Vannak napok -  inkább napszakok - amikor azt gondolom ha felhív, akkor nem is megyek bele a találkozóba, mert minek. Hogy azt mondom majd a telefonba, nem akarok a barátod lenni még, ne találkozzunk. És van az olyan, mint ma, hogy belemegyek és amikor meglátom majd , összeomlok és szerelmet vallok neki.
Néha azt képzelem, valami nyilvános helyen fogunk találkozni és én szomorú leszek, de keménykedni fogok vele, ő meg persze rideg lesz és tárgyilagos. És néha azt képzelem, idejön, itt is alszik, mert minden menni fog tovább.
Most egyik variáció sem tűnik valóságosabbnak  a másikoknál és egyik sem vidít. Inkább félek, masszívan félek.