Tegnap arra gondoltam, hogy az egészet félreértettem A.-val. Tudom, nem kéne ezen rugóznom, de mi a szaron rugózzak, nincs velem semmi.
Szóval tényleg rémes visszanézni, hogy ahol én az évszázad szerelmét láttam ott alig volt valami. Összekevertem az udvarias érdeklődést a valódi érdeklődéssel; a sok dugásra azt hittem, egy kapcsolat alapja - pedig csak a lehetőségek kihasználása volt; az együtt töltött időt felértékeltem, pedig csak az ő kíváncsisága volt, miért is ne nyitott volna új emberek felé. De hogy ő nem vitt sehová, hogy a közös képeken nem látszik semmi de semmi, és hogy ha belegondolok, semmi olyasmiről nem beszélgettünk soha, ami előremutató lett volna...na ez ......ó,rémes.
Hogy fogom elkerülni ezt a csapdát legközelebb?
Amúgy az a január eleji, műtét utáni lelkesedés telesen abbamaradt- belefulladok a hétköznapokba. A saját nyilvánvaló testi vagy lelki bánatom mellett még mindenki meg is nyugtat, hogy ez a téltől van. A politikai helyzettől. A gazdasági helyzettől. A világtól. Mintha mindenki szarul lenne egyébként, csak ettől nem vidámabb leszek, hanem kétségbeesettebb. Nem, nem ez a jó szó rá. Belenyugvó.
Ha megnézem, mennyire boldog és elégedett voltam nyáron, és azt az állapotot szeretném újra elérni. Azt lehet-e anélkül, hogy bizakodjam valamiben, hogy rendszeres nemi életem legyen és hogy ide-oda futkossak a világban?