Kettő hónap telt el a rémes éjszaka óta, többnek tűnik. Úgy viszont persze kevesebbnek, hogy még utórezgéseim voltak, és ha azoktól számítjuk a "kicsit most legyen nyugi pár hónapig"-ot, akkor még sehol sem vagyok.
Új udvarló ment a levesbe  - gyorsan és elég rondán , nem miattam rondán. Kisstílű volt, rosszindulatú, kicsinyes, durva meg egy csomó olyan tulajdonság még, amitől rosszul vagyok. A.-nak is voltak rossz tulajdonságai, de nem ezek; ráadásul mindig eszembe jut, amikor néztem rá, mert éppen hülye volt, de emlékszem az érzésre is, hogy tudom, hogy hülye, de szeretem miatta. Az is ő volt.
Aszondom több idő kellett volna, akkor biztosan megmutatkozott volna még több szarság meg és türelmetlenebb lettem volna, és akkor nem marad meg ez az ájult, idealizált marhaság.
Félt tőle, hogy az az idő hamar eljön, és majd nem tudja kezelni. Ahogyan én sem szoktam tudni, csak én hiszem, hogy a szerelem ezt felülírja.
Nagyon szomorú vagyok. Egyetlen örömöm, hogy tartom a súlyom, de sápadt vagyok és karikás szemű és keserű ránc van a szájam körül. Feldobott és leejtett.