Jó korán járunk le a kutyával első sétára, akkor még olyan jó illatok vannak. És olyankor vagyok a legszomorúbb, mert a nyár meg az utazások illata elszomorít.
Mi volt a legjobb B.-ban? Az, amikor bejártunk Európát meg a sok, cicoma mentes kefélés. Mi nem volt jó S.-ban utána? Földhözragadt volt és ügyetlen. A. - nem ez az A., hanem a régi - csodásan dugott de nem utazott sehová. S. rendben volt az ágyban, de nem velem utazott.
És akkor jött ez a majom, és mindet csinált, amit szerettem. Ez van, na.

2014  a visszautasítások éve....Akkor már írhatok S.-nak is, na nem?
Azt értem, hogy nem akarnak feleségül venni, meg nem szerelmesek belém, meg hogy nem szeretnek, de hogy meg se akarjanak fektetni...ú, ez fáj!

Na tegnap megkaptam! Írtam egy (szerintem) kedves levelet - persze megint profin, kérdés nélkül - és leoltós válasz jött rá. Elég hamar és minek. Gyerek, lassan belátom. Lassan.
Ma meg kitöröltem egy jó pár ismerőst a fb-ról. Őt még nem, pedig az egészet ezért csináltam.
Na majd legközelebb! Vagy meggyógyulok tényleg.

És akkor Kiss Tibi feleségül megismerkedik egy 16 éves lánnyal és ő lesz gyermekei anyja meg a többi.
Tényleg nincs semmi kilátásom a csodára.

Lájkolta egy profilképemet, azt amin a mellkasom látszik a plébojnyulas trikóban meg a dán pénzérmés lánc. Vajon miért? Miért ezt? Nézi a többit is? Én nézem őt. Ma F. feltett képet családi eseményről, rajta van. Dobog tőle a szívem, de már lemondóan.

Régen nem írtam. Az a csoport, amire elmentem bánatomban annyira szánalmas volt, hogy kizökkentett a rosszkedvemből. Meg a kutya, mert megkaptam a kölcsönkutyát, örökbe. Még van egy papír, amit alá kell íratnom velük, de utána kész, Pamacs és én egy pár vagyunk!
Ez jót tesz nekem egyébként. Kevesebbet agyalok. Mondjuk ma reggelig, mert ma csinálom, de majd ügyesen el fogom fojtani.
 Amúgy F.-re állandóan haragos vagyok. Szerintem ezt régóta gyűjtöm. Hogy nem örült, amikor A.-val összekerültem; hogy örült, amikor szenvedtem miatta; hogy hülyeségeket pöttyint el róla és hogy ...nem tudom, mérges vagyok, ő is érzi és nem tudom, lesz-e ebből valami kínos kimagyarázkodás. És hogy kell-e egyáltalán.
Azért szoktam gondolni rá.

Írtam neki. Pár óra múlva visszaírt. Pár nap múlva válaszoltam. Ő is.
Szerencsére most éppen abban az állapotban vagyok, hogy jó ötletnek tartom a nem moccanást, a kivárást. Közben persze sajnálok minden percet, amit elvesztegetek.
Holnap megyek valami csoportba, kibeszélni.

Majd elmúlik ez is.

Igen, azt akarom, hogy rájöjjön, hogy vicces vagyok és szórakoztató. Hogy szép vagyok és most csinos is. Hogy senki sem szopta így és senki sem volt ilyen természetes vele az ágyban. Hogy senki sem szerette még ennyire.
Hogy visszajöjjön.

Óriási. Felkelek és azonnal rossz. Csütörtökön jön Pamacs, na majd akkor meglátom, az szokott segíteni a felkelésben, meg hogy ne csak magamra figyeljek.
Tegnap egy csomó segítséget kértem kétségbeesésemben, ebben van szakember is, kettő, meg egy kívülálló ezoterikus, akit meg szeretnék kérni, hogy vajákolja meg, hogy A. visszajöjjön. Háháháháháháááááá!

Oké, teszem azt, most erre még valamit reagálok. Az előzőnél még egy rövidet írtam, mondjuk az olyan cikis-szerelmes volt, arra nem írt. Teszem azt, várok még, és megint írok.
Á, bárhogyan is tekerem - egyértelmű. Ha ő nem ír, nekem nem kéne. Madzagon rángat, nekem egyre kínosabb, neki egyre fárasztóbb.

Tegnap írtam megint levelet. Megint....decemberben írtam utoljára, mert  olyan búékosat ő írt, utána telefonáltunk a kórházban. Istenem, de szánalmas ezeket rakosgatni meg számon tartani, na mindegy.
Szóval írtam, még délelőtt, és visszaírt, még kora délután. Most nem játszom az eszem: komolyan fogalmam sincs, miért válaszolt. Nem tettem fel kérdést, nem volt benne semmi olyan, amire reagálnia kellett volna mondjuk jólneveltségből.
Talán szereti, amit írok. Talán szereti megmutatni, hogy ő is van olyan szellemes. Mert az volt. S.K. szerint egy gyerek, és ezt én nem látom, lehetséges.
A telefonon a levél mellett van kicsike kép róla, új, még nem láttam: fut.
Az a kérdés, most mi a szart csináljak. Írjak néha? Ezt fojtassam? Folytassam? Azt sem tudom, melyik a jó. Hisztérikus vagyok, már azért is írtam, de nem múlik. Sírok. Mondjuk kicsit mintha beteg is lennék. Egyszóval nem keveredek ki ebből az egész, magamnak kitalált csapdából.