Oké, akkor nevesítsük a problémát - hol, ha nem itt? Hátha visszaolvasom majd egyszer időben és megértem, mit miért mikor ésatöbbi.
Egyszóval ismétlődni látszik a múlt: az én barátaimhoz zokszó nélkül eljön, lejattol kedvesen ( mondtam már, hogy szeretem a nevét?) , de engem nem visz az övéihez. Kettesben vagyunk, mondjuk úgy sokat. Tudom, tudom, teljesen jogos, vannak barátai és  azokkal van, nem ma kezdtem, értem. Én az összeset körbehordoztam mindig szívesen, ami persze később vérciki is volt, amikor elmúltak az ünnepek. Nem próbálom kitalálni, ez miért így van, bár vannak hízelgő és elrémisztő tippeim is, hangulattól függően.
A feladatom: külső programokat csinálni magamnak az én barátaimmal. És pont. Én és a barátaim. Nem kell eljönni értem, persze azt imádom, de nem okos dolog, mert aztán meg fáj.
Amúgy tényleg: őszinteség mindenáron, vagy nem megosztani a kétségeket? Nem tudom ám a választ.