Minél hülyébb az új, annál többet gondolok a régire, ez nyilvánvaló.
Rettenetesen hiányzik sokszor. Szakítás után még az a sok fasz levélírásom valahogyan közel  - nem hozta, tartotta nekem őt, de mivel felhagytam ezzel, hát csak szenvedek, mint a kutya.
Voltam buliban a belvárosban, és egyfolytában arra gondoltam, hátha meglátom őt. Persze félelemmel gondoltam erre, mert mi van, ha csajjal lenne. De aztán nem történt semmi, semmi az égvilágon.
Halottak napja van, az anyukájára is gondolok az apukám után. Ő hisz, én nem, én elvesztettem papát teljesen, remélem ő hisz abban, hogy valamikor találkoznak majd újra. Milyen lehet felnőtt fejjel elveszíteni egy anyukát? Nem tudom még, szerencsére.
Jobban félek attól, hogy nem érzi jól magát, hogy nyűglődik, mint attól, hogy boldogan él mással.
Szeretném, ha visszajönne hozzám.