Néha azt képzelem, hogy ha nem adok magamról neki valami életjelet, akkor azt hiheti, már túl vagyok rajta, és nem tud hozzám visszajönni. Néha utálom. Szeretnék időnként marha nagy csendben lenni, hogy ....hogy megijedjen és gondoljon rám meg keressen ( 12 éves vagyok, igen). Néha meg azt hiszem, jusztis azt kell sugallnom magamról, hogy minden rendben. Még mindig előfordul, hogy csak miatta írok valamit, hogy amikor elolvassa az tetsszen neki. Vicces. De istenigazából teljesen mindegy, mit teszek. Mostanában szükségem van régi emberekre, de nem írok nekik mégsem, mert nem bírok.
Hormonoktól nem lehet - kerek-perec megmondta a dokim. Egy közepesen hülye női magazin szerint ez az érzelmi kiürülés, és sportolni kell meg elengedni, ugyebár.
Na majd akkor így.