Oké, sosem lesz családom: férj, akivel összeházasodunk meg várjuk a kisbabát, aztán a kisbaba, meg még egy. De akkor mi lesz?
Már unom nézni reggel a horoszkópját, ami szerint jár valakivel.
F. panaszkodott nekem tegnap este, hogy együtt dolgozott egy vonzó férfivel pár napig, és küldte neki a jeleket, de az illető nem fogadta azokat, és hogy ez azt jelenti, hogy ő, mármint F. nem varázslatos.
Rossz hírem van: senki sem az. Másrészt én csodálatosnak tartom, hogy egy férfi esetleg hűséges valakihez és nem használja ki a kínálkozó alkalmat.
Januárban én éreztem a csíráját annak, hogy idén varázslatos leszek, de nyomtalanul elmúlt. Felszedtem 2-3 kilót, nem mozgok még a hasam miatt, utálom. Csak ne az legyen, hogy "minek legyek viszonylag normális méretű, senki sem értékeli".
A tavasz meg még messze.
Miközben csörtetek előre folyton ott motoszkál bennem, hogy nem csinálok jól semmit. Drága pszichológus híján azt kell hogy mondjam, ez a gyerekkori varázslatos létezés hátulütője. Akkor az voltam, csak elmúlt.
Kaptam telefonszámokat orvosokhoz, de ha csak felír egy nyugtatót, akkor nem kell. Előtte inkább végigjárom a hormonos utat.
Dolgozni kellene, sokkal serényebben, mint ahogyan teszem, ugyanis dolgozni muszáj.
Ja, azt mondtam, hogy egy régi kuncsaftnak látom az életét, ahogyan révbe ér? Munka nélkül, különösebb varázslatos képességek nélkül, pusztán akaraterőből: mindig tudta, hogy kábé így akar élni és megcsinálta.
És én hogyan akarok élni? Tényleg gőzöm sincs.