Egy vicces/kedves, egy szomorú.
A rosszabbal kezdem: kicsinál a dolog megint, ha nem a gépem előtt ülök, akkor telefonon piszkálom a barátaimat, hogy csináljanak velem valamit, bármit, mert különben nem tudok felöltözni sem.
A jobb: megint tanújelét adta annak a - számomra - csodás vonásának, amiről már tavaly megemlékeztem itt, ezeken az oldalakon, csak hát ugye kitöröltem az egészet egy józan napomon.(Rezgetem ám a lécet, lerajzolom, közzé teszem, azt akarom, hogy lebukjon - miszerint igenis figyel rám, és büntessen szemöldöke ráncolásával!) Szóval ő még egy olyan generáció, aki valahol e lelke mélyén úriember, nemcsak a kardigánjaiból lehet erre következtetni, hanem a hozzáállásán is, ahogyan a nőkkel bánik. A fülembe susogta, milyen mocskos dolgot fog tenni velem - aztán a szemembe nézve, csókokat váltva a hagyományos módon kiáltozva távozott.