Egy napom van, na jó, másfél, hogy eldöntsem, meglépem-e azt a dolgot, amit TERV-nek hívtam.
A teljes kétségbe vagyok esve miatta.
Van az, hogy megcsinálom, írok neki üzenetet és nem reagál. Ez eléggé kínos, és magában foglalja annak a lehetőségét, hogy rossz passzban úgy érezzem, meredeken tojik rám, jó passzban meg azt, csak nem kapta meg az üzenetet. Ez mondjuk hülyeség a XXI.században, de agyalni lehet rajta. Ja, meg azt is lehet gondolni, hogy nem ő kapta meg és akkor az jön, hogy a titkárnője, aki kitörölte, mert minden rajongó ilyesmit megsemmisít, ami veszélyezteti a családi békét. Vagy mondjuk anyu találja meg, na ez szimplán szar.
A második variáció hogy megírom, megkapja és udvariasan elhajt a vérbe. Ez lehet jó, mert talán elindít azon az úton, hogy megutáljam, ami nagyban megkönnyítené a további életemet. Az, hogy ez a lehetőség miért szar, talán nem kell taglalnom.Jöhet a jóízű önostorozás, hogy vacak vagyok.Mondjuk hónapokig.
Az is lehet, hogy pozitívan reagál. Megörül neki, mondjuk. Na akkor az van, hogy oké, de ha van kedve, akkor eddig miért nem állt itt az ajtómban időnként, azzal a drága mosolyával? (Erre persze nem tudok válaszolni még a találgatások szintjén sem.) És ha van kedve, mondjuk lehetek anyu meg még két alkalmi partner mellett a negyedik is? Na ez is fasza gondolat! Ez felveti annak a kérdését, féljek-e a betegségektől, mert azért hallottam már ilyet.
Ha igen, akkor ez miért jó nekem, kizárva persze a nyilvánvaló tényt, hogy imádok vele lenni.
Oké, megerősíti az önbizalmamat, hogy kellek valakinek - nem is akárkinek, ugyebár. Arra buzdít, hogy mindig fitt meg naprakész legyek, magamat és a lakást is beleértve, annak idején ez jó hatással volt rám, folyamatosan sikáltam a fürdőszobát, egy fia szőr nem nőtt a lábamon és ...á, az csak duma! Aznap jó volt, utána napokig teljes kétségbeesés. Azért még emlékszem. Csak sajnos az aktusra is emlékszem, aztán az is marha jó volt.
Gondoltam, ha leírom majd tisztába teszi a dolgokat a fejemben, de nem.