Hisztiztem, és ma már nem vagyok rá büszke, de akkor jogosnak éreztem. Kicsit jogos is, azt hiszem. És ne szépítsük: nagyon szépen viselte.
Azt mondtam neki, hogy persze szexelünk meg barátkozunk, de nem SZERETJÜK egymást, és hogy ezt át kell gondolnom újra. És nem azért mondtam ezt, hogy kizsaroljak valamit belőle, tényleg nem, csak úgy fájt a szívem. Pedig ha tárgyilagos akarok lenni, tényleg annyira helyes velem, és mondjuk tényleg hagyhatna a picsába, mást is meg tudna dugni, mert fiatal és helyes. Aztán meg itt küzd velem.
Haza is akartam jönni hamarabb, de nem engedett. Simán mondhatta volna, hogy oké, menj; kivitt volna szépen az állomásra és fellélegzik.
Hát, én mindenesetre nagyon szeretem.
De hogy megmagyarázzam az esetet, nem dicsérget már, meg nem mond szépeket, pedig régen ( régen....június eleje óta, háháháháá!) mondott. Meg nem lapogat az utcán. Izé, ezek a bajaim. Így leírva sekélyesnek tűnik... Tudom, türelem, meg majd meglátjuk, mit hoz a jövő.
További hétvégéket, remélem, ha el nem cseszem.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése