennének az ötvenen, mert nem mernek csak náluk mérföldekkel szarabbat választani - biztos ami biztos alapon.
Na én meg játszom ilyenkor a megközelíthetetlen nőt, aki kivárja a neki valót. Ha nem tudnám, hogy hirtelen beeshet az ember életébe ilyen, akkor már rég feladtam volna. Most csak a peremén egyensúlyozok.
Ma nem gondolom azt, hogy az egész önáltatás lett volna, inkább azt, hogy egy idő után nem kellett neki, amit én nem vettem észre.
 Megyek inkább dolgozni.

Na jó, tényleg le tudnék azért feküdni ezzel-azzal, csak az a baj, hogy nem akarok már ilyen eleve baromira sehová sem vivő helyzeteket. Hogy akkor meg mit akarok? A fene sem tudja.
Mindenesetre tegnap kéjelegtem a szituációban, hogy az új kilóim mennyire tetszettek embereknek. Legszebb a "Te Eta! Valami kibaszottul szexi vagy!" volt.

Nem írok, mert nem érzek semmit. Nincs fájdalom, nincs vágyódás. Sok a dolgom, semmi.

Ó, hát vannak azért barátaival, akikkel filmeket nézhet, fiúk, de ez megmagyarázza azt, miért nem barátkozik mégsem velem.
Legalább az feltűnik neki, hogy elkussoltam?
Nevetséges vagyok.

Az új udvarlót szerintem elmartam (hosszú, nem fontos), A.-t próbálom végre tudatosan felejteni.
Vannak napok, amikor nagyon nehéz.
Például ma.

Állítólag ki lehet füstölni a fejből a körbekörbe járó, fájdalmas gondolatokat. Állítólag akkor majd csak szép emlékekké szelídül, és nem marad olyan, mint az afta a szájban, amit az ember időnként megpiszkál, hogy fáj-e még. Állítólag akkor helyreáll egy belső egyensúly, és az ember másképp látja majd a dolgokat, a jelenben fog élni,kiegyensúlyozottan.
És én ezt csak azért szeretném megpróbálni, hogy az újjá varázsolt, kiegyensúlyozott, derűs énembe újra beleszeressen az én szorongó, furcsa kicsi bogaram.

Moziban voltam, és amikor hallok A. felől, még inkább, amikor tudom, hogy nem messze volt tőlem, meg hogy tudja, hogy én éppen mit csinálok, de mégsem ...na mindegy, szóval akkor begőzölök. Elborít a szomorúság, de olyan szép lassan, alaposan. Van hatalma a kimondott szónak? Szeretném hinni. Akkor mondogatni fogom a fürdőszobatükör előtt, hogy mindenemet odaadnám neki, csak boldog legyen.

Ma olyan boldogtalanul ébredtem - gyorsan kiírom magamból!
Semmi elképesztő pedig, csak vendégem volt, és elfáradtam; megbetegedtem, amitől nem dolgoztam két napig, amitől lelkiismeretfurdalásom van, meg félelmem, hogy soha nem lesz pénzem; ma jön a könyvelőm - ettől mindig rettegek, hogy mit mond, ráadásul adnom kell neki egy zsák pénzt, vagyis az összes tartalékomat; az új udvarló kedvesen nyomul én meg kedvesen hátrálok; A. elvileg barátkozik velem meg majd néha dugunk, de persze hetek óta egy kurva hangot sem hallok felőle - ami tanulság lehetne rá, hogy hagyjam a faszomba az egészet, de persze nem engedi el az a buta agyam.
Ámde: imádom az állataimat; ma jobban vagyok és gyorsan dolgozni kezdek, csak még magamhoz térek; sütni fog a nap; már vannak hétvégére programjaim, örüljek!

Rossz kedvem van. Megismerkedtem egy új krapekkal és beleállok a történetbe, mert :
a./ A. a szemembe mondta, hogy nem akar tőlem semmit, arra nem várhatok.
b./ azt is a szemembe mondta, hogy ha könnyed viszonyt folytatnánk ESETLEG, őt akkor is zavarná, hogy amíg összevissza nőzik, basz és keresi az igazit én csak őrája várok. ( peeeeersze, zavarná, nagy kutyafülét. Hízelgő neki, bár a felelősséggel nem tud mit kezdeni.). Egyszóval azt mondta, megnyugtatná, ha az ágyam átjáróház lenne. Hol is hallottam ezt már, hol is....ja hogy állandóan. Fasza.
c./ hátha
Csak hát nem tetszik. Az első este csak az tűnt fel, hogy bár tök jól elbeszélgettünk alig emlékszem rá, hogy hogy néz ki. A többi találkozáskor meg látom, hogy nem tetszik. Nem vállalhatatlan, csak nem az esetem.
Egyre mérgesebb vagyok a hétköznapokban, mérges vagyok, hogyha ír, vagy ha találkozni akar velem, összevissza zabálok és ráncolom a homlokom és kapkodok.
Amikor tavaly megtörtént AZ, lebegtem. Minden kisimult, fogytam, tornáztam, csendben ültem a seggemen és álmodoztam.
Mondjuk meg is lett az eredménye.

Az úgy van, hogy beszélgettünk, nagyon higgadtan és nagyon érdekes volt, de tulajdonképpen rémesen fáj. Nem mazsolázom ki egyesével ( sőt, az sem érdekes talán, hogy hogyan jutottunk ide, a beszélgetésig), de olyasmik voltak benne, hogy folyamatosan nőket keres és keresni fog mellettem. És hogy nem maradna velem hosszú távon.
Sokkal kevésbé ....szeret, vagy kedvel vagy a faszom tudja, mint én azt valaha is gondoltam volna. De ez fog kijózanítani.
Tényleg kaphatnék még az életben egy olyat, aki szeret, szerintem. Nem vagyok egy selejt, jár nekem.

Még a kívánságfalamra feltettem olyat, ami róla szól, de tényleg hagynom kéne az egészet a picsába.
Nehezen engedek, pedig a mostani gondolataim csak objektívak, csupa olyan részlet ami arra utalt, hogy nem láttam a szememtől.
Nem tudom, mire várok.
Újabb csodára, mint amilyen tavaly volt.

Tavaly ilyentájt kezdődött a VÉG.
Amúgy semmi. A kórház egy időre úgy megcsinálja az ember életét, hogy olyan apróságoknak örül, hogy felébred az altatásból, meg hazamehet onnan, meg hogy végre nem fáj a seb. És amikor ezek nagyjából rendben vannak, akkor megint lehet azon filózni, hogy mi a rossebet kezdjen az életével - mármint a házimunka, rendrakás, munka, bevásárlás alapdolgokon kívül.
Például többet kellene a babás munkámmal törődni,  azért is, mert az sikerélményt ad, szeretem csinálni és azért  is, mert csak abból tudok egy kis pluszpénzt szerezni - például a kutya műtétjére, mint legfontosabb kiadás mostanában. De ez után következik a cirkó megjavítása, azután meg ...nem is tudom, hosszú a lista.
Már nem gyötrődöm, hogy nincs krapekom, de még nem is vagyok tökéletesen elégedett ezzel a kutyás nős életemmel. Középtájon vagyok. Néha marha jól alszom, épp eleget, néha meg felébredek szorongani 3 óra tájban.
Mondom, semmi.

Tulajdonképpen arra kíváncsibb voltam ez alatt a találkozó alatt, hogy én mit fogok érezni, mint hogy ő. Mert ahogy így belegondolok, ő csak .... állapotfelmérést végzett. Mondjuk azt nem tudom, minek. Nem azt vizsgálgatta, hogy visszatérhetne-e, hanem szerintem azt, hogy megölt-e teljesen. Hát nem, nem bolondultam meg, bár volt jobb korszakom, mint a tavaly év vége. Mondanám, hogy köszönöm, többet nem leszek szerelemes, de ki tudja.
Mikor azt gondoltam, azért hajtott el a vérbe, hogy partiállatként szétkefélje és bulizza és nősülje magát, nos, akkor tévedtem. Dolgozik, albérletet keres, "nincs nő, akivel értelmesen beszélgethetne". Szevasz. Én az voltam, plusz jól szopok, de hát ő mást keres . Fiatal.
Amúgy tetszett, külsőre mindenképpen, beszélgetni-viccelni jó volt vele.
Ennyi, mondhatnám bölcsen, ha a lelkem mélyén nem érezném, hogy megint beledugnám a fejem a hurokba. Persze mindegy, nem kérte.

Sok minden történt azóta.
Írtam, visszaírt, találkozót beszéltünk meg, egyszer ő lemondta, mert még a Balatonon volt, másnap én, mert bementem a kórházba és kivették a vakbelemet. Vagyis a vakbelemet nem tudták, csak kipucolták a gennyet, magát a vakbelet egy fél év múlva fogják. 10 napig voltam kórházban, klassz volt. Azóta sem évült el, hogy találkozzunk, talán ma.
Elvileg nem izgulok - tényleg nincs elképzelésem sem, minek jövünk össze -, de azért ma éjjel nem nagyon aludtam.
Hát így.

Persze most meg azon tipródom, mennyire tettem rosszul, hogy a kedves születésnapi üzenetére mufurcan válaszoltam. De hát mit kellett volna tennem? Megkérdezte, hogy hogyan vagyok mostanában. Nem, így volt pontosan:
Szia, Boldog Szülinapot! Hogy vagy mostanában?
Erre azt írtam: Szia, köszönöm.
Kezdtem volna neki mesélni? Amikor eddig meséltem, akkor lepattintott. Jézusom, belebolondulok az egészbe.
Ma ritka rossz kedvvel ébredtem, fasza lesz. A múlt héten beteg voltam és nem tudtam dolgozni, az most feltorlódott és előre gyűlölöm. Meg nincs mire várni, nincs következő valami. Nem nyaralok, nincs senkim, nincs pénzem, pedig van egy csomó befizetni való számlám. Sok munkám lesz.
Összeszedem magam.
Ki akarom törölni az ismerősök közül, ki akarom törölni az életemből, írni akarok neki valami aranyosat, vissza akarom szerezni, csendben ki akarom várni, amíg visszatér. Már bajom nincs.
Elkezdhetnék mondjuk élni is, reálisan, csak azt nehéz.

Igenis rettentően csalódott vagyok, hogy nem jött el.

Ma délután van a születésnapi zsúrom, kedd este meg is betegedtem: valami bélfertőzésem van, mint mindenkinek. Csak én nem futkosok, hanem mintha összebogozott szögesdrót lenne a hasamban. Na mindegy, este buli.

Már a születésnapi bulimról álmodtam, természetesen szorongva. Pedig még két hét van!
Amúgy azon töprengek, S.-nek írjak-e egy smses meghívót. Még gondolkodom.

Meg az, hogy A. rajtam akart segíteni, amikor én meg rajta. Szerette a feltétel nélküli rajongást, csak nem hitte el. Ahogyan azt sem, hogy ilyen hőfokon ezt működtetni lehetne.
Na megyek kajákat vásárolni.

Jópofa volt tegnap! A hölgy kicsit asztrológus, kicsit ezoterikus és eléggé pszichológus.
Mindenfélém a Rákban van, művész vagyok, rohadt művészlélekkel, nem feleség és anya - szóval belenyugodhatok lassan tényleg az elkerülhetetlenbe. A. meg igenis illett hozzám, de még ott tart, hogy mi legyen vele az életben, meg most kell megalapoznia az egzisztenciáját. Ehhez meg gondolom egy 22éves hölgyet fog választani, de ez már egy másik történet. Szerelem jönni fog, nyitott vagyok rá, talán valaki olyan, akit régebb óta ismerek, háháháháháhháá! MINDIG olyanok szoktak jönni. Aztán meg kell tanulnom kérni, nem csak azt gondolni, hogy nekem járnak a dolgok, maguktól, meg becsülni a munkámat, meg kitalálni előre, mit akarok elérni és arrafelé menni. Nem csak szaladgálni,hanem leülni megélni a történéseket. Bajom van a testi kontektussal ( ezt is tudtam persze), barátokat fogok elveszíteni mostanában, de ne bánjam, mert így van jól. Másfél év alapozás jön, állítólag. Ja, nem való nekem, hogy nálam lakjon bárki, de megteremthet közös izét, persze, de abban is kell nekem saját tér és idő. De inkább olyan "lakjunk külön és töltsünk együtt minőségi időt"-féle vagyok. Most ezek jutottak eszembe.

Mintha közben írtam volna egyet, de nem találom. Mindegy is.
Mondtam már, hogy szőkébb szeretnék lenni? De komolyan, szőke melírokat szeretnék a megnövesztett hajamba. Azért is, mert ki szeretném próbálni, de azért is, mert öregszem és világosítani akarok.
Belsőleg ezt meg ezt úgy csinálom, hogy elmegyek holnap egy asztrológushoz. Majd mesélek.

nem tudom, nem tudom, nem tudom. Látom, tudom, hogy nem vagyunk egy korosztály. Fáj, de nem tehetek semmit. Okosabb, mint én, de sokkal.
A saját korosztályom öregszik, nincs mese. Testes és rosszkedvű, többet kellett volna elérnie eddigre.
Félek, hogy ő is ilyen nem nemsokára.
Talán csak kapaszkodok belé, mint ahogyan egy öregedő nő kapaszkodik egy fiatal férfiba. Érezte meg tudta. Okos.
Ma nyafogós vagyok.

Megmondom, mit szeretnék ( vizualizálni kell, akkor megvalósul. Elengedni, akkor magától jön. Nagyon akarni, akkor is, ha teljesen lehetetlen, mert akkor fog bekövetkezni. Ésatöbbi).
- denielsztíles verzió: telefonál, hogy beszélni akar velem. A találkozón vázolja, hogy rettenetesen megijedt a felelősségtől....nem, nem is, a szerelemtől, amit érzett irántam, mert sosem érzett ilyen erősen senki iránt még, és hát megrémült, hogy nem elég jó nekem. De most, hogy eltávolodtunk egymástól másképp látja az egészet és igenis engem akar, örökre - persze csak ha meg tudok neki bocsájtani ( meg tudok).
-vidám  amerikai filmes változat: egyszer felhív, amikor részeg és szépeket mond nekem ( komolyan veszem)
-20 éves koromban még létező változat: összefutunk valahol és újra egymáséi leszünk egy forró éjszakán , és most átváltok a 40 utáni vágyott változatra: innentől remekül kezelem majd az egészet, mert a/ rájövök, hogy nem is egy nagy szám, b/ innentől remekül kezelem majd az egészet, mert annyira megokosultam az elmúlt hónapokban, hogy tudom, mi mennyit ér, és könnyedén veszem (háháháháháh, igen, ez nagyon is jellemző rám!) c/ na ez megint olvasmányos: belém szeret és jöjjön, aminek jönnie kell!
Azt, ami lesz nem írom le, mert azt nem akarom vizualizálni. Az csak majd jön, magától a geci.

15-én lesz 9 hónapja, hogy láttam élőben.

Ide írom, hogy nyomasszon és ne felejtsem el: orvoshoz menni, mihamarabb. Nem baj, ha csak gyógyszert ír fel, de írjon, mert működni akarok. Kell. Mindenhez.

Hogy aszonygya hálát kell adni minden nap minden olyasmiért, amiért lehet. Mert hogy ez előre viszi az embert. Meg hogy "amikor szingli voltam ilyeneknek örültem", és hogy "van munkád, egészséges vagy".
Mondjuk tényleg.
Na akkor lássuk:
-egészséges vagyok. Kivették a méhemet, de a miómát is, ami vérszegénységet és fájdalmakat okozott. Nem vérzek már, nincs a kényelmetlenség, spórolok egy csomó pénzt azzal, hogy nem kell megvennem az ide vonatkozó felszereléseket minden hónapban. Elvileg könnyebbé vált így a nemi érintkezés is, de ezt nem próbáltam még ( nem konkrétan fizikailag, hanem hogy bármikor lehet.)
-lefogytam tavaly és ezt a 70-74 kilót tartom is a liszt nem evésével. Sajnos mostanában feszegetem a határaimat ( engedélyezett élelmiszerek evésével), mert kezdem azt érezni, na és akkor mi van, ha most magamhoz képest jól nézek ki? Semmi. No de annak is hálát adhatok, hogy nem híztam vissza még így sem, hogy csokit eszem meg fagyit meg csipszeket.
- növesztem a hajamat. Van hajam, amit növeszthetek. Nem hullik csomókban, nem hullik foltokban. Szeretem így hosszabban.
-vannak állataim és szeretem őket. Naponta háromszor sétálok a kutyával, akit egy szar helyről kaptam, neki jobb most, és én meg  szeretem, ha van kutyám! A cica meg alap. Imádom.
-van családom, szeretjük egymást.
-vannak barátaim. Néha nem szeretnek meg néha én sem vagyok oda értük, de vannak.
- már a fejemben meg a szívemben is tudom és értem, hogy VÉGE a tavalyi szerelmemnek. Ezen persze még dolgoznom kell, mert nem szabad visszagondolnom rá sem úgy, hogy jaj, de jó volt, sose lesz ilyen, sem úgy, hogy jaj, mekkora barom voltam, sose csinálok ilyet többé.
Igen, itt van mit még javítanom. Nem tudok hálát érezni, pedig lenne mit. Kimozdított egy jó hosszú időszakból, amikor nem szerettem senkit. Megmutatta, hogy még mindig tudok nemi életet élni. Rájöttem, milyen férfi tetszik nekem külsőre és belsőre, hogy nem vagyok hülye és LÁTOM a hibáit, mégis azokkal együtt szeretem. Ugyanakkor hülye vagyok, mert magát az egészet nem működtettem jól. Már fogalmam sincs, miért hisztiztem, amikor együtt voltunk; miért nem beszélgettem vele lényeges dolgokról ( ja, ezt mondjuk tudom: mert féltem, hogy már akkor elmondja, mennyire nem tervez velem hosszú távra); miért beszélgettem vele mégis lényeges dolgokról és főleg miért pont úgy, hogy borítékolva legyen a rossz végkifejlet; hogy miért nem elégedtem meg azzal, hogy könnyedén veszem, amíg tart. Most már olvasmányaimból tudom, hogy egy kurva jó lehetőséget csesztem el, ami egy deli fiatal férfi és egy hervadó picsa között lehetett volna. Késő bánat.
Hálát adok a sorsnak, hogy már látom ezt. Csak nem tudok a ténnyel mit kezdeni.

és nyár illat volt. Nagyon sajnálom, hogy tavaly elmentem arra az útra. Eddig a nyárról a csajos kellemes emlékek jutottak eszembe: Bologna, meg Toszkána, meg Passau meg Agárd. De ezt tavaly, ezt nem kellett volna. Nem heverem ki. Sem Norvégiát, sem utána a belföldi kisebbeket. Hogy olyan valakivel vagyok, akit szeretek. Uhhh, ma nagyon sajnálom magamat. Kialszom, és holnap okosabban fogom csinálni, valakinek a nyakába varrom majd magam. Akkor már csak hazajönni lesz szar.

Az idei első legszarabb sétámat nyomtam le. Szombat van, ma nem kellett dolgoznom, nem kellett vásárolni menni, pihentem, dolgozgattam, fényképeztem, pakolásztam. És este nem volt sétálópartnerem, és azt hittem a végére, hogy belehalok. Felmentünk a Gellérthegyre, a legszebb részekre. Soha nem fogok ott élni. Soha nem lesz teraszom, meg nyugis kertem, kisbabám, aki kiáltozik az ölemben, meg családom, akikkel ott matatok egy szombat este vagy vendégeket várunk. Azt hittem, le sem jutok ép ésszel. Ilyenkor ezer szerencse a mellettem sétáló kutya meg az engem hazaváró macska, mert villamos alá mentem volna szívem szerint.
Még csak gondolnom sincs kire.

Péntek, amikor csak kora délutánig kell "hivatalosan" dolgoznom, és aztán három és fél nap nyugi. Nem hisztizni, dolgozni. Jó lesz. Szükséges.
Délután főzőcskézni fogok, meg van ajtó-ablak lemosós feladatom is. Össze kell magam szedni "annyirajóhogyotthonülhtekboldogvagyokdelagalábbiselégedett"-re.
Régebbi A.-val álmodtam, egyszerűen rákérdezek, nem akar-e megdugni. Szánalom.

Amikor sok a munka, akkor ilyen fásultan nyugodt vagyok, bár most jön egy három napos szünet. Na majd meglátom, de remélem a legjobbakat.
Norvégia helyett megpróbálok Hawaiira vágyni, vagy legalább egy akármilyen tengerpartra.És A. helyett leginkább senkire.

Amúgy egy éve jött fel hozzám, aludni.
Ma olvastam egy jót, bemásolom ide:" Nem kell fosni, minden kapcsolatnak úgyis rossz a vége, de a közepe legalább élvezhető legyen:). Kicsit próbáld meg felhúzni a védelmi rendszeredet, nem kell minden érzésbe belepusztulni."

Ja, azt mondtam már, hogy reggel kitöröltem az összes levelet? Ki én, még a lomtárból is.

Nem írok válaszokat kapásból vissza a titkosba, nem védem meg magam az utcán a beszólóktól. Ez vagy már a vég, vagy most kezdődik el az életem. A mindent magában tartós, simulékony, gyomorfájós nő remélem kelendőbb, mint ez a régi énem.

Túl sok minden passzolt egyszerre, aztán meg megbolondultam tőle. De már tényleg elhiszem meg tudom, hogy többet sose.

Reggel azon tétováztam, kitöröljem-e az ismerőseim közül. Aztán mégsem tettem meg.
Nem baj, a szándék már valami!

Aztán meg kell az nekem, hogy azon gondolkodjam, unja-e már a fejem? A csípőm, a dumám, a hajam, a főztöm, a szagom? Hogy izguljak, felbukkan-e régi nő, szimpatikus lesz-e a munkatársnő vagy a bankos kisasszony?
Amikor régen sem hittem sokáig semmiben akkor hogyan lepkéztem be ezt az embert úgy, hogy nem féltem pár hétig semmitől?

Hét hónapja van a semmi. Számmisztika.

Persze most meg végignézegettem, kinek írt vissza, és csak egy pár picsa kapott "Köszi :-) " választ. Köztük én is.
Most örüljek-e.

Tegnap volt a születésnapja és az egészet úgy oldottam meg, hogy egy rokona által neki írt picsaunalmas Boldog Születésnapothoz megjegyzésben hozzáírtam, hogy csatlakozom és én is. Nem akartam beállni a sorba a közel száz beírás mellé, nem akartam sms-t és nem akartam levelet.
Most meg szégyenlem magamat, hogy így csináltam, pedig tökéletesen tettem. Ezt akarta régóta és születésnapjára megkapta.

Még nincsenek terveim előrefelé, mert csak túlélek, és ez nem jó. De nem tudom, mik legyenek. Amik reálisak, azok untatnak.
Majd gondolkodom.

Amikor én a rosszakat álmodtam róla ő éppen megint kint volt, szép helyeken.
Amúgy hosszú napokig elvagyok anélkül, hogy gondolnék rá. És igen, ilyen havi bontásban bolondulok meg  - a hormonok dógoznak azért, ha nem is szemmel láthatóan. Érezhetően, mindenesetre.
Születésnapja lesz - itt az újabb ostoba libás dilemmám: írjak-e neki vagy sem.
Majd ösztönből, ahogy szoktam. Jó szarul. Levél mindenesetre nem lesz több.

Olyat álmodtam, amiből az derült ki, hogy rémségesen viselkedem. Az eleje szomorú volt, mert odautazom, ahol tudom, hogy van, és látom is az autóját, de valami fiatal barna lánnyal van;  a közepén mégis szeret és együtt leszünk, kis öröm, majd valaki mutat rólam neki egy felvételt, ahol éppen veszekszem valami hivatalban vagy boltban, és attól teljesen kiábrándul.
Csak egy álom, de úgy ébredtem, hogy szégyenlem az egészet, és mindent ki akarok törölni, leveleket, azt, hogy követhessen a fészbúkon, az ímélcímét.
De még várok ezekkel, mert az igazság valahol középen van. Nem volt az semmi. Semmi.
Olyan szomorú.

Jó korán járunk le a kutyával első sétára, akkor még olyan jó illatok vannak. És olyankor vagyok a legszomorúbb, mert a nyár meg az utazások illata elszomorít.
Mi volt a legjobb B.-ban? Az, amikor bejártunk Európát meg a sok, cicoma mentes kefélés. Mi nem volt jó S.-ban utána? Földhözragadt volt és ügyetlen. A. - nem ez az A., hanem a régi - csodásan dugott de nem utazott sehová. S. rendben volt az ágyban, de nem velem utazott.
És akkor jött ez a majom, és mindet csinált, amit szerettem. Ez van, na.

