Hogy aszonygya hálát kell adni minden nap minden olyasmiért, amiért lehet. Mert hogy ez előre viszi az embert. Meg hogy "amikor szingli voltam ilyeneknek örültem", és hogy "van munkád, egészséges vagy".
Mondjuk tényleg.
Na akkor lássuk:
-egészséges vagyok. Kivették a méhemet, de a miómát is, ami vérszegénységet és fájdalmakat okozott. Nem vérzek már, nincs a kényelmetlenség, spórolok egy csomó pénzt azzal, hogy nem kell megvennem az ide vonatkozó felszereléseket minden hónapban. Elvileg könnyebbé vált így a nemi érintkezés is, de ezt nem próbáltam még ( nem konkrétan fizikailag, hanem hogy bármikor lehet.)
-lefogytam tavaly és ezt a 70-74 kilót tartom is a liszt nem evésével. Sajnos mostanában feszegetem a határaimat ( engedélyezett élelmiszerek evésével), mert kezdem azt érezni, na és akkor mi van, ha most magamhoz képest jól nézek ki? Semmi. No de annak is hálát adhatok, hogy nem híztam vissza még így sem, hogy csokit eszem meg fagyit meg csipszeket.
- növesztem a hajamat. Van hajam, amit növeszthetek. Nem hullik csomókban, nem hullik foltokban. Szeretem így hosszabban.
-vannak állataim és szeretem őket. Naponta háromszor sétálok a kutyával, akit egy szar helyről kaptam, neki jobb most, és én meg  szeretem, ha van kutyám! A cica meg alap. Imádom.
-van családom, szeretjük egymást.
-vannak barátaim. Néha nem szeretnek meg néha én sem vagyok oda értük, de vannak.
- már a fejemben meg a szívemben is tudom és értem, hogy VÉGE a tavalyi szerelmemnek. Ezen persze még dolgoznom kell, mert nem szabad visszagondolnom rá sem úgy, hogy jaj, de jó volt, sose lesz ilyen, sem úgy, hogy jaj, mekkora barom voltam, sose csinálok ilyet többé.
Igen, itt van mit még javítanom. Nem tudok hálát érezni, pedig lenne mit. Kimozdított egy jó hosszú időszakból, amikor nem szerettem senkit. Megmutatta, hogy még mindig tudok nemi életet élni. Rájöttem, milyen férfi tetszik nekem külsőre és belsőre, hogy nem vagyok hülye és LÁTOM a hibáit, mégis azokkal együtt szeretem. Ugyanakkor hülye vagyok, mert magát az egészet nem működtettem jól. Már fogalmam sincs, miért hisztiztem, amikor együtt voltunk; miért nem beszélgettem vele lényeges dolgokról ( ja, ezt mondjuk tudom: mert féltem, hogy már akkor elmondja, mennyire nem tervez velem hosszú távra); miért beszélgettem vele mégis lényeges dolgokról és főleg miért pont úgy, hogy borítékolva legyen a rossz végkifejlet; hogy miért nem elégedtem meg azzal, hogy könnyedén veszem, amíg tart. Most már olvasmányaimból tudom, hogy egy kurva jó lehetőséget csesztem el, ami egy deli fiatal férfi és egy hervadó picsa között lehetett volna. Késő bánat.
Hálát adok a sorsnak, hogy már látom ezt. Csak nem tudok a ténnyel mit kezdeni.