Egyszerre szeretném azt, hogy már holnap összeköltözzünk és ki se bújjunk egymás fenekéből és azt, hogy húzzuk az egészet, amíg lehet, mert ki tudja, mikor jön el az unalom.
Fogalmam sincs, miért rettegek ennyire a szürke hétköznapoktól, amikor magam is szürke hétköznap vagyok: az otthonülésem, az állatok, a napi rutin, ilyesmik. És fogalmam sincs, miért vonzódom betegesen azokhoz a férfiakhoz, akik kapják magukat és csak úgy mennek, mint a mérgezett egér ide-oda a városban, csak hogy ne otthon legyenek.