Általában ügyeltem rá mindig, hogy fess krapekom legyen; nem annyira a külvilág miatt, hanem hogy tudjak áhítatosan rajongani érte négyszemközt. Persze a külvilág miatt is némiképp, de az inkább veszélyes dolog, mert ha annyira klassz, akkor óhatatlanul féltékeny is leszek miatta, amikor megnézik. Aztán volt S., akinek nem olyan volt a teste, amilyenhez szokva voltam, és akkor imádtam őt meg az is tetszett,sőt, nagyon örültem neki, hogy tudok én is olyat, hogy "nem csak a külső számít". Aztán jött utána a sok év semmi, és eszembe sem jutott, hogy valami ilyen szép jut nekem megint.
 Ezért van az, hogy bár öreg róka vagyok, csak bámulom meg simogatom, mert annyira jó. B. volt ennyire magas és arányos, és most látom, hogy mennyire szép az ennyire magas és arányos test. Hosszú lábak, kemény fenék ( nekem kábé ez az utolsó, ami fontos, ellentétben a többi nőkkel, állítólag), széles váll, erős kar. Pont szép nyak. Nagyon csinos a füle, például. Szőrök ott, ahol kellenek. Azt a képet, hogy fehér combok között barnára sült, szőke szőrös kar - az életben nem fogom elfelejteni. Ha egyszer erotikus fotókat készítő szakmunkás vagy művész leszek, ez szerepelni fog a repertoáromban.
Azért pofázok ennyit, mert rettenetesen hiányzik, és mert félek, hogy elveszítettem. Félek, hogy el fogom veszíteni.