Tegnap írtam megint levelet. Megint....decemberben írtam utoljára, mert  olyan búékosat ő írt, utána telefonáltunk a kórházban. Istenem, de szánalmas ezeket rakosgatni meg számon tartani, na mindegy.
Szóval írtam, még délelőtt, és visszaírt, még kora délután. Most nem játszom az eszem: komolyan fogalmam sincs, miért válaszolt. Nem tettem fel kérdést, nem volt benne semmi olyan, amire reagálnia kellett volna mondjuk jólneveltségből.
Talán szereti, amit írok. Talán szereti megmutatni, hogy ő is van olyan szellemes. Mert az volt. S.K. szerint egy gyerek, és ezt én nem látom, lehetséges.
A telefonon a levél mellett van kicsike kép róla, új, még nem láttam: fut.
Az a kérdés, most mi a szart csináljak. Írjak néha? Ezt fojtassam? Folytassam? Azt sem tudom, melyik a jó. Hisztérikus vagyok, már azért is írtam, de nem múlik. Sírok. Mondjuk kicsit mintha beteg is lennék. Egyszóval nem keveredek ki ebből az egész, magamnak kitalált csapdából.