2014  a visszautasítások éve....Akkor már írhatok S.-nak is, na nem?
Azt értem, hogy nem akarnak feleségül venni, meg nem szerelmesek belém, meg hogy nem szeretnek, de hogy meg se akarjanak fektetni...ú, ez fáj!

Na tegnap megkaptam! Írtam egy (szerintem) kedves levelet - persze megint profin, kérdés nélkül - és leoltós válasz jött rá. Elég hamar és minek. Gyerek, lassan belátom. Lassan.
Ma meg kitöröltem egy jó pár ismerőst a fb-ról. Őt még nem, pedig az egészet ezért csináltam.
Na majd legközelebb! Vagy meggyógyulok tényleg.

És akkor Kiss Tibi feleségül megismerkedik egy 16 éves lánnyal és ő lesz gyermekei anyja meg a többi.
Tényleg nincs semmi kilátásom a csodára.

Lájkolta egy profilképemet, azt amin a mellkasom látszik a plébojnyulas trikóban meg a dán pénzérmés lánc. Vajon miért? Miért ezt? Nézi a többit is? Én nézem őt. Ma F. feltett képet családi eseményről, rajta van. Dobog tőle a szívem, de már lemondóan.

Régen nem írtam. Az a csoport, amire elmentem bánatomban annyira szánalmas volt, hogy kizökkentett a rosszkedvemből. Meg a kutya, mert megkaptam a kölcsönkutyát, örökbe. Még van egy papír, amit alá kell íratnom velük, de utána kész, Pamacs és én egy pár vagyunk!
Ez jót tesz nekem egyébként. Kevesebbet agyalok. Mondjuk ma reggelig, mert ma csinálom, de majd ügyesen el fogom fojtani.
 Amúgy F.-re állandóan haragos vagyok. Szerintem ezt régóta gyűjtöm. Hogy nem örült, amikor A.-val összekerültem; hogy örült, amikor szenvedtem miatta; hogy hülyeségeket pöttyint el róla és hogy ...nem tudom, mérges vagyok, ő is érzi és nem tudom, lesz-e ebből valami kínos kimagyarázkodás. És hogy kell-e egyáltalán.
Azért szoktam gondolni rá.

Írtam neki. Pár óra múlva visszaírt. Pár nap múlva válaszoltam. Ő is.
Szerencsére most éppen abban az állapotban vagyok, hogy jó ötletnek tartom a nem moccanást, a kivárást. Közben persze sajnálok minden percet, amit elvesztegetek.
Holnap megyek valami csoportba, kibeszélni.

Majd elmúlik ez is.

Igen, azt akarom, hogy rájöjjön, hogy vicces vagyok és szórakoztató. Hogy szép vagyok és most csinos is. Hogy senki sem szopta így és senki sem volt ilyen természetes vele az ágyban. Hogy senki sem szerette még ennyire.
Hogy visszajöjjön.

Óriási. Felkelek és azonnal rossz. Csütörtökön jön Pamacs, na majd akkor meglátom, az szokott segíteni a felkelésben, meg hogy ne csak magamra figyeljek.
Tegnap egy csomó segítséget kértem kétségbeesésemben, ebben van szakember is, kettő, meg egy kívülálló ezoterikus, akit meg szeretnék kérni, hogy vajákolja meg, hogy A. visszajöjjön. Háháháháháháááááá!

Oké, teszem azt, most erre még valamit reagálok. Az előzőnél még egy rövidet írtam, mondjuk az olyan cikis-szerelmes volt, arra nem írt. Teszem azt, várok még, és megint írok.
Á, bárhogyan is tekerem - egyértelmű. Ha ő nem ír, nekem nem kéne. Madzagon rángat, nekem egyre kínosabb, neki egyre fárasztóbb.

Tegnap írtam megint levelet. Megint....decemberben írtam utoljára, mert  olyan búékosat ő írt, utána telefonáltunk a kórházban. Istenem, de szánalmas ezeket rakosgatni meg számon tartani, na mindegy.
Szóval írtam, még délelőtt, és visszaírt, még kora délután. Most nem játszom az eszem: komolyan fogalmam sincs, miért válaszolt. Nem tettem fel kérdést, nem volt benne semmi olyan, amire reagálnia kellett volna mondjuk jólneveltségből.
Talán szereti, amit írok. Talán szereti megmutatni, hogy ő is van olyan szellemes. Mert az volt. S.K. szerint egy gyerek, és ezt én nem látom, lehetséges.
A telefonon a levél mellett van kicsike kép róla, új, még nem láttam: fut.
Az a kérdés, most mi a szart csináljak. Írjak néha? Ezt fojtassam? Folytassam? Azt sem tudom, melyik a jó. Hisztérikus vagyok, már azért is írtam, de nem múlik. Sírok. Mondjuk kicsit mintha beteg is lennék. Egyszóval nem keveredek ki ebből az egész, magamnak kitalált csapdából.

Van valaki, aki úgy él,mással, mint én vele, csak nekem vége meg rövid volt, nekik meg hosszú és tart és tartalmas. Irigykedem, mert most már tudom, hogy lehetne úgy is. Nem nekem, persze.

Rájöttem: azt az illúziómat vette el, hogy bármi megtörténhet.

tegnap volt a lánybúcsú, most jöttek a képek.
Öregszem.

lehet, hogy megkapom a kölcsönkutyát örökbe. Mondjuk...sejthető volt. Már pedzegetik, hogy nem vihetik a következő albérletbe, de őszintén szólva attól is elszomorodom, ha vihetik. Kint lakik az előszobában az a szerencsétlen, csukott ajtókat nézeget, és napi pár percet séták az udvarban.
Anyám ki fog borulni, és némileg igaza lesz. Nincs pénzem ilyesmi hobbira, mint a felelős kutyatartás.
Nem is írok most többet, töprengek. Sokat.

Amúgy meg nézzük csak, mi áll előttem: ma tárnoki okosok, csütörtökön Nimfomániás 2., szombaton Anna leánybúcsúja, vasárnap megint tárnok. Pénteken valószínűleg egy Max Mara lerakat. Futás háromszor, ma mozgás a levegőn a kutyákkal meg a lelkes önkéntesekkel.
Kéne valami távlati terv ám lassan, ami felé örömmel lehet menetelni, de nem tudok. Egyet tudok, hogy idén nem szülinapozom, de ez - bár távlati, nem örömös. Sőt, kurvára gyerekes - majd én megmutatom neki, hogy tönkretette az életemet, hahahaha.

Még mindig nem tudom belátni a szívem mélyén, hogy ha nincs semmi, akkor nincs, és jó ez így, holott mérföldekkel könnyebb lenne. Kezdem élvezni a magányos matatást itthon, de nem örülök neki. Kinti programok meg kizárólag csak nőkkel.
A hajam hosszú és nem hullik, a körmöm lemezesen törik és szinte nincs is. Nehogy má' ne legyen valami érdekes aggódnivaló.
Mindenféle lehetséges találkozás kilőve A.-val; egy darabig még F-szülinapja ürügyén izgultam csöndben, de semmi sem volt. Majd ha lesz az ő születésnapja gondolom írok.
Istenem, izgalmas életem van.

Új hét kezdődik és március közepe van. Megint az idővel vagyok elfoglalva, pedig nem kellene. Hogy például a Titkos csoport még egy éves sincs, pedig úgy tűnik, régesrégóta nyomjuk. Hogy október és június között 8 hónap van, először annyit vártam A.-ra. Annyit vártunk egymásra, na. És hogy most meg...na mindegy, szóval állandóan a naptárra vagyok kattanva, ami baromság.
Vagyis ésszel nem rossz: például előttem egy új hét, jó sok munkával.
El is kezdem.

Kevés alkalommal tapasztalok valami elképesztőt nőkkel való társalgás közben, de tegnap érdekes volt: D. ügye volt napirenden ( szakítás, elköltözés), és azt mondta a végén, ő már mindent un, mert már mindent látott. És akkor rájöttem, hogy nekem még mindig jobb, mert sóvárgom az új helyzetekre, belehalok, mennyi mindent nem csináltam még és így tovább. Ha majd elfelejtem azt is, hogy ehhez A. van nekem rendelve - na akkor igazi istennő leszek!

