Névnapja lesz nemsokára,majd addig kitalálom, írjak-e neki , amitől esetleg agyvérzést kap, mármint hogy megint felbukkanok, vagy kibírom azzal a taktikázási szándékkal, miszerint tényleg kussba vagyok egy darabig és majd ő jelentkezik, ha akar. Már elsőre visszaolvasva is nettó marhaságnak tűnik.
Mindenesetre megint azzal tudok elaludni csak, hogy jövőre jelentkezik nálam. Persze szerelmesen.
Álmodom.

Kettő és fél hónap. Nem a kapcsolat hiányzik, nem a szex, nem a programok, nem az, hogy "volt valakim". Ő hiányzik. Hogy mit gondolna és mondana erről vagy arról, hogy mi van vele, hogy mit kér enni. Hogy láthassam.
Gáz.

Talán annyi az egész, hogy ő simán hisz benne még, jöhet jobb, akármikor, míg én már ebben nem hiszek.

Eddig azon rugóztam, mennyire szeretném tudni, mit csinál általában, aztán amikor véletlenül megtudom - sokkot kapok. Most a félmaratont futotta le és akkor jön a kivel hol aludt kivel ismerkedhetett ott össze, és az albérletben kikkel lakik az egyik biztos csaj és bár nem szereti de néha megdugja meg ilyenek. Még, még, utálni akarom és lenézni, hogy gyerekes, hogy pont olyan, mint a többi!
Nem igaz, ezt nem akarom. Meg akartam állapodni: hű akartam maradni és együtt csinálni csodálatos dolgokat és főzni neki és várni rá. Nem akarta. Mondjuk a többi sem.

Megpróbáltam itt visszakeresni, hogy mit csináltam előtte, de nem tudom. Alig találtam erről bejegyzést.
Most ettem kis sós pereceket, a liszt kinyiffant, ül a hasamban, mint a kő. Inkább innom kellene, kicsit berúgni.
Ma megint hisztizek. Két hónapja vagyok hivatalosan kibaszva. Nem tudtam elmenni a boltba, mert nem tudtam magam összeszedni. Pihenésre vágytam ma és egyedüllétre de már megbántam, mert nagyon egyedül vagyok és nyomorultul. Mindenki agybajt kap már tőlem, ha meglát.

Istenem, mennyire szar elmenni moziba (film, amit vele szerettem volna megnézni, ez csak bónusz) három olyan csajjal, akik mind láttak nemrég röpdösni és most látják a szomorú pofámat. És aztán hazamenni villamoson buszon egyedül.
Mert kimozdulok néha.

Kettő hónap telt el a rémes éjszaka óta, többnek tűnik. Úgy viszont persze kevesebbnek, hogy még utórezgéseim voltak, és ha azoktól számítjuk a "kicsit most legyen nyugi pár hónapig"-ot, akkor még sehol sem vagyok.
Új udvarló ment a levesbe  - gyorsan és elég rondán , nem miattam rondán. Kisstílű volt, rosszindulatú, kicsinyes, durva meg egy csomó olyan tulajdonság még, amitől rosszul vagyok. A.-nak is voltak rossz tulajdonságai, de nem ezek; ráadásul mindig eszembe jut, amikor néztem rá, mert éppen hülye volt, de emlékszem az érzésre is, hogy tudom, hogy hülye, de szeretem miatta. Az is ő volt.
Aszondom több idő kellett volna, akkor biztosan megmutatkozott volna még több szarság meg és türelmetlenebb lettem volna, és akkor nem marad meg ez az ájult, idealizált marhaság.
Félt tőle, hogy az az idő hamar eljön, és majd nem tudja kezelni. Ahogyan én sem szoktam tudni, csak én hiszem, hogy a szerelem ezt felülírja.
Nagyon szomorú vagyok. Egyetlen örömöm, hogy tartom a súlyom, de sápadt vagyok és karikás szemű és keserű ránc van a szájam körül. Feldobott és leejtett.

