És mi van akkor, ha azért nem mer jelentkezni, mert azt hiszi megbántott, amikor szó nélkül elmaradt?

Még mindig nem írja felül a látást a vágy. Még van reményem. Vagy nincs.

Belefutottan a délelőttbe, pedig hajnalban még élénken emlékeztem az álmomra vele, ami arról szólt, hogy konferencián van, és én utazom hozzá egy hotelbe - valamiért az anyukámmal... Nagyon szép ruhákat válogatok az eseményre, szoknyát, drappot, csipkés bugyit. Amikor megjön, akkor van némi kavarodás, hogy anyukámat hová tegyük, de mindenesetre a társalgóban, egy heverőn már egymásra mászunk finoman.Még valami alkudozás is volt, hogy ez egy több napos rendezvény, ezért vele is alhatok éjszaka.
Basszus, jó álom volt!

Azért azt nem mondom, hogy nem reménykedem benne, hogy összefutunk!

Hullámokban tör rám, és megint közeledik. Már érzem. Éjjel már vele álmodtam. Most még nem pont őmiatta sóvárgok, csak egy ilyen általános, üres érzésem van.
Nem írtam neki, nem lestem meg élőben. Képeket találtam róla, meglepődtem, mert csúnyának találtam, de így is tetszett.

Persze, hogy nem tettem meg.
Mire eljött a délután, már semmi könnyedség nem volt bennem, csak rinyálás, kérés, könyörgés és sóvárgás, így meg nem lehet hozzáállni egy ilyesmihez, de igazán.
Úgy lehet, hogy Na helló, nem hettyegünk egyet? Úgy nem, hogy Szeress, léccilécci.
Vagy mit tudom én.
Még vasárnapig van rá lehetőségem, hogy láthassam. Rajtam múlik, hogy megteszem-e, rajta meg az, hogy pont jókor tartózkodjon jó helyen. És amilyen....

Dolgosan és kétségbeesve töltöttem a napot. Hol erre hol arra mozdul a mérleg nyelve. Mindenesetre ha merem, akkor kitaláltam egy elég jó dumát! Csak most meg beijedtem, hogy ha igent mond, akkor mi lesz.
Mondjuk eddig is volt valahogy, ha visszagondolok, nagyon változatos módokon volt.
Szoktam olvasni a "Hűtlenség" blogot, de ...mintha nem erről a szituációról szólna. Mi soha nem beszéltünk semmi olyasmiről, amit itt megbeszélésnek meg határoknak neveznek. Amikor Updike azt írja, hogy a szeretők közül a nőnek az a feladata, hogy ne essen teherbe, a férfinak meg az, hogy szakítson, ha kezdenek kötődni egymáshoz, nos, ennél igazabbat azóta sem olvastam a témában. Azon a blogon, azt hiszem, mindenki névtelenül idealizálja a saját szörnyűségét. Egyszer egy lány megpróbálta leírni a kétségeit, na azt meg leugatták.
Alszom rá egyet. A hétvégén valami egészen varázslatosat álmodtam vele, semmi konkrét gyönyör, csak a tudat, hogy ott volt valahol mellettem - nem is akartam felkelni, vissza-vissza aludtam és mosolyogtam, mint egy félkegyelmű.
Mondjuk tényleg egy szabad, épeszű krapekre kéne pazarolni a hormonjaimat...Na megyek, nézegetek valami társkereső oldalt, akkor szárnyakat fogok kapni a holnapi tetthez!

Hehehehehehe, a heti horoszkópom szerint nosza!

Egy napom van, na jó, másfél, hogy eldöntsem, meglépem-e azt a dolgot, amit TERV-nek hívtam.
A teljes kétségbe vagyok esve miatta.
Van az, hogy megcsinálom, írok neki üzenetet és nem reagál. Ez eléggé kínos, és magában foglalja annak a lehetőségét, hogy rossz passzban úgy érezzem, meredeken tojik rám, jó passzban meg azt, csak nem kapta meg az üzenetet. Ez mondjuk hülyeség a XXI.században, de agyalni lehet rajta. Ja, meg azt is lehet gondolni, hogy nem ő kapta meg és akkor az jön, hogy a titkárnője, aki kitörölte, mert minden rajongó ilyesmit megsemmisít, ami veszélyezteti a családi békét. Vagy mondjuk anyu találja meg, na ez szimplán szar.
A második variáció hogy megírom, megkapja és udvariasan elhajt a vérbe. Ez lehet jó, mert talán elindít azon az úton, hogy megutáljam, ami nagyban megkönnyítené a további életemet. Az, hogy ez a lehetőség miért szar, talán nem kell taglalnom.Jöhet a jóízű önostorozás, hogy vacak vagyok.Mondjuk hónapokig.
Az is lehet, hogy pozitívan reagál. Megörül neki, mondjuk. Na akkor az van, hogy oké, de ha van kedve, akkor eddig miért nem állt itt az ajtómban időnként, azzal a drága mosolyával? (Erre persze nem tudok válaszolni még a találgatások szintjén sem.) És ha van kedve, mondjuk lehetek anyu meg még két alkalmi partner mellett a negyedik is? Na ez is fasza gondolat! Ez felveti annak a kérdését, féljek-e a betegségektől, mert azért hallottam már ilyet.
Ha igen, akkor ez miért jó nekem, kizárva persze a nyilvánvaló tényt, hogy imádok vele lenni.
Oké, megerősíti az önbizalmamat, hogy kellek valakinek - nem is akárkinek, ugyebár. Arra buzdít, hogy mindig fitt meg naprakész legyek, magamat és a lakást is beleértve, annak idején ez jó hatással volt rám, folyamatosan sikáltam a fürdőszobát, egy fia szőr nem nőtt a lábamon és ...á, az csak duma! Aznap jó volt, utána napokig teljes kétségbeesés. Azért még emlékszem. Csak sajnos az aktusra is emlékszem, aztán az is marha jó volt.
Gondoltam, ha leírom majd tisztába teszi a dolgokat a fejemben, de nem.