Szerintem az teljesen jó bennem, hogy amikor olyan életet látok, vagy egy más ember életének egy olyan részletét, ami nekem is nagyon tetszene, akkor nem irigykedem,meg nem kezdek el azon töprengeni, hogy mi benne a rossz, viszont az meg rossz bennem, hogy ezektől a helyzetektől valahogyan ledermedek; csak azt veszem észre, hogy nekem nincs, vagy én nem vagyok olyan, de nem gondolkodom el rajta, hogyan tehetném meg én is. Na ez túl hülyén lett megfogalmazva! De az egészen biztos, hogy az egész ezoterikus-agybabelemenős-mástkielemzős-megmagyarázós vacakban egy igazság van: visszamenni odáig, amikor még elégedett voltam és megnézni, az mi is volt pontosan. Meg visszaemlékezni rá, miket szerettem volna nagyon és azt miért is? Mint ez a kutya-dolog : szerettem, amikor kutyám volt, jó volt vele mászkálni, meg szeretem, hogy gondoskodni kell valamiről. Meg tegnap a Gabiék új háza: valamikor szerettem volna pont ilyen gyönyörű házban élni, aztán ez teljesen kiment a fejemből. Vágyni valamire. Meg szerelmesnek lenni, mit tudom én.Az egész viszonyból az hiányzik a legjobban, a hettyegés is, persze, meg hogy el lehetett mondani, van valakim, sőt, maga a tény, hogy az a valaki egy VALAKI, egy csomó ilyen felszínes cucc is, de a szerelem, na az nagyon hiányzik, még ha teljesen felesleges is volt. Disznók elé gyöngyöt szórni - és ez nem azt jelenti, hogy minden férfi disznó, csak ez a mondás illik ide. Azt hiszem.