Ügy szoktam belecsúszni a fájdalomba, hogy van egy ilyen első fázis, amikor tudom, hogy jön mindjárt, és akkor még el szoktam tudni téríteni gyorsan: olvasok, csinálok valami gondolkodósat. Ezt el lehet odázni egy ideig. De amikor leteszem az elterelő dolgokat, akkor azonnal jön és beborít. Akkor kell nagyon észnél lenni és kapálózni, hogy a felszínen maradjak. Vagy persze elengedni és sírni. De a sírást már nagyon unom.

Mintha tegnap már írtam volna ide valami picsogósat, de most nem látom.
Talán csak akartam.

Na jó, a sok meló nem segített, de kitaláltam mást: elképzelem, hogy még nyár van, javában "járunk", de ő "találkozgat valakivel". Na, ez nem rossz, ez be fog válni! Meg lehet variálni azzal, hogy ősz van, valaki mással filmet néz meg valaki másnál alszik.
Fog ez menni.

Halálba dolgozom magam, de ha van egy kis szabadidőm, akkor szerelmes vagyok.

Munkába ölöm. De még lélegzik, kapálózik, hörög.

És persze írtam levelet megint, mert egy akkora hülye vagyok. Most majd félek, hogy lecsesz miatta.

Az esték rosszak. Néha az egész napok azok. Reggel van egy kis idő, amikor azt hiszem, mindent magam mögött hagytam. De aztán rájövök, hogy egy fenét.
És persze, nem segít a november, a köd, a hideg - bár megnéztem volna ezt A.-val és az ő mindenféle vidám programjaival, mert mászkálhatnánk, az biztos. Még abba a kurva temetőbe is kimennék vele. Nem beszélve az itthoni összebújásokról, 5-kor már kukk sötét van. Filmet néznénk, főznék valamit, dugnánk.
Álmodik a nyomor.

És igen, azt várom, hogy F. valamit meséljen róla; mondjuk azt, hogy visszasír engem, vagy hogy már bánja, hogy vége lett és vissza akarja csinálni, ilyesmik.
Remélem csak akkor fog valami más nős sztorit elkottyintani róla, amikor kihevertem.
Ugyanezzel párhuzamosan persze azt várom, hogy A. írjon nekem valamit a facebookon, emailben , sms-ben  vagy felhívjon. Még nem pödröm végig az elképzelt visszatérést, mert sajnos kicsit hiszek abban, hogy az elképzelt történeteim a visszájára fordulnak mindig. De neki lesz hamarabb névnapja, ami cikis. Utána az enyém, aztán karácsony, újév, kórház. Egy-egy lehetséges valami. Ha addig nem jövök rendbe, és nem lesz semmi,akkor mindegyikbe bele fogok halni.
Tényleg, és mikor írhatom meg neki megint, hogy még szeretem? Vicceltem. Nem írhatom meg. Azt mondta, most hónapokig nem legyen semmi. Legalább ezért a mondatáért utálnom kéne.
És a hónapok az pontosan....utánanézek mindjárt.....szeptember 15-én találkoztunk utoljára. Akkor az másfél hónapja volt.

Szerettem volna a családja része lenni. Milyen vicces lett volna már csak F. miatt is! Most borzalmas, ha F. megemlít valami családi eseményt, akkor azon gondolkodom, A. ott volt-e, mi van vele, egyedül volt-e vagy nővel. Annyira nyomorult vagyok.

Minél hülyébb az új, annál többet gondolok a régire, ez nyilvánvaló.
Rettenetesen hiányzik sokszor. Szakítás után még az a sok fasz levélírásom valahogyan közel  - nem hozta, tartotta nekem őt, de mivel felhagytam ezzel, hát csak szenvedek, mint a kutya.
Voltam buliban a belvárosban, és egyfolytában arra gondoltam, hátha meglátom őt. Persze félelemmel gondoltam erre, mert mi van, ha csajjal lenne. De aztán nem történt semmi, semmi az égvilágon.
Halottak napja van, az anyukájára is gondolok az apukám után. Ő hisz, én nem, én elvesztettem papát teljesen, remélem ő hisz abban, hogy valamikor találkoznak majd újra. Milyen lehet felnőtt fejjel elveszíteni egy anyukát? Nem tudom még, szerencsére.
Jobban félek attól, hogy nem érzi jól magát, hogy nyűglődik, mint attól, hogy boldogan él mással.
Szeretném, ha visszajönne hozzám.