Mégis visszakerestem, de gyorsan, nem olvasgattam közben. Október 15.
5 hónap nagyon sok.

Szép idő van. Járunk futni.72 kiló vagyok. Be van festve a hajam, nincs lenövés. Összeraktam a pénzt a rezsire. Ma jönnek hárman és egyiknek sem kell fejvesztve varrni, mert már készen vannak meg újak. Vasárnap Tárnoki Okosok. Szombaton talán Doktornénik. Ma este tervezem, hogy a Nimfomániás 2.-t megnézem - egyedül -Lars von Triers - ez nem jó az optimista vonalba!!!!
Ma sok mindent fogok varrni, szépen dolgozom fel a heti adagot. Gondolkodni fogok rajta, merjek-e írni S.-nek. Megcsinálom próbára a menyasszonyi ruhát. Gondolkodom a saját ruhámon, meg a nővéremén is.
Nem tudok felkelni, utálom az egészet.
Persze felkelek, sőt, iszom még egy kávét és beveszek fél Frontint.
Nem lapozok vissza, mikor láttam utoljára.

Nem mentem el a pszichológushoz. Menjek? Vagyis: bejelentkezzek?
Szedjem egyszerűen a Frontint rendszeresen? Most is ki vagyok borulva, pedig itt ülök az ágyban, egy nyugodt hétfő van a láthatáron, este futni fogok menni, már vasárnapra is van programom. És nincs erőm elkezdeni és bőgök.
Mi az, amit tényleg szeretnék? Utazgatni a csajokkal? F. és Á. mennek Berlinbe - irigykedem, mert engem nem hívtak, de nem is lett volna rá pénzem. Ráadásul azt mondom, nem akarok nőkkel utazni megint. Ja igen, és ezt hangosan mondom, nagy eséllyel majd hamarosan megutálnak emiatt, mert ilyet kimondani nem bátorság, hanem faszság és hálátlanság. Egy csomó barát vesz körül, a földhöz kéne verdesnem a seggem emiatt.
Azt képzelem, hogy ha S. igent mondana, akkor némán belebújnék az ölelésébe és minden rendbe jönne, mert hogy panaszkodni nem akarok neki. De nem tudom, segítene-e.
Szeretik a férfiak, ha az ember segítséget kér tőlük? Kérjek A.-tól? Olyan ügyesen nem zavarom már jó ideje.
Érzem, hogy segítséget kell kérnem valakitől, de nem tudom, ki legyen az. A Hellinger semmire sem volt jó, akkor jól esett, de nem vitt sehová. A doktornéniknek most ott van D. az ő történetével, abba nem vinnyoghatok bele. Anyám elől titkolom.
Kész vagyok.

Nagyon hosszút és nagyon bonyolultat álmodtam, tele mindenhonnan utalásokkal és áthallásokkal, és félálomban romantikus végkifejlettel. Persze A. volt benne, de nem hasonlított, ráadásul zenélt. Norvégiában volt ez az egész, hideg volt és sivár. És nem beszéltem a nyelvet, és azt hittem, A. haragszik rám, és kerülni kezdtem, de közben meg kiderült, hogy imád.
Olyan gáz, hogy tulajdonképpen neheztelek F.-ra, hogy a nővére, és hogy nem sajnál engem meg nem segített. Valahogy úgy képzeltem, hogy majd ő rábeszéli A.-t, hogy szeressen engem. Milyen butaság. De F. társaságában mindig különösen boldogtalan vagyok, és ez nem valami jó. Mindig azt várom, mondjon valamit róla, meg közben rettegek is ettől. Tegnap is hallgatóztam a buszon, mert valamit mondott, amiben benne volt a határozatlan idejű szerződés meg a Norvégia, de nem nekem mesél ilyeneket. Miért is mesélne nekem? Ki vagyok én a tesójának? Egy senki.
Ha fel merném hívni S.-t akkor az egyik problémából szépen átraknám magamat egy másikba.
Vagy hagyja a csudába, majd csak meggyógyulok?

Kirándultunk. Na jó, szerettem volna, ha eljön. 5 hónapja nem láttam.
Amúgy jó volt, csak megint  csajok. De jó. Hazasétáltam a Krisztina körúttól, a Gellérthegy mellett szépen. Ez egy óra, ez is jó volt.
Láttam a buszon egy gyönyörű férfit, magas volt és szőkés és szakállas, szép szövetkabátban, kis gurulós bőrönddel. Külföldinek tűnt, szép volt.
Fel kéne hívnom S.-t.

Megőrülök az időtől. Hogy mikor fekszem és mikor kelek. Hogy hánykor kell odaérnem hová vagy hogy hozzám mikor jönnek. Hogy ki hány éves. ( Gyűlölöm ezt a 46-ot és nem is fogok csinálni rá semmiféle bulit.). Hogy ki hány éves hozzám képest. Hogy mit csináltam tavaly nyáron és pontosan hanyadikán.
Hogy mennyi van hátra.

Most nincs olyan derekam, mint amilyen nyáron volt, és ezt nehezményezem. Olyan 3 kiló van rajtam pluszban, frankón nyomaszt. Futunk hetente háromszor és egy napot meg mászkálással töltök a hétvégén.
Belegondoltam, hogy az, hogy V.-vel kövéren jöttem össze, majd miatta lefogytam 15 kilót , és hogy A.-val pont ugyanezt csináltam, és hogy egyik sem lelkendezett, amikor csinos voltam - szóval ezt azt jelenti, hogy mindegy, mert mindenhogy nagyszerű vagyok vagy azt, hogy pont leszarták az egészet?
Na sebaj, most figyelek erre a 70 körüli súlyra. Magam miatt.
Amúgy vasárnap lesz F- szülinapi kirándulása és belebolondulok, hogy mi lesz, ha A- is eljön, miközben tudom, hogy nem fog. Szóval mindenképpen szar lesz és én erre készülök egy hétig. Az önsorsrontás aranykoszorús mestere vagyok!
Amúgy gonosz is vagyok: látni akarom, látni akarom, hogy kövér és kopaszodik és furcsa szokásai vannak, látni akarom RENDESEN, nem a rohadt rózsaszín szemüvegen át. Nem tudom.

Március van. Ma rosszul megy a felejtés. Elkezdtem nézni a Híd sorozatot, na jó, nem nézni, az még rosszabb lett volna, csak hallgatni. Meg felkerült a netre ingyen az új Kiscsillag album. Az mindig ő. Nélkülem ő.

Dubarry azt írja, hogy sosem lehetünk boldogok, mert a férfi a szexet csak úgy önmagáért akarja, a nők meg akarnak mindent: szexet és hozzá intellektuális társat. És hogy ez együtt nem megy. Van rajta mit gondolkodni, bár az én példám A.-val azt mutatja, hogy létezik ilyen együttállás a csillagokban. Na jó, egyoldalúan, de akkor is. Vagyis...ha nekik mindegy, akkor csak dugni kellett volna, befogni a szájakat és nem túlbeszélni. Igen, oda jutottunk, ami be lett ígérve. Nem vagyok tőle boldog.
Plusz felveti azt a még ki nem  mondott gondomat is, hogy ezek szerint nem vagyok akkora szám az ágyban, ha a hülye fejem ezt felül tudja írni egy krapeknál. Mégis az lenne a megoldás, ha az ember befogná. Ehhez viszont nem lenne rossz vagy egy férfiaktól hemzsegő munkahely, vagy pusztán az, hogy szeressek nőkkel beszélgetni, mert akkor az irányú kívánságaim ki lennének elégítve. De nem beszélgetek férfiakkal, szinte sosem. Először az erre való sóvárgásról kéne lemondanom. Végül is a szexről már letettem.

Még mindig azzal vagyok elfoglalva, hogy "de miért nem kellettem neki", pedig a lelkem mélyén tudom, hogy tök mindegy, mert nem és kész. Szerencsére ott már nem tartok, hogy ezt megpróbáljam kiszedni belőle. Egyébként már néha  látok olyanokat magamban, hogy miért nem lett volna ez jó, de keveset és halványan és nem dolgozom ki, pedig nem ártana. Nem haragszom még eléggé.
És nem tudok álmodozni, még mindig nem, pedig nagyon kellene, mert így nem lehet élni. Az tényleg nem elég, hogy legyek túl a következő napon.
Már vannak programok, amiket vadul bejelölök de nem megyek el rá.
Eléggé tavasznak néz ki.
Leszarom.

Tényleg túl sok vacakot látok magam körül, valószínűleg ez is csak lelomboz. De ezt hogy lehet kikerülni?
A legtöbb egyedül van, mint én. Akinek van kapcsolata, az  a/ nem dug benne jó ideje;  b/ valamelyik fél kikacsintgat az egészből; c/ már mennek is külön ( jó esetben. Rossz esetben együtt laknak a halálukig, boldogtalanul.)
Mondjuk kéne keresni boldog embereket és megfigyelni őket. Amálkám házas ezer éve, és nem bánta meg sosem, náluk csak a pénztelenség szokott bajt okozni, de amúgy tényleg példaértékűek. Mondjuk vele találkozni - ez úgyis aktuális már.
Eszternek új kapcsolata van és ragyog. Ágota teljes életet él és idősebb nálunk - én már ezt a 45.5-t is katasztrófának érzem.
Amúgy találkozni fogok V.-vel, kíváncsi vagyok már rá.Komolyan, nagyon remélem, hogy a német meló bejött neki.
Elég sokáig megálltam, hogy ne nézzem meg, A. ír-e valamit a fb-on, de tegnap nem bírtam tovább. Kint volt megint, van róla kép. Alszik, kanapén, másoknál. Kicsit duci. Kiskutyám.

Új hét, a végén már március. Futunk. megpróbálunk háromszor vagy négyszer egy héten, még a távot is belőttük és ráadásul együtt sikerülni is szokott! Ez tényleg jó lesz.
Még a nyakam meg a vállam is fáj minden reggel - arra sem ártana mocorognom kicsit. Csak hogy jobb legyen. Érdekes, teljesen jókat alszom mostanában. Mondjuk a fülzúgásom meg bedurvult.
Sok munkám lesz a hétre ami azért jó, mert iszonyúan nincs pénzem.
Na így.
A többi le van tojva, csak néha a szégyen van, de az is múlik.

És tényleg el lehet jutni odáig, hogy akkor inkább ne legyen semmi ez ügyben.
Az ezósok/közhelyesek szerint ekkor fog megtörténni a csoda.
Aham.

Ma lementünk futni, ami szerintem klassz! Kicsit most zabálós vagyok - betudom a sötétnek meg a hidegnek meg a rossz hangulatomnak, de nem örülök. Liszt nem, de minden más.
Már péntektől mindenféle programokkal tömöm meg a hétvégét. Túlélés.

Ma minden minden minden. Megy a Való Világ és eszembe jutott Prága. Mi dugtunk volna a titokszobában.

Keresni csak egy szeretőt. De nem olyat, mint A. volt, hogy független és akkor lehetne akár több is. Csak szeretőt. Ha lenne, aki lefeküdne velem akkor kikerülhetném a szerelmet. Ügyesen.
Hetek óta tervezem azt is, hogy főzök pudingot, aztán mégsem csinálom.

Nem tudom, merre induljak el. Még azt sem tudom, hogy az lenne-e a helyes út, hogy hagyjam, majd történnek a dolgok vagy kezdjek valamit el huszárosan?
Írjam le, amik a felmerülő lehetőségek? Jó,miért is ne. Ez ezért van.
1. Csendben maradni egy darabig - levonulni a facebookról, nem pofázni mindenkinek mindent az érzelmeimről meg a kétségeimről, csak mosolyogni meg hallgatni. Hallgatni. Egy darabig.
2. Felhívni a pszioizét és időpontot kérni.
3. Írni S.-nek, hogy nincs-e kedve újra megpróbálni, persze okosabban és ügyesebben a részemről.
4. Kitalálni leírni és betartani napi rutinokat.
5. Kicsicsázni magam és igenis keresgélni és menni és próbálkozni.
6. Minden régi dolgot felszámolni és csak újakat keresni.
Most ezek jutottak eszembe, de lássuk részletesen az összeset.

1. Ez szépen passzolna a tegnapi hellingerhez. Mondjuk kijelölni a március ....10-ét, vagy a március harmadikát de addig csinálni. Levonulni : nehéz. Szeretek pofázni, szeretek jó kis üzeneteket meg képeket kirakni, Etelka oldalt mindenképpen csinálnom kell, Titkosat meg szeretném, akkor nem sok marad, legfeljebb a nyilvános. Elég? Kevés? Marhaság?
2. Na jó, ezt mindenképpen meglépem.
3. Ez....izgi. Mondjuk megléphetem holnap délelőtt, aztán ha nem, akkor mehet a duzzogó csend még könnyebben, ha igen, akkor valaki végre megdugna. Tudnám csinálni ügyesebben? Talán. Most már ugye tudom, hogy mindenkibe beleszeretek,  akit közel engedek magamhoz, szóval ha megint ez történne, akkor tudnék szólni és leállni. Amiért még a dugáson kívül jó lehet: az izgalom, a mindig napra kész forma ( én és a lakás) és az, hogy ő tényleg egy enbéeggyes férfi - méltóságon aluli szerető nem kellene.
4. Ennek mondjuk neki kéne állni már ma.
5. El lehet kezdeni. A tavaszi divat úgyis most kezdődik, már ma megcsinálhatom a füzetet. A menés meg benne van a négyes pontban.
6. Talán fokozatosan menne, mert ha holnap írni akarok S.-nek, meg hétvégén V. jelentkezni fog, akkor ugye elvágólag nem lehet ezt megtenni. Meg hát kire is gondolok? A.-ra. De neki ügyesen nem írok és nem beszéltünk a január 4-i telefonbeszélgetés óta. Ami a kórházban volt. És aminek az volt a vége, hogy majd beszélünk, ő mondta... mert nem tartom számon, aha. Ha csendben lennék, akkor azt észrevenné, amennyiben figyel. És nem változna semmi, ha nem...
Nem is rossz terv.

Tegnap már annyira kivoltam, hogy ma elmentem Hellingerezni. Persze nem beszélhetek róla.
Sírtam, meg minden.
Ma elkezdtem masszívan utálni A.-t. meg mindegyiket. Nem hiszem persze, hogy ez a helyes út, de ez van. Jó eséllyel szépen megint bezárom magamat, klassz lesz.

Néha azt képzelem, hogy ha nem adok magamról neki valami életjelet, akkor azt hiheti, már túl vagyok rajta, és nem tud hozzám visszajönni. Néha utálom. Szeretnék időnként marha nagy csendben lenni, hogy ....hogy megijedjen és gondoljon rám meg keressen ( 12 éves vagyok, igen). Néha meg azt hiszem, jusztis azt kell sugallnom magamról, hogy minden rendben. Még mindig előfordul, hogy csak miatta írok valamit, hogy amikor elolvassa az tetsszen neki. Vicces. De istenigazából teljesen mindegy, mit teszek. Mostanában szükségem van régi emberekre, de nem írok nekik mégsem, mert nem bírok.
Hormonoktól nem lehet - kerek-perec megmondta a dokim. Egy közepesen hülye női magazin szerint ez az érzelmi kiürülés, és sportolni kell meg elengedni, ugyebár.
Na majd akkor így.

És amikor bemegyek a városba azt várom, hogy összefutok vele. Óriási.
És persze sosem futok.

A.-val álmodtam, hosszú volt és bonyolult; elképesztő tájak voltak benne meg természeti dolgok, óceán és hegyek meg furcsa épületek; valami őrült magas toronyházra fel is akartam menni vele. Összeölelkezve magyaráztuk, hogy miért is kellett szakítanunk, de valahogyan mégis az sült ki belőle, hogy ő nem akarja, hogy mások is tudják, meg ne legyen ennyire komoly. Megsértődtem, bár beláttam, hogy igaza van. Persze el is tévedtem egyedül, meg elkavarodtam nélküle, mert nem tudtam olyan gyorsan úszni a hullámokkal szemben. Bonyolult színes furcsa álom volt.
Lassan tényleg ideje, hogy nyom nélkül lezárjam.

Oké, sosem lesz családom: férj, akivel összeházasodunk meg várjuk a kisbabát, aztán a kisbaba, meg még egy. De akkor mi lesz?
Már unom nézni reggel a horoszkópját, ami szerint jár valakivel.
F. panaszkodott nekem tegnap este, hogy együtt dolgozott egy vonzó férfivel pár napig, és küldte neki a jeleket, de az illető nem fogadta azokat, és hogy ez azt jelenti, hogy ő, mármint F. nem varázslatos.
Rossz hírem van: senki sem az. Másrészt én csodálatosnak tartom, hogy egy férfi esetleg hűséges valakihez és nem használja ki a kínálkozó alkalmat.
Januárban én éreztem a csíráját annak, hogy idén varázslatos leszek, de nyomtalanul elmúlt. Felszedtem 2-3 kilót, nem mozgok még a hasam miatt, utálom. Csak ne az legyen, hogy "minek legyek viszonylag normális méretű, senki sem értékeli".
A tavasz meg még messze.
Miközben csörtetek előre folyton ott motoszkál bennem, hogy nem csinálok jól semmit. Drága pszichológus híján azt kell hogy mondjam, ez a gyerekkori varázslatos létezés hátulütője. Akkor az voltam, csak elmúlt.
Kaptam telefonszámokat orvosokhoz, de ha csak felír egy nyugtatót, akkor nem kell. Előtte inkább végigjárom a hormonos utat.
Dolgozni kellene, sokkal serényebben, mint ahogyan teszem, ugyanis dolgozni muszáj.
Ja, azt mondtam, hogy egy régi kuncsaftnak látom az életét, ahogyan révbe ér? Munka nélkül, különösebb varázslatos képességek nélkül, pusztán akaraterőből: mindig tudta, hogy kábé így akar élni és megcsinálta.
És én hogyan akarok élni? Tényleg gőzöm sincs.

Tegnap arra gondoltam, hogy az egészet félreértettem A.-val. Tudom, nem kéne ezen rugóznom, de mi a szaron rugózzak, nincs velem semmi.
Szóval tényleg rémes visszanézni, hogy ahol én az évszázad szerelmét láttam ott alig volt valami. Összekevertem az udvarias érdeklődést a valódi érdeklődéssel; a sok dugásra azt hittem, egy kapcsolat alapja - pedig csak a lehetőségek kihasználása volt; az együtt töltött időt felértékeltem, pedig csak az ő kíváncsisága volt, miért is ne nyitott volna új emberek felé. De hogy ő nem vitt sehová, hogy a közös képeken nem látszik semmi de semmi, és hogy ha belegondolok, semmi olyasmiről nem beszélgettünk soha, ami előremutató lett volna...na ez ......ó,rémes.
Hogy fogom elkerülni ezt a csapdát legközelebb?
Amúgy az a január eleji, műtét utáni lelkesedés telesen abbamaradt- belefulladok a hétköznapokba. A saját nyilvánvaló testi vagy lelki bánatom mellett még mindenki meg is nyugtat, hogy ez a téltől van. A politikai helyzettől. A gazdasági helyzettől. A világtól. Mintha mindenki szarul lenne egyébként, csak ettől nem vidámabb leszek, hanem kétségbeesettebb. Nem, nem ez a jó szó rá. Belenyugvó.
Ha megnézem, mennyire boldog és elégedett voltam nyáron, és azt az állapotot szeretném újra elérni. Azt lehet-e anélkül, hogy bizakodjam valamiben, hogy rendszeres nemi életem legyen és hogy ide-oda futkossak a világban?

Ja, remélem ha A. megnézi, ő is észre fogja venni ezt, hogy rólam szól. Mint a Kés alatt-ban: sírjál! Sírjál értem!
Csúnya, de ezt szeretném. Nem kellettem neki jókedvűen, boldogan és odaadóan. Akkor sírjon utánam. Csak gondoljon rám néha.

A.-val álmodtam, rosszat. Nője volt, azzal is kellett találkoznom, beszélgetnem. Valamiket pakolásztam miattuk/előttük, néha elrohantam, hogy nem bírom tovább, néha veszekedtem. A végén csak kettesben maradtam A.-val aki rákérdezett, nem dugunk-e, és azt mondtam dehogynem. Csókolózni kezdtünk, nem keményedett meg a farka és azt mondta, na ez várható minden kapcsolatában egy bizonyos idő múlva,mire azt válaszoltam, akkor járjunk ilyen részletekben - egy darabig, aztán kis szünet majd megint.
Drága naplóm, mit jelenhet mindez? Nem tudom.
Tegnap megnéztem a Nimfomániát. Hát... basszus, nem tudtam, hogy rólam szól egy csomó része, de szóról szóra. Nem a szexes részei hanem azok, amik a szerelemről szólnak. Meg a magányról. Persze sírtam rajta. Nagyon tetszett, nagyon szomorú volt és nagyon szép.

Nehogy már időben kikeljek az ágyból...Szóval mi van akkor, ha a vágyam egy faburkolatos ház egy férfivel, aki érdekes is. Akivel együtt valami érdekeset valósítunk meg, valahol.
Mindenképpen karizmatikus, erős és biztonságot adó embernek kell lennie, mert egy ilyen mutatványhoz én kevés vagyok. Mert ha magam szeretnék faburkolatosat és egyedül, ahová néha behúzok egy fiatal versenyzőt...nem, nem ez az igazi ( mondjuk anyagilag képtelenség is). Viszont akkor meg jön a hűség meg a senki sem szeret. Hogyan áll össze az ember egy érdekes férfivel miközben pontosan tudja, hogy mindegyik megcsal, vagy meg akar csalni, vagy másról sóhajtozik titokban, vagy az első vállalati bulin leszopatja magát a kolléganőjével?
Mi a frászért vagyok ennyire borús ebben a témában? Igenis volt hűséges párom, V., például. Na jó, többet nem tudok.
Még mindig nem akarok ehhez a vágyálomhoz egy olyat, akinek csak belső értékei vannak, mert hogy mondjuk annyira ergyán néz ki, hogy nincs esélye más nő meghódításának nála. Jobb lenne még mindig a szokásos, amit szoktam: jól néz ki, lehetőleg ezzel ne legyen tisztában és legyen egy enyhe mentális zavar a fejében. Furcsa fiú.
Még mindig nem szakadtam le A.-ról, ahogy nézem.
És még egy lábjegyzet a széphez: nem vagyok elég önző a szexben, sőt, továbbmegyek, egyáltalán nem tudom magam elengedni szinte soha. Ezen dolgoznom kell.

Azt hiszem, a hormonok most megint visszalőnek. Nem részletezem, csak azt szeretném tudni, hogy ezt miért nekem kell kikísérleteznem, magamon, miért nem beszél róla soha senki? Biztosan ez a világ rendje. Na ugorjunk.
Ma mintha arra készülne a Nap, hogy süssön kicsit, megpróbálok nyüzsögni és sokat dolgozni, mert az sem pálya, hogy itt lébecolok és ettől lelkiismeret furdalásom van. Mondjuk kicsit több, mint két hete műtöttek - jogos a nyugalom is. Kutyasétáltatás oké - örömmel tölt el és az örömöket idén hajhásznom kell! Már ha nem jön házhoz, mint tavaly. Egy időre.
Magányos és nőcis hétvégének ígérkezik a mostani, a jövő heti olyan talános - ha Szilveszter jelentkezik. Olyannak tűnik, mint aki szavatartó.
Azt a "mit szeretek a férfiakban? " listát azért megírom egyszer.

Nincs mire várnom. Vagyis ...van, csak amire várok, az nem ugyanaz, amire igazából szeretnék.
Például a filmre már nem fogok, szombaton elmegyek egyedül és megnézem.
Addig persze várok, hátha elhív.

Feszegetem a határaimat az evésben: és ma ezt abba kell hagynom. Az egyetlen rohadt örömöm tavalyról ez a fogyás, de csak akkor tudom tartani a súlyom, ha normális mennyiséget is eszem, nem összevissza mindent. És mozogni kell - vagy kutyát sétáltatni vagy mászkálni. Ezt ma be kell osztanom és terveznem hosszú távra.
Hosszasan cseteltem tegnap Szilveszterrel, egyre biztosabb, hogy találkozni fogunk, de egyre jobban kételkedem a dolog sikerében: kirándulós, komoly, nagyon fiatal - mit akarok ezzel, dugást? Barátságot? Beleszeretek már most és akkor szívást? Könnyedén csinálni, türelmesen - bármi lesz, az tapasztalat. Próbálkozni.
Sokkal több összegzést meg tervet meg okosságot terveztem januárra, a lábadozásra, és már mindjárt vége és meg csak bohóckodom. Nem dolgozom rendesen, de nem is csinálok értelmes tevékenységeket. Jobban belefekhettem volna a beteg ember szerepbe, így csak kelekótyán futkosok.
Tudatosabbnak lenni vagy spontánabbnak?
Ahogyan a listázás is: ha megírom, milyen tulajdonságokat keresek egy férfiban akkor eleve elveszem a lehetőséget attól, hogy új, esetleg most már komolyan nekem való emberrel ismerkedjek meg. És egyáltalán: hosszú távra kell tervezni,ne inkább a pillanatnyi jó mulatságra?

A nagy elégedettség meg a lelkesedés kopni látszik. Valahogyan pedig fent fogom tartani, de mintha múlóban lenne. Van magyarázat: az utolsó bármilyen interakció A.-val már tizen valahány napja volt, és az nekem olyan egy hétig szokott kitartani. Hogy azt hiszem, valamiféle kapcsolatban vagyunk még. Ha túlmegy a hét napon, akkor elvesztem őt. Persze mostanában volt egy olyan ( természetesen nem helyes!) gondolatom, hogy amikor egyszer régen lefeküdtünk akkor is valamikor jó egy évvel később jelentkezett erre újra - igaz, akkor kikosaraztam. De....á, de mi?!

na jó, persze, megígértem, hogy nem foglalkozom horoszkópokkal, de azért...elolvasom őket reggelente. Na és akkor ezt találtam:
" a leltár hete van most. Csinálj három listát:
- Dolgok, amelyekre nincs szükséged (Sérelmek és okafogyottá vált célok)
- Amit idén megvalósítasz (2014-es fogadalmak, tervek, álmok)
- Amit majd megvalósítasz (minden, amit csak 2014 után szeretnél majd csinálni)"
és ez nem is hülyeség, csak azonnal beletörött a bicskám, ugyanis ha a távolabbi célom az, hogy egy színes, faburkolatos házban éljek, akkor ezt ugyebár nem tudom magam megvalósítani ( az életben nem szedek  össze egyedül annyi pénzt, hogy elhagyhassam a Hamzsabégi utat, ez nem kérdéses....),viszont érzelmileg meg pontosan az az idei  célom, hogy leváljak arról a gondolatról, hogy valakivel családot alapítsak valaha is. Most akkor mi legyen?

Lassan csak haragudni kezdek rá. Itt ülök pénteken este, kirittyentve, 70 kilósan, hajam szépre befestve, megyek mulatni de nem vele.

A szilveszteri fiúval álmodtam! Háromszoros hurrá.
1: jönnek vissza a vágyak, már nem csak a műtét van a fejemben, meg hogy mi lesz ezután - mármint fizikailag, a lelkemben meg a fejemben mit tudom én!
2: akarni és megvalósul, nem csak sodródni! Szóval ezt kipróbálom A.-val is, vele úgysem szoktam álmodni, pedig legalább éjszaka szeretném őt látni.
3: ööö, ezt elfelejtettem. iszom még egy kávét.
Amúgy jóféle álom volt, sok ember, buli, zene, flörtölés, kis tapizás. Aztán beült egy fehér dobozos, teljesen zárt furgonba és elment. Hm, ezt meg is fejtem az álmoskönyvből! A többit értem.

Baromi kíváncsi vagyok, hogy a hormonok mit fognak most csinálni, hogy kikerült az a nagy hormonos göb belőlem. A hormonok meg a telihold.
Tegnap izésebb voltam. Na jó, zenével a fülben, városban az szoktam lenni. Mert hogy hátha meglátom valahol. Lepukkant bordó autókat keresek, nagyon magas , szép tartású szőkéket.
De azért nem vészes még, és szeretnék is kitartani. 70 kilósan, nyugodtabban, nyitottabban.
Még mindig inkább azt, ami most van ( ó, ma jól nézek ki, bárcsak látna és büszke lenne rám), mint ami lehetne ( nem érdekel, hogy nézek ki, úgysem szeret senki).
10 napja műtöttek. Esetleg rákérdezhetne, hogy vagyok...
Ennyit a türelemről.

Mert annyi minden történt, de tényleg.
Szóval ha visszanézek, akkor 4 hónapja vagyok A. nélkül. Közben négy próbálkozásom volt, ami nem rossz arány.
 R. tegnap is bebizonyította egy sms-sel, hogy egy igazi pronyó, pont ez a típus, akire semmilyen körülmények között sem vagyok kíváncsi. Jesszusom, egy ekkora tirpákkal együtt megöregedni, ez iszonyú lehet. Ezek ilyen barátkozós álarcban darálják le a nőket.
B. egy másik generációs idióta - 50 múlt, neki finomabb, de nem kevésbé hatékony módszere van a teljese alázásra. Ne vesztegessünk több szót rá, volt felesége, gyereke, kapcsolatai - sírjanak ők.
Az ügyvéd úr eszméletlenül vicces! Annyira azért nem vagyok okos, de hogy még egy kicsit sem próbálja elhitetni, hogy az ágybavivés fontos neki! Óriási. Mindig azt hittem, hogy ez úgy megy, hogy valami marha jó dumával meg stílussal nyomulnak ezek a faszik, de nem erőltetik meg magukat. Rossz duma, minimális pénzbefektetés, rendetlen kecó. Természetesen én nem fogok vele dugni, mert annyira de annyira nem tetszik, hogy csak na. Nem azért, mert egy kövér bunkó, hanem mert egy megjátszós műfütyi. De tanulságos volt, na!
Szilveszteri fiú édes, de annyira V.! Jó, az ember nem tagadhatja le a hajlamait. Szóval ő egy okos V. .Sziklát mászik, túrázik. De minden mást is tesz: fotóz, lovagol, állatokat ment, multinál dolgozik, okos. Van benne lehetőség - persze csak ha tényleg könnyedén veszem, és ezen vagyok.
És hogy mi van a háttérben? Hogy A. rémesen hiányzik. Nem mondom már senkinek, vagyis igyekszem azt sugallni, milyen szépen kihevertem. De  egy nagy túrót. Csak már annyira régen láttam, és hát igen, vannak ilyen elképzeléseim, mint ami  az újév meg a kórház is volt, és bejött, hogy időnként jelentkeznie kell. Most az új Triers film, amit holnap mutatnak be a mozikban, ez egy ilyen vízválasztó, hogy hátha elhív rá. Bár szerintem nem fog. De hogy akkor meg hátha én elhívom rá. Oké, napról napra távolodom attól a fajta légszomjtól, ami közvetlenül a szakítás után volt rajtam, de akkor is ő kell. Ahogy kinéz, ahogy viselkedik, az esze meg a rohadék lelke.
Na majd meglátjuk.
Most azért tényleg az megvan, hogy megyek az IKEÁban például, és bámulnak a pasasok. Rég volt ilyen.Most megyek boltba.

Baromi érdekes, hogy most meg csupa olyan emlék jön elő a nyárból, amiből tökéletesen tisztán látszik, mennyire nem szerelem volt ez neki, csak valami kellemes próbálkozás. Az az érdekes, hogy csak ennyi idő múlva pakolja elém az agyam ezeket, vajon miért?
Nem sírtam a kórházban, amikor felhívott normálisan beszéltem vele.
Bármikor visszafogadnám.

2014 van. Lement a szilveszter (flörtöltem, ölelgetett meg simogatott meg csókolgatott - de szerintem csak részeg lelkesedés. Nem baj - nem volt méltóságon aluli, sem kellemetlen, sőt. Gyakorlás.), nem ittam sokat, nem voltam rosszul máshol vagy itthon egy percig sem.
Lement a műtét.
Most megy a lábadozás, tartom a 70 kilót, de óvatoskodok, mert egy darabig nincs semmi mozgás. És a jajdejólnézelki-projektbe nem fér bele a bánatos visszahízás.
Diadalmas visszatérésemet valamikor Valentin-nap körül tervezem: gyertyafényes kádfürdővel, hosszú sétával és egy orgazmussal. Addig csak óvatosan - de az agyam pörög.
A. felhívott a kórházban, de most nem írom le. Nem mintha rossz lett